2017. február 6., hétfő

Éjszaka még ébren bírtam maradni a félidőig, és Lady Gagat is megnéztem, bírom azt a nőt. De azután bedőltem az ágyba, nem is nagyon érdekel az az igazság, csak kitartottam M kedvéért. Azután az ordítására ébredtem legközelebb. :D A főnöke azért elég rendes, megbeszélték, hogy mind a ketten később mennek be dolgozni, mert Super Bowl, igen, Super Bowl. :D

Amit igazából írni akartam: a koncert után hagyta el az a mondat a számat, ha Lady Gaga úgy dönt Hamburgba jön, oda nagyon el akarnék menni. Erre mit látok most?! Na mit? Bejelentett ide egy koncertet szeptemberre, péntektől már lehet is jegyet venni, meg se merem nézni mennyibe kerül.  

Ma este Boney M musicalre megyünk, vagy estre, nem tudom igazán, itt valamiért egy csomó mindent lemusicaleznek, amiben zene van. A hét elég eseménydús lesz, mert csütörtökön színházba megyünk, Marlene Dietrichről nézünk meg egy darabot, nagyon kíváncsi vagyok rá. Pénteken M kívánságára Holiday on Ice, gondolom korcsolyáznak sok fénnyel meg ilyenek, ő se tudta megmondani miért akarja feltétlenül látni.

Épp készítem a vacsorát (és holnapi ebédet): rizses egytál lazaccal és zellerrel. Szeretem ezeket a számomra újdonságokat főzni; kár, hogy mindig olyan sok időt elszórok rá.

2017. február 4., szombat

Nem tudom az agyam melyik része találta ki, hogy nekem ma feltétlenül lasagne-t kell csinálni, először életemben. Csak egy laza 2,5 órát szórakoztam el mire sütőbe került. Iszonyú lassú vagyok, ha elsőre főzök/sütök valamit. Annyi mindent akartam ma még csinálni, de ez már nem fog összejönni. 

Ma este is szülinapra megyünk, ebben az évben hirtelen lett társasági életünk. Keresnek, elhívnak, barátkozunk. Mi van itt?! Nem akarom elkiabálni, mert nagyon gyorsan minden visszaállhat a régi kerékvágásba, de azért reménykedjünk. 

Ez az egy hónap megmutatta, hogy a berögzült, rettenetesen rossz napi szokásaimat is felül tudom írni, erőlködnöm kell, és szigorúnak lenni, de jobb lesz. Már most is jó, de a sarkamra kell állnom, és felkelni, menni és tenni. Sajna a kurzusnak vége, valószínűleg megyek majd még, csak ki kell találnom az időt, amikor ott is tudok lenni. Hihetetlen mennyi mindent nem tudok még, és közben mégis jó vagyok már (ezt azért én is tudom, más kérdés, hogy a tudásommal a legkevésbé sem vagyok elégedett); a tanárnővel hatalmas szerencsénk volt, látszott, hogy át akarja adni nekünk a tudását, és élvezi az egészet.

Ti hogy éritek el saját magatoknál, hogy mindenre sor kerüljön, amit el kell intézni? Én egyáltalán nem tudom beosztani az időmet, pedig elvileg annyi van mint a tenger. És mégis. Annyi ötletem van, és most olyan sok jó érzés van bennem, nem akarom, hogy elmúljon.