Eddig csak nagyon óvatosan adagoltam magamnak a Sherlockot. Megnéztem többször az első részt, és csak utána a másodikat, de tegnap mégis csak az évad végére értem, sajnos. De nekem rohadtul tetszett. Szégyen, nem szégyen, de az első két évadot szinkronosan láttam, meg most németül is, mert elkaptam a tévében. Biztos az eredeti nyelv is dobott az élményen, mert az a hang. Aaaaaah! :)

És! Aki Maryt alakítja, az életben is Martin Freeman társa, bár gondolom ezt már mindenki tudja, nekem csak most szúrt szemet az infó.

*

Nő (???) létemre nem köt le a vásárlás. Főleg nem a ruhák, és mindig igénytelennek érzem magam, akármit is próbálok hordani. Nem szeretek öltözködni, illetve úgy érzem, hiába erőlködöm, sehogy se nézek ki. Az eredmény mindig egy halom fos, vagy csak simán semmi. Az sem segít, hogy nem sminkelek; én nem láttam erre mintát otthon, nem is tudok igazából, meg nem is szeretem, inkább zavar. Alig van sminkcuccom. Mi vagyok én, se smink, se cipők?

*

A munkakeresés olyan, mint a társkereső. És én nem tudom eladni magam.

*

Ezek csak ilyen kis felgyűlt gyöngyszemek, értelem nélkül, vagy nem.

*

Nagyjából szarik a fejemre, persze, ha ezzel szembesíteném, egyből én lennék az igazságtalan. Dühös vagyok, továbbra is, ezért leírok mindent, ami eszembe jut, hátha jobb lesz. Még nem az. :( 

Szépen ki kellene kapcsolnom a laptopot, és olvasni, vagy megpróbálni aludni. De ugyanúgy nem keresne, mint eddig, én meg a telefont lesném, hogy keresett-e addig, amíg én nagy távolságtartóan nem a laptopot figyeltem, hogy keres-e, és csak még jobban kiakadnék, hogy addig se írt, amíg én próbáltam őt leszarni, hát ilyen ez, amikor tiszta idegbeteg vagyok. Gondolom értjük.

*

Pénteken az lett a  nagy nyugtató fürdőkádas-habfürdős-lazulós olvasásból, hogy a kiscsaj végig nyekergett, és fél oldal volt a maximum, anélkül, hogy valaki tudatta volna közben, "szerelemben élni volna jó". Megpróbáljam még egyszer? Nincs türelmem kivárni míg megnyugszom. A francba.

A mai nap izgalma egy focimeccs volt, ahol kikaptak mint a sz.. szóval nagyon, és hihetetlen rosszul játszottak, élvezet volt nézni. Nem! :( De először volt meleg, mióta ide járok, még soha nem fordult elő, hogy ne fáztam volna a stadionban. És ez volt az egyetlen pozitívum ma ott. 

Az mindig eszembe jut, mikor kocogok szép nyugodtan a sokszor seggrészeg szurkolók közt, hogy ehhez anyu mit szólna. Kisebb szívinfarktust kapna valószínűleg, de nekem tetszik. Rengeteg kisgyereket látni, beöltöztetve persze tetőtől talpig*, nagyon édesek, egészen kicsik. Mai kedvencem: anyuka teljesen konszolidált külsővel 5-6 éves kislánnyal, akin mez, baseball sapka meg minden, cukik voltak. A 7-8 éves kisfiú is édes volt nagyon, de szegényke a 3. bekapott gól után sírva fakadt, úgy sajnáltam. :( Eddig ami mindent vitt, az a punk anyuka, teleaggatva kitűzőkkel, amint kenguruban vitte a pici babáját, aki maximum 3 hónapos volt. 

Nagymamám, mikor meghallotta otthon, hogy egyedül voltam, így reagált: "Nem félt, hogy megverik?!" Nem, ez nem erről szól. :D

A kedvencem a Bundesliga klipje, ahogy az igazgatótól kezdve mindenféle ember rohan, mert menni kell, kezdődik a meccs. :D

Hazafelé pedig felpezsdítettem az életem, és nem a megszokott stadion-metró-busz-otthon útvonalon jöttem, hanem pár 4 megálló után leszálltam a buszról, és lementem egy másik metró aluljáróba, és felszálltam arra, amivel még soha nem utaztam, viszont tudtam, hogy az állatkert felé megy, azt pedig már ismerem**. Tudom, hogy ez annak, aki budapesti, vagy járt már külföldön nagyvárosokban már-már nevetséges, de én egy faluban nőttem fel, és az egyetemi városom se volt olyan nagy, így már azt is nagy dolognak éreztem, hogy saját magamtól kiválasztottam egy teljesen másik utat a hazajutáshoz. 

Séta közben azt gondoltam, ez azért jó dolog, - akármennyire is fáradt vagyok most meg rosszkedvű, és mérges rá -, hogy itt lehetek ebben a hatalmas német városban, gyalogolok haza, és nem tévedek el. Jó eséllyel megérteném, ha valaki kérdezne tőlem valamit, második esetleg harmadik nekifutásra mindenképp, és ez jó. 

Persze lehetne sokkal jobb is. Mondjuk holnap dolgozni mennék, és tudnék beszélni valakivel.. hmm.  

* Eddig a legédesebb a csapat logójával ellátott kis body volt, babáknak. Awww! :) De minden van, amit csak el lehet képzelni, persze ez is hatalmas bevétel, valamiből élnie kell a csapatnak.

** Húsvét vasárnap elmentünk az állatkertbe, ha összeszedem magam teszek fel képeket.  

Ez volt a negyedik éjszaka, hogy az alvás katasztrofálisan sikerült. Szerdán olyan rosszat álmodtam, hogy sírva riadtam fel az ébresztőjére, nem mertem visszaaludni, féltem, folytatódik tovább. 

Csütörtök-péntek-szombat: bagzik a macska. Tegye fel a kezét, aki ismer erre szebb szót, én nem. Hangos (első alkalommal nem volt ennyire szörnyű, most ki tudna kergetni a világból..), és mikor elaludnék, ő akkor kezdi. Éjfél körül. A simogatás segít, beviszem az ágyba, legalábbis próbálom, hogy majd ott, és akkor együtt, egy darabig működik is, de mikor én is elszenderednék, ő kipattan a kezemből, és megy dalolni a bejárati ajtó elé. Ha elalszok, max. fél óra és már fel is ébredek, ez így megy harmadik éjszaka. Fasz ki van már, de tényleg. 

Egyedül is vagyok, ez egy külön poszt, rohadt mérges is vagyok, ez három külön poszt. Most is nyomja szerencsétlen, tudom, nem tehet róla, de 3 napja fáj a fejem a nem/rosszul/kevés alvástól. Ha játszok vele, az egy kicsit segít, de könyörgöm, hajnali fél 3-kor térdepelek a szőnyegen, és a macskával labdázok, most komolyan. Van időpont május 9-re, kasztrálás, szegényke. Nem lett volna annyira sürgős, de rápisált az újságokra, aztán bele (!!!!) az új (!!!) táskámba*, aztán pedig az újonnan vásárolt ruhák után ment a szennyes kosárba, hogy ott jelölje meg, azt hittem hülyét kapok, bár a jelenet rohadt vicces is volt egyúttal. Lett volna korábbra is, de aznap épp elutazott valaki.. (lásd. egyedül vagyok, és dühös). És természetesen a második alkalom pont erre az időszakra esik, amikor valaki a kis szabadságát tölti, én meg rohadjak meg itt, egyedül.

Kezdek kicsit megőrülni amúgy, valóban senkim sincs itt, nincs kivel lennem, hova mennem, mit csinálnom. Nem igazán foglal le a takarítás, egyedül enni sincs kedvem, nemhogy főzni. A dühöm majd szép lassan átvált depresszióba, ahogy magamat ismerem. Mire valaki visszatér, már pont tök mindegy lesz.

*Ha ezt már egyszer leírtam, akkor bocsánat. Nem tudom, csak magamban fogalmaztam-e erről a mondandómat, vagy meg is született a bejegyzés.

Nem készült rólam kép szilveszter óta, és az is szar lett. Szánalmas próbálkozás arra, hogy egy olyan arcomat lássam viszont, ami tetszik, nem sikerült. Na, most meglepődtünk?

Még az esküvőn se volt kedvem hozzá, pedig elméletileg a fejem elérte a maximumot, kifestve, haj belőve*, így se akartam, eszembe se jutott. Már előre undorodok, milyen képek készülhettek erről a roppant karakteres** arcról, mikor nem figyeltem.  Ez csak egyre rosszabb lesz. Az öröklött ránc a szemöldökeim közt egyre mélyül, már nem is emlékszem, mikor láttam utoljára kisimulva.

Jajj, hazudtam, mert  kb. 3 hete, életemben először csináltam egy selfiet Ninalánnyal, ami vicces lett, mert mindkettőnknek baromi hatalmasra vannak tágulva a pupillái. A fejem csatak zsír, meg egyébként is gáz, de a macskura cuki, ahogy néz, mintha tudná, mit csinálunk. :) Fel persze nem teszem ide, mert na, egyszer már itt volt a hátam, az is elég nagy rész belőlem, meg elég is. 

Nem tudom ez a  poszt mi akart lenni, de ma ilyen egy fos napom van, mert rosszat álmodtam, és annyira valóságos volt, és sírtam, és az ébresztőjére keltem, és akkor elmondhattam neki, de holnap megint itt hagy, két hét majdnem, és igazságtalan az egész, és ő ezt nem is érzi, de bánt vele, de visszafogom magam, hogy ne veszekedjek, mert mindegy, úgyis elmegy, én meg úgyis egyedül maradok ilyen sokáig. És senkivel se fogok tudni beszélni, nem lesz kihez szólni, nem tudok találkozni senkivel. Legutóbb az 5 naptól majdnem begolyóztam.. és nem érti, nem akarja érteni, hogy mit tesz velem ezzel, közben meg úgy tesz, mintha nem is akarna menni, de kell, csakhogy ez nem igaz.

* Nem tudok se sminkelni, se a saját hajammal bánni. Hogy csinálják ezt az igazi nők? 

** Csúnya. (Komoly arc, haragos tekintet) Világéletemben irigyeltem a széparcú embereket. Nincs meg az a vigaszom, hogy dagi vagyok, de legalább szép az arcom, hát nem, nem az. :(

Olyan béna vagyok, hogy netről keresgetem a város kerületeit és részeit, legalább valami fogalmam legyen róla, ha egy beszélgetésben (Mondjuk azt se értem, kb. mindegy) elhangzik egyik-másik. 

2 év után ott tartok, hogy sehol. Jó lenne normális embernek lenni, de most is csak 2 hét mélység figyel be, már látom és érzem előre.

Itt is épp úgy el vagyok veszve, mint otthon. A baj bennem van, nem orvosolja torna, szerelem, utazás, étel, ruha, táska, állat; nem segít semmi és senki.

Rólam tudni kell, hogy nagyon ritkán sikerül valamit úgy intéznem, ahogy eltervezem. Ez a legapróbb dolgokra is igaz, mint pl. fel akarok kelni 8-kor, és 11 óra lesz belőle. Hihetetlen dühös tudok lenni magamra, de durva alvókám van. Ha nem kell, én fel nem kelek, 2-3 ébresztőóra sem segít, egy lusta dög vagyok. 

Így indult a péntek...

Két órával később keltem, mint akartam, már fel is borult minden, kapkodtam, mostam is kétszer, teregettem, mosogattam, tiszta ágyneműt húztam, pakoltam stb, de elindulni csak sikerült egyszer, épp időben. 

Vettem napi jegyet, nem akartam többször erre költeni a héten, ezért zsúfoltam mindent egy napra. Szerencsére minden elintéznivalóm egy buszútvonalon volt, de több le-és felszállás miatt szerencsétlenkedtem is, ami miatt büntetésből haza már gyalog jöttem. Utálom balfasznak érezni magam apróságok miatt. (Rossz gombot nyomtam meg a buszon, nem állt meg, rossz megállóba mentem, ott nem az a busz állt meg, ehhez hasonlók; senki nem vette észre, csak én, de attól még idióta voltam a saját szememben.) De én vagyok a bolond, hogy mindentől kiborulok.

De valahogy mégis jó volt az egész, mert több boltban is jártam kis dolgok miatt pl. képeslap az esküvőre, hajfestéshez kis tál és a többi, fizettem, értettem, amit mondtak, nekem ezek nagy dolgok. A legfontosabb küldetés a Deichmann volt. A cipő ugyebár, pontosabban a „lánycipő”. Hosszas próbálkozás után kiválasztottam egy (természetesen) fekete alkalmit, egy kis platós beütéssel, amin én is meglepődtem, azon meg még inkább, milyen hihetetlenül stabil volt, tudtam benne járni, meg minden, nem is szorított, és most már hivatalos, 38-asra zsugorodott a lábam. Úgy éreztem ez most egy igazi nőies cipő. Itthon mezítláb is próbálgattam, teljesen rendben volt, persze majd jön egy de.

Miután hazacaplattam a váratlan melegben, már nem álltam neki borotválkozni, ahogy terveztem (meglepő, újabb dolog, amit nem hajtok végre..), csak döglöttem, bekaptam pár falatot, és már indultam is a meccsre. Egyszer-kétszer el is tévedtem kicsit, már a buszozás és a földalatti után. A stadion körül van évente háromszor egy Domnak nevezett valami, ami engem a búcsúkra emlékeztet, olyanok a játékok, de vannak komolyabbak is, szóval inkább a vidámpark meg a búcsú közt valahol félúton kell keresni. Ezen a forgatagon kell keresztül vergődni, és sokszor fogalmam sem volt, jó irányba megyek-e, de csak összejött oda és vissza is nagy nehezen. Mivel bérlettel mentem, ezért a szomszédok állandóak voltak, és te jó ég, de beszélgettek velem egy csomót. Nem vagyok tipikus futballszurkoló, de olyan eufórikus állapotba kerültem a végére, egyszer még ordítottam is magyarul, de persze senkinek nem tűnt fel. Életem egyik legjobb meccsét láttam. Lassan-lassan tényleg beleránt engem ebbe a „fan”-ségbe. :D

Hazafelé már úgy jöttem, hogy tudtam itthon vár. :) Így is volt, nagy volt az öröm, bár sokszor alig fértem hozzá a macskáktól. Borotválkozni éjfél előtt kezdtem, de még haladtam az elintézendők listájával, bár kapkodva, mint mindig. 

Megpróbálom egy szép hosszú bejegyzésben összeszedni a hétvégét, hogy minden benne legyen, ami történt, mert volt "kaland" rendesen. De egy biztos: tele van a város szerelemmel. Az én szívem most biztosan. :) 

Átmentem nagy nehezen a szomszéd cipőboltba. A felhozatal enyhén szólva is rémes volt, egyik ocsmányabb volt, mint a másik. Szép sportcipőket azért láttam, persze, azt találnék is, de nem, most lánycipőt kell vennem.

Miért nem vagyok én nőiesebb? Akkor lennének lánycipőim, és nem kellene a keresgéléssel szenvednem. 

Apropó nőies. Ma kifestettem a szemem. Soha, de soha nem teszek ilyet. Ezt is mindig csak elképzelem, mint azt, hogy igényesen öltözködök. Hát hogyne.

Mai napi para: nem érzem az öblítőt a mosott ruhákon. Tegnap azt hittem, hogy csak kifelejtettem, de ma kétszer is mostam, mindkétszer ügyeltem az öblítőre, külön is. Nagyon jó illata van a flakonban, a mosógépből eltűnik, de akkor mi lehet vele? Eddig minden rendben volt, szépen mosott, illatosra öblített. Remélem nem romlik el ez is, mint a sütő. 

És ma már három smst is kaptam. :)

Miután jól leírtam a bajomat - van ebben a terápiás írásban egyébként valami -, kimentem mosogatni, majd betettem egy adag mosást (de életemben először kifelejtettem az öblítőt, tök szar illata van, vagy inkább nincs illata, pedig ágynemű volt.. :/), kisúroltam és letakarítottam a vécét, kiteregettem, mindezt persze a kölykök aktív közreműködésével. Összeszedtem a szemeteket, kivittem a papírt és a műanyagost is (szelektívek vagyunk, ugye!), visszafelé behoztam a postát.

Közben végig azt figyeltem, ez a kis bolond lány oda csinálja-e, ahova kell. 

Rájöttem, hogy alig ettem, bevágtam egy almát meg egy narancsot, és gondoltam egy merészet, felöltöztem futáshoz, felmásztam a futópadra, és megtettem, ami tőlem telik*, majd leestem kis híján egyszer, a végén már tényleg, nem vagyok valami jó ebben, ezután súlyzóztam, főleg az integető izmomra szoktam, mert az taszít a leginkább, utána meg csináltam egy sorozatot a nem is tudom, milyen géppel. Úgy néz ki mint egy pad, arra rá kell feküdni, lelóg a fej, körülöttem körbe van valami fém, abba belekapaszkodok, alul lábbal, és fáj tőle a hasam, a vállam, a vádlim, a hátam, meg még ez az. Van egy csomó ilyen (kihasználatlan!) eszközük otthon, mondom is neki mindig, hogy szegény, osztrák gyerek.

Utána elmentem zuhanyozni, oda már a babák is jöttek, a futópadtól félnek, az előszobából szoktak leselkedni mindig. :) 

Vacsiztam, és nagy nehezen, el se hiszem, a hajamat is megmostam. Megszárítani már luxus lett volna természetesen. Ezek persze nem ilyen gyorsan zajlottak, két dolog közt hosszan kellett nógatni magam, ültem az ágyon laptoppal, olvastam Zsoff blogját (sajnos vége :/), töltögettem, még puffogtam. Mindig sokáig tart, nehezen indulok el, halogatok, ettől csak még depisebb leszek, ha épp ez van műsoron. Ez van, ez vagyok. Dolgozom rajta, vagy inkább ellene.

Közben egy sms is megérkezett Tőle nagy nehezen, persze mikor nem is gondoltam rá, ahogy az már lenni szokott. De biztos ami biztos nem válaszoltam, csak jó két órával később, ettől meg is nyugodtam, meg utána már egyébként is nagyjából, hogy itt kipanaszkodtam magam. Sőt jött még egy azóta. Mik vannak.

Holnap most már nincs kifogás, ezzel a fejjel, vagy legalábbis a mosott hajammal már átmehetek a szomszéd cipőboltba, hogy ott találok- e egyáltalán valamit, az már egy egészen más kérdés. De nagyon nem szeretek én cipőt venni (inkább csak keresni), oh jajj!

*Ez egyébként rettentő kevés, soha életemben nem ment a futás, már a suliban sem, kövér is voltam/vagyok meg asztmás is, meg szerintem nem is tudom jól csinálni, mindig szerencsétlenkedek, pedig már szép futócipőm is van.

Olasz akcentussal nem kicsit vicces a német. :D 

Nem hiszitek el mit nézek. Zdf.kultur nevű csatorna Buono Sera Italia című műsorát, a ruhákból ítélve a 70-es évek elejéről. Aww. A műsorvezetőnő olasz dallamossággal beszéli a németet. :D Ez az akcentus még nem volt meg. :D

Úgy néz ki, itt is a születésem előtti időkben kötök ki. Mit csináljak, ha már csak ez az érdekes a tévében?! Utána jön a Zdf Hitparade, az már különben is nagy kedvencem. Kicsit a Zenebutikra emlékeztet, de csak az épp aktuális slágerekből válogattak. Micsoda ruhák meg hajak, te jó ég! 

Azt mondjuk nem tudom, mennyire fejlődik ezzel a némettudásom.. :)

A lány macska most pisált le pár újságot a szőnyegen. Odanyomott vagy fél litert, így persze ráment  a szőnyegre is. Amilyen gyorsan tudtam, összekaptam és kivágtam a papírszemétbe, majd nem sokára le is viszem, de azért persze ment a szőnyegre is, amit mosogatószeres ruhával dörzsöltem, majd kétszer is lefújtam és súroltam szőnyegtisztítóval, a végén meg ráfújtam egy parfümmel. Remélem ennyi elég. Fel tudnék robbanni. :((((

Fogalmam sincs, mi lett vele, nem szokott ilyen csinálni. Március végén volt először szerelmi lázálma (igen, bagzott; mi erre a szép szó?), de ezt akkor se csinálta. Én meg még sajnáltam, hogy szegény, majd kasztrálás meg minden. Még szép, hogy kasztrálás. 

Bár gondolom az apuciját hiányolja ennyire, akire most már hivatalosan is mérges vagyok. Hétfő este még felhívott, tegnap délután írtam egy smst, arra pár órával később, kora este válaszolt, és azóta semmi. Én se fogom keresni, meg vagyok sértve, kész. Takaríthatok itt a miatta szomorkodó, és emiatt össze-vissza pisáló macska után, és semmit se szól. Shit. Kis elégtétel: a macskahúgyból jutott egy oldtimer újságra is. Gonosz kacaj. Azt nem kidobtam, hanem az előszobaszekrény aljába, száradjon ott...

Persze az is közrejátszik a kedvemben, hogy hétfőn beszéltem anyuval, de egyébként senkivel a macskákon kívül, egy merő retek az egész fejem, 3-4 óráig fenn vagyok, ma is majdnem délben keltem fel, két napja semmi se csináltam a mosogatáson és a zuhanyzáson kívül, lassan visszatér a depresszióm is menetrendszerűen, pedig mióta megérkeztem, kifejezetten jól voltam, nagyon is. Voltak terveim a hétre, ezeknek a közelében se jártam.. :/

Most leshetem egész nap a lányt, mit csinál, ugyan megtalálja e a vécét, vagy újat keres megint. Azt el is felejtettem, hogy előtte kb. negyed órával takarítottam ki az almukat, még az se lehet, hogy tele volt, és nem találta benne a lehetőséget. Nem merek elmenni itthonról, nehogy megint becélozzon valamit, pedig jól bosszút tudnék állni most a nem keresésért egy cipővásárlással, úgy érzem.

(Ebben a történetben természetesen a macska a nagyobb baj; a másik vihar egy kanál vízben, mert gondolom elfoglalt {hostesekkel dug és / vagy leszarja a fejemet, mert végre szabad, és nem kell velem lennie}...)

Ezt most inkább befejezem, mielőtt további durva gondolatok leírására ragadtatom magam. Tudjuk, minél mérgesebb vagyok, hogy nem jelentkezik, annál kevésbé fog, és még dühösebb leszek, abból meg egy hirtelen, és roppant gonosz sms lesz. Legyek már egyszer én is értelmes felnőtt. (Negyed óra múlva dühös sms elküldve, ahogy magamat ismerem..)

Egyébként még mindig nincs cipőm az esküvőre. Piros, szépséges, magassarkú lánycipőt terveztem eredetileg, de már egy megfelelő méretű feketének is örülnék, amiben járni tudok. (A kocsi csomagtartójába úgyis bedobom a sportcipőt is, mert hátha vezetni kell hazafelé, és az az egyetlen amiben eddig ezt tettem, nem kísérletezek mással, egyelőre.) 

Van egy egész nagy cipőbolt majdnem szó szerint a szomszédban, és tervben van múlt hét óta, hogy átmegyek szétnézni, de ezt holnap most már tényleg megvalósítom, ha végre mosok hajat, és már a hasam se ilyen nehéz. (Nagyon drukkoltam, hogy még az esküvő előtt megjöjjjön, ilyenkor leeresztek mint a lufi, és mivel kicsi fekete ruha a terv, ami 1 hónapja egy kissé szűköcske volt, nem ártana, ha fel is tudnám venni, na.)

Már 3 pár cipő van itt, ami nem jó rám. Zalandotól rendeltük, majd szépen küldhetem vissza őket.. :( A legjobb benne, hogy eddig teljesen ingyen volt. :)

Össze kellene már kaparnom magam, és elmenni még 1-2 helyre, Deichmannba is esetleg, csak oda buszozni kell, és az meg drága, na. Lehet péntek délelőtt ejtem meg, és akkor délután is tudok menni ugyanazzal a jeggyel. Meccs lesz ugyanis, remélem nem taposnak össze, de valakinek használni kell a bérletét. Egyedül még nem mentem eddig, maximum a stadionig.

*

Közben kisül az agyam. Germany's next Topmodel mit Heidi Klum. aaaaa! Borzasztó!!! Egyszer láttam belőle 30 percet. Már vagy a 10. megy belőle, és nézik. Nyomja a német találkozások sztármagazin, vagy reflektor, vagy mi az most nálunk. Látjátok, nézek én tévét, de mekkora árat fizetek érte!!! :D

*

A gyerekek továbbra is nyugtalanok, nem találják a helyüket. Nekem a kaja se esik jól, kivéve a Snickers jégkrémet, az bezzeg könnyen csúszott, de egyedül enni nem jó. Még a kölykök se akarják levenni a falatot a villámról. Depizünk. 

Megint szakad az eső, a fejem egy rakás zsír, meg fáj is; két napja semmit se csináltam, mármint semmi nagyot. Se mosás, se takarítás, akármi. Rettentő büszke vagyok magamra. (nem!) 

Végképp nem értem most már a posta működését. A kezemben van a kis plasztik kártya, ami olyan sok pénzbe és idegsejtembe került. 

Ideért 4 nap alatt, úgy, hogy ebben egy hétvége is benne volt. Értem én, hogy itt szombaton is jár a postás, bár nem tudom ez mennyibe n befolyásolja.

Mindenképp meg vagyok lepve, ez most a legerősebb, amit érzek. Nézem ezt a kis kártyát, és ennyi. Nem vagyok elégedett, vagy boldog, nem érzem úgy, hogy elértem valamit. Hát ez ez vagyok én, valami sikerült, de az út ami oda vezetett túlságosan megviselt, sok volt a könny, az önmarcangolás, a düh. 

Az a jó, hogy véget ért, pedig ennél még csak rosszabb jön. Vezetni kell most már, mint a felnőttek, a T betű nélkül. Már nincs kifogás, nincs mentség, nem fogják látni, hogy kezdő vagyok, azt várják el tőlem az utakon, mint mindenki mástól. 

De képes vagyok én erre? 

Mégsem hinném, hogy a héten még megérkezik a jogsim. Anyu nem elsőbbségivel adta fel, hanem csak ajánlva, az meg tudjuk nálunk mit jelent. Ülnek rajta két napig, majd elküldik, és onnan számított 4 nap. Szerintem csak jövő héten lesz belőle valami. 

Titkon reméltem, hogy a szombati esküvő után én vezetek haza. Nem is tudom, hogy képzelhetek ilyet, mikor kerek egy hónapja nem is vezettem egyáltalán, és majd akkor ebben a városban, ahol minden olyan hülyén van felfestve, a kis utcákon is minimum 6 sáv van, és németek(is) közlekednek kurva gyorsan, én majd szépen éjszaka hazasuhanok kezdésként egy valószínűleg ittas és a két hét durva tempótól rohadt fáradt drágasággal az anyósülésen. Ha-ha. Vicces vagyok, tényleg.

Azt már meséltem, mit álmodtam, mikor kiderült, hamarosan megkapom a plasztik kártyácskámat? Éjszaka vezettem, szakadt az eső vagy a hó, totál sötét volt, semmit se láttam, és mire célba értem 3 embert ütöttem el, akiket valamiért be is tuszkoltam a hátsó ülésre illetve a csomagtartóba. Mikor megérkeztem volt 3 véres hullám, meg egy stopposom 60-as évekbeli ruhában. 

Mit jelent ez az álom?! Hmm, ki nem találnám, esetleg bizonytalan vagyok a tudásomban? Esetleg!

A két babánk fel-alá mászkál már nagyjából fél 6 óta. Akkor szokott hazaérni az apucijuk. Nem vagyok nekik elég, vele voltak többet. Nyugtalanok, nézik az ajtót. Szegénykéim, nem vagyok elég nekik. 

Este felhívott telefonom, minden ok, rendben odaértek, most épp vonattal mentek Düsseldorfba. Egy hajón van a hotel, ahol alszanak, de nincs wifi, vagy nem ingyenes, nem értettem jól, de legalább térerő van. 

Míg beszéltünk, a kölykök vigyázzban ültek előttem a szőnyegen és nagy szemekkel néztek rám: "Ő az?!" De honnan tudják, most komolyan? 

Sajnálom babák, péntekig csak én vagyok...

Annyira cuki a fiú macskagyerekünk, amikor tévézik. Awww! 

Csináltam neki szendvicseket, finit, salátával meg mindennel (teljes kiőrlésű toast kenyér, házi szalámi, Erős Pista, sajt), mert holnap nagyon korán elmegy, és itt hagy egy teljes (nem, mert csak 5 nap) hétre. 

Reggel, mikor meglátja majd a hűtőben, egészen hónaljig meg lesz hatva: tettem a kis elemózsiás csomag mellé egy banánt is, azt imádja. 

Én meg őt, eléggé, és minden jel arra mutat, hogy ez kölcsönös. :) 

Az az egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy horkol. 

.. és nem hallom mit mondanak németül a tévében .. vagy angolul.. vagy...

De ha megsimogatom, abbahagyja. Akkor szoktam, ha már kezd idegesíteni, néha egész sokáig is bírom. Ha elaludtam, már tök mindegy, mert hihetetlen mélyen nyomom.

Lassan megsimogatom most már,na! 

Számomra érthetetlen okból elérhető itt a Duna és a Duna World. Néha nézem egy kicsit, persze csak óvatosan, mert kiégetik az agyam, mint most.

Igen, választás.

(Ma egy kicsit szégyenlem, hogy nem kértem át magam...) 

Kíváncsi vagyok, hány nap míg ideér a jogsim. Anyu pénteken adta fel elsőbbségivel.

Az a baj, hogy nincs türelmem egy vacak újságcikket elolvasni németül, pedig itt állnak halomban a Zeitungok. Nem tudok egy oldalnyi ideig koncentrálni. :/ Hogy bővül így a szókincsem? Nem akarok már rettegni, ha kimegyek az utcára és úristen valaki hozzám szól. Jajj!

Két nagyon jó tematikus szógyűjteményem is van, a nyelvvizsga óta talán egy-egy alkalommal ha kinyitottam őket. 

Hogy lesz így munkám, ha nem merek keresni, mert félek tőle, hogy szar a németem. Jó, tudom, hogy valamit már tudok azért, és akcentussal ugyan, de érthetően beszélek(motyogok?). El kéne ezt hinnem; ha jön a futár, és csomagot hoz, alig értem egy szavát. Gondolom itt él már egy ideje, és alig lehet érteni. Szerintem ő leszarja, én meg itt ezek gyötrődöm, meg szégyenkezek. Hát hülye vagyok én? (Igen, és hát-tal mondatot se kezdünk, ugye..)

Már többen is mondták, igazi németek, hogy jól beszélek (a többi külföldi mellett, gondolom), de én nem érzem így egyáltalán, sőt épp ellenkezőleg. Dolgozni akarok, meg merni kimenni, meg vásárolni, meg nézelődni, meg mindent, amit a normális emberek. Olyan egy idióta vagyok, komolyan.. 

A 38-as szorít, a 39-esből kijár a lábam. Csak egy egyszerű magassarkút szeretnék az esküvőre, hát olyan nehéz ez? Grrrr! :/

Utálom a cipőket! (Elnézést mindazoktól, akik épp ellenkezőleg.) Én táskás vagyok, azt nem tudom kihízni, és könnyen találok is, mert mindegyik a méretem.

A kölykök félnek a futócipőmtől! :D

Lányka nemrég visszakocogott a nappaliból, és az ágy sarkától sasolt: "Még mindig rajtad van?!"

Most kaptam az smst: a jogsimat a mai napon postára adták. 

Kb. másfél hét, és végre a kezemben tarthatom, de vezetni itt hogy fogok, huh, elképzelhetetlen... 

Már mindent elfelejtettem, a vizsga óta nem ültem volánnál.

Én annyira de nagyon szeretném Zsoff blogját olvasni. Hol kérhetek meghívót? Hilfe!

Vasárnap este beszéltünk anyukával (mit írjak rá? anyósom?). Teljes boldogsággal mesélte el, hogy a következő gyerek, aki lány, és épp most lett 25 éves, férjhez megy. Ehhez kiegészítő ismeretek szükségesek:

1. Ausztriában (azt nem tudom, hogy csak az ő tartományukban, vagy úgy általában mindenhol) a lány családja állja az esküvőt. (Ez már a családdal való első találkozásunkkor ki is derült, amikor konkrétan rákérdeztek, nálunk ki fizet ezért…)

2. Nagyon pénz központúak, mindig mindenről megtudom, mennyibe került; az anya nagyon szeret vásárolni, hegyekben áll minden  náluk, rengeteg élelmiszer, üdítők stb. stb.  A  spórolást hírből se ismerik, apa nem foglalkozik a pénzügyekkel, csak megkeresi, és használja a kártyáját, anya egyensúlyozik a kártyákkal, hitelkártyákkal is természetesen. És amikor már nem jönne ki jól anélkül, hogy gond lenne, sírva felhívja a fiát, és elkéri a spórolt pénzének a harmadát…. (Ezt most példaként hoztam fel, a véleményem legalább 3 külön poszt..) Minden rájuk költött pénzt szóvá tesznek, a drágámon több ezer eurót hajtottak be, mert nem sikerült egy vizsgája, és ezért nem kaptak rá pénzt az államtól az egyetem utolsó fél évében.. Ilyen és ehhez hasonló sztorikat tudnék mesélni tucatjával.. a lényeg érthető, azt hiszem.

3.A lány barátját nem igazán szeretik, mert ott jár egyetemre ahol ők élnek, és rengeteget volt nálunk, mondhatni mindig. Egyébként gazdag a srác, vagy legalábbis a szülei, és az sose jelentett gondot, hogy elfogadjanak dolgokat tőlük, mert azok lecserélték a mosógépet/nyomtatót/akármit. Persze a régi megunt is simán high-tech…

4. A lánykérés karácsonykor történt; Mikor bejelentették a szülőknek, a válasz hosszú hallgatás volt. Ennek magyarázata lásd 1-3. pont. Ezeket barátomnak is elmondtam, aki abszolút igazat adott nekem ebben, de rákérdezni nem is mert(!!!) tőlük, hogy akkor mi van.. mert félt a tűzvonalba kerülni. (Ő teljesen más, mint a családtagjai, nem is értem, hogy lehet ilyen különböző, de azt a következtetést vontam le, hogy sok igazságtalanság is érte otthon szegényt. Nem ő mondta ezt, a tapasztalt dolgok alapján látom, illetve történetekből szűrtem le..)

Nem is hallottunk a témáról azóta semmit, de tegnapelőtt egy egész információ dömping ért minket.

Az esküvő ősszel lesz, a fiú fizeti, akinek közben fél év alatt 4 helyre kell elutaznia a tanulmányai miatt: Argentína, Norvégia meg még kettő, ami most nem jut eszembe, a menyasszonykája is mehet vele. Olajjal kapcsolatos helyek, ezt tanulja, mindjárt végez.

Most jön a kedvenc részem.  Azért (!!!!) házasodnak össze, mert így a srác 600 euróval kevesebb adót fog fizetni, hisz eltartja a lányt, aki még befejezi a master képzést (A felsőoktatási rendszerüket egyáltalán nem látom át..), közben meg pénzt kap a férjétől, aki átveszi a szülőktől a lány eltartásának a terhét(wtf?!!). Ebben a másik jó rész, hogy már nem kapnának pénzt az államtól, mert tegnap már elmúlt 25, és csak eddig járt (ott!!!). 

Most anyuka teljesen boldog: nem kerül pénzbe a gyerek, mindent kifizetnek helyettük, az élet szép.

Ősszel csak a polgári esküvő lesz, valamikor jövőre meg a lagzi, amit szintén a srác áll. De addig még dolgoznia kell, hogy ki tudja fizetni, vagy nem is tudom. Ide jön dolgozni egyébként Németországba, nem is olyan messze tőlünk, Kasselbe, bár kétlem, hogy majd gyakran ide-oda utazgatnánk egymáshoz, bár nincs velük bajom, fordítva nem tudom.

Anyuka úgy mesélte el, hogy természetes, hogy a fiú fizet a lagziért is, neki van sok rokona, pontosan 71. Azt már nem tette hozzá: nekik azért nincs egy se, mert senkivel se beszél, minden testvérével összeveszett, pedig van egy kosárral. Akivel nincs haragban, az meg már nem él. Khm.

Összefoglalva: engem nem így nem neveltek, egyáltalán nem fontos a pénz, pedig sose volt, szüleim inkább szégyellik, és próbálják palástolni nagylelkűséggel, de nem a pénzszórós fajtával. Sose csináltak ügyet abból, hogy valaki más fizessen helyettük, nem ragadták meg az alkalmat más anyagi kihasználására, spórolnak, különösen anyukám. Sosem vettek el tőlem pénzt, mindig adtak, nálunk a gyerek lakbért fizet dolog sem természetes, sőt. Egyszerűen az én/ mi viszonyom/unk a pénzhez teljesen más. Értem én, hogy ők egy nyugati fogyasztói társadalomban élnek születésük óta, én meg egy elmaradott, kis magyar faluban; ami nekünk elképzelhetetlen, nekik teljesen alap, úgy, hogy nem gazdagok.

De könyörgöm, valóban ennyire fontos lenne hangoztatni mi mennyibe került, mennyit fizetünk ezért vagy azért, és közben ész nélkül állandóan vásárolni, míg futja a hitelkártya kerete? 

..és megint rosszul alszok 

..és sokáig fenn vagyok 

..és éjszaka sorozatokat nézek 

..és sírok a Grace klinikán 

..és mégis akarok igazi esküvőt, hogy egyszer az életben, egyetlen napon én is szép legyek 

..és sírok az előző sírás után, hogy mennyire jó, h Ő van nekem 

..és megsimogatom 

..és álmában is megfogja a kezem ..és hihetetlen mennyire félek, hogy ezt elveszítem 

Nevetséges vagyok: két év idejárkálás után is félek, hogy valaki hozzám szól, én nem értem, és nem tudok válaszolni. Kerülöm is az interakciókat rendesen. Pl. 1. Hatalmas szívdobogással nyitottam ajtót ma a futárnak, aki csomagot hozott; fél óra kellett a lenyugváshoz. 2.Tegnap a Lidlben köröztem negyed óráig, nehogy a kasszához kelljen mennem .. és még sorolhatnám.