Egy kis időbe telt rájönnöm, miért van a fiúmacsnak eszméletlen finom parfümillata. A nap nagy részét időnként a szennyeskosárban tölti, ma is így tett, és ha jól sejtem az egyik pólóm volt a párnája. :)

Másnap reggel fél órámba került, míg ki tudtam nyitni a szemem. Nagyon nehezen tudok felkelni, de ez fizikailag fájt. De legalább a Guns dalokkal keltem. :D

Nagy nehezen lemásztunk reggelizni, összevakartuk magunkat, és nem túl korán, de elindultunk Kasselbe, ami elvileg nincs túl messze, a gyakorlatban mégis majdnem két óra, a kisebb baleset, az útépítés, és a nagy forgalom miatti dugók se segítettek. És megint ez a rohadt fülledt idő, ragadok az izzadságtól, és készen vagyok, nagyon. Öreg vagyok és "sportolatlan"..

Kedvem végül is már volt menni M húgához és férjéhez, a kastély miatt csak pár napig morogtam, nagy nehezen odataláltunk, a parkolás már nem ment ennyire egyszerűen, szinte minden hely a környéken az ott lakóknak van lefoglalva.  A lakásuk basszus rohadt nagy, és minden olyan szép, egészen belefájdult a szívem a sok helybe. Fülöpke is otthon volt, mert volt valami gyomor nyavalyája, korántsem volt már olyan idegesítő, mint korábban, de ő nem jött velünk várost nézni. Nem tudom ezért-e, vagy amúgy se volt semmi kedve hozzánk.

Abban maradtunk, hogy csak körbesétáljuk a várost, nem megyünk be sehová, ahhoz nincs elég időnk, inkább csak általános nézelődést rendezünk, meg beszélgetünk, megvacsizunk. Nagyon helyes város, egészen sok szép hely van arra. Kifejezetten jól éreztem magam, jót beszélgettünk, izzadtunk megint mint a ló, de az eső és a vihar itt elmaradt. Az étterem teraszáról csodálatos kilátás nyílt. 7 körül értünk vissza a lakásba, és semmi, de semmi kedvünk nem volt elindulni, majd' fél tízkor nagy nehezen azért csak sikerült, még megcsodáltuk az új autójukat is előtte, én csöndben irigykedtem még egy sort a lakásra. 

Abban maradtunk, ha minden jól megy, meglátogatjuk még őket egy teljes hétvégére. Ez ezért vicces, mert utána kellett néznem a naptárban, mikor érnénk rá egyáltalán: augusztus második felében, addig minden hétvégén van valami, vagy vagyunk valahol. :D

Mire hazaértünk már majdnem 1 óra volt, megadóan tűrtük, hogy a kölykök leszidjanak, csak bedőltünk az ágyba, és újabb 1 órába telt elaludni, nem is értem. Az izgalmak biztosan.

*

Másnap késő délelőtt tudtunk csak kimászni az ágyból, ebben a korban ugye nem is csoda. :D A nap csak arra volt elég, hogy apróságokat intézzünk el, mint hajmosás/festés, pincében krumpliválogatás, mosogatás stb. Különben csak haldokoltunk. 

Vacsorára voltunk hivatalosak a múltkori házasulandókhoz. Ez mindig öröm, mert ők olyan jókedvű emberek, és ránk is átragad, sokat nevetünk. Grilleztünk, ettünk, ittunk rengeteg finom bort, én egy idő után abbahagytam, mert vezettem, kártyáztunk. Játszani mindig szoktunk, társasjátékok, kártya, mikor mi. A fiú nagyon szeret nyerni, mindig vicces, ha nem sikerül neki. :D

Tőlük hajnali 4 órára értünk haza, macskalány pedig úgy döntött, ha kinyitom az ajtót, ő kirohan, mint Zrínyi, és megpróbál oltalmat találni az alattunk lévő lakásban. Minden ajtó egyforma, gondolom közben rájött, hogy ez még se olyan jó ötlet, azt hitte az a miénk, és borzasztóan be akart menni. A kis bolond, de elmartam, akármennyire is tiltakozott. Nagy fekete szemekkel lesett egy ideig, mire felértünk.

*

Másnap 1 órakor sikerült magunkat kivakarni az ágyból, ez már mindennek az alja, vagy a teteje, nézőpont kérdése. Estére jegyünk volt a cirkuszba. :D Én nem mondtam volna, hogy menjünk, de M-nek nagy kedve volt, ez is egy olyan alkalom, amikor miatta csinálok valamit, persze ezekre később nem emlékszik, és azt hiszi csak ő keresi a kedvemet, nem tudom hová vezet ez majd még a későbbiekben.

Brutál kényelmetlen helyeken ültünk, az öreg, elhízott testünk szenvedett rendesen, de a művészek minden tapsot megérdemeltek, mert eszméletlen amit bemutattak. Nagyon szép volt, ötletes meg minden. Őszintén én nem is voltam még cirkuszban, csak egyszer mikor még nagyon kicsi voltam, és a falunk közelében járt egy, apu ölében ültem, gondolhatjátok, nem most volt. Csak arra emlékszem, hogy a bohóc előadásának az volt a poénja, hogy mindig levesz egy ruhadarabot, de mindig van alatta egy másik, - bohócsztriptíz vagy mi? - és én nagyon félek, hogy a végén tényleg meztelen lesz. Már a kis óvodás annunciatanak is voltak ám gondjai... :/

Ez egy elég jónevű cirkusz, annak hogy én nem ismertem nincs jelentősége, itt a mieink nem mondanak semmit, gondolom.  

Hazajöttünk, kidőltünk, néztünk kis sorozatot, majd irány az ágy. M se tudott elaludni meg én se, az persze egyikünknek se jutott eszébe, hogy szexelhetnénk is, mondjuk a négy nap alatt se. Miután ő elszenderedett, én még bámultam a plafont vagy két órán át, ma megint későn keltem, és már el is ment a nap, így megy ez, a rohadt körforgás.

Ha valaminek eljön az ideje, amit már legalább fél éve várok, arra én teljesen logikusan úgy szoktam reagálni, hogy előtte héten már elmegy mindentől a kedvem, befordulok, és már nem is érdekel az egész. Szerencsés esetben ez megfordul mire odaérünk, és minimum örülni tudok neki, persze nem olyan lazán ahogy kéne, de mondjuk valami örülésféle azért van. Jó, nem? :/

Van egy olyan specialitásom is, ha másnap korán kell kelni, mert utazunk valahová, akkor én még 2 órakor forgolódom, vagy 3-kor, vagy 4-kor.. Talán nem kellett volna ekkorra időzíteni a 13 reasons why című sorozat végét, nem zaklatott volna fel annyira amennyire sikerült neki, de természetesen így tettem, ezért az utolsó emlékem:  a 4:15 az órán. M 6-ra állított órát, csörgött, rám nézett, látta a nem szokatlan kómát, és hagyott tovább aludni negyed 9-ig, úgy szeretem ilyenkor, mikor átlátja a helyzetet. Ő is ráhúzott egy kis pluszt, ezért fél 11 is elmúlt mikor rácsuktuk a kölykökre az ajtót, viszlát holnap este. Kaptak jó kis büféreggelit, aminek nagy élvezettel ugrottak neki, nem sejtvén, hogy azt nézik még egy napig. Még beugrottunk Lidlbe, még tankolni, még kocsit mosni (vagy 2 hónapig állt az utcán, épp csak döglött állat nem volt rajta :/), végül nagyjából három órával később, mint ahogy eredetileg terveztük, megindultunk Hannover felé..

... a nyomunkban egy oltári nagynak ígérkező viharral. Haladunk az autópályán, előttünk világos van, de mögöttünk meg tök fekete minden. Aggódtam azért, nehogy betörjön az ablak otthon a kölykökre vagy valami. Olyan fülledt meleg volt a kocsiban, hogy fuldokoltam szinte. Számomra a klíma nem megoldás, mert csak azt a semmi levegőt tartja hűvösebben, de ez nem nagy segítség, ha simán dög meleg van, akkor még igen. Folyt rólam a víz, és ragadtam, fúj, de utálom az ilyet. Ez is nyilván annak a jele volt, hogy a vihar simán jön utánunk. Az időjárás app minden alkalommal mást mondott, és még abban is reménykedtünk, hogy a szabadtéri koncertet megússzuk eső nélkül. 

Kis naivan még terveztünk valamit megnézni a városban, de erre elég gyorsan rájöttünk, nem fog már menni. Egy uzsonna-ebéd-vacsora egyben a közelben még igen. Szó szerint a koncerttel szemközti hotelben szálltunk meg, ez még épp a határban volt, eltartott volna egy ideig bemászni a központba. Ugyan minden nagyon közel volt légvonalban, de ez a gyakorlatban hatalmas kerülőt jelentett. Kóvályogtunk az olvasztó melegben az étterem felé, majd vissza, és tovább a koncert helyszínére. 

Majdnem mindent megtiltottak, csak övtáskát és kozmetikai táskát lehetett bevinni, ezt végül is megoldottuk. A koncertet egy vásárcsarnokokkal körülvett szabad téren rendezték, bazi nagy színpad, 70.000 embert vártak, és az egész betonból volt. Hátránya, hogy már a második előzenekar alatt fájt a lábunk, ami a Killing Joke volt, ha valaki ismeri. Felléptek már itt is, M elcipelt, és meglepő módon tökre tetszett. Egy klubban mondjuk sokkal jobban átjön a feelingjük. Itt jött az első zápor, derékról pulcsi/dzseki le, fejre fel, buli megy tovább, eláztunk, de még semmi nagy durvulás.  Utána dögmeleg vissza. Azt el ne felejtsem elmesélni, két póló is volt rajtunk, mert persze kellett egy Guns-os is, amit ott vettünk meg rettenet drágáér'. Így a három rétegből csak egy ázott meg. 

Itt kicsit kezdett durva lenni, látni nyilván semmit se sikerült, az is nagy szó volt, ha a kivetítőt láttam, utálom, hogy mindenki nagyobb nálam. Grrr! DE! Elkezdtem félni is, mert egyre jobban nyomtak, és elfogyott a levegőm, körbe voltam véve tőlem sokkal nagyobbakkal, levegőtől elzárva, füllesztő hőségben, kis pánikkal, lightos klausztrofóbiával stb.  Tartottam attól is, hogy Axl és Slash épp rájöttek az öltözőben miért is utálták egymást 20 évig, és már ki se jönnek. 

De akkor megérkeztek, és kellett volna még egy kis idő míg élvezni kezdem, alkalmazkodva a helyzethez, ám három dal után jött a szervező, és a viharra hivatkozva, szélben, még csak csöpögő esőben biztonsági okokból elküldött minket három megnyitott csarnokba. Vagyis evakuáltak. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem láttam semmit, csak hátakat, és még csak nem is sejtettük, melyik irányba kellene menni. Sokan meg nem is mozdultak egyáltalán, mert ők kemények, és nem hagyják ott a helyüket, nehogy már.

... és akkor a vihar bejelentkezett, úgy istenigazából. Olyan cseppekben vert minket az eső, hogy szinte fájt a vastag pulcsi, és a két póló ellenére. Hetvenezer ember vándorol nagyon lassan, esélyünk se volt, mert akik elérték, nem mentek beljebb, gondolom abban bíztak, ott kihúzzák, gyorsan vége és visszarohannak a jó helyekre, a koncert pedig megy tovább. Azt hittem ennél durvábban már nem megy, de akkor már látni se lehetett, az eső hatodik (!!!) sebességbe kapcsolt, amikor beértünk végre, mindenem, szó szerint mindenem vizes volt, és csöpögött belőlem a víz, csak úgy egyszerűen. A eső hömpölygött kint, egy része még be is jött utánunk. Pulcsi le, kicsavar, több liter víz kijön, ismételve háromszor-négyszer, a pulcsi még mindig legalább 3-4 kiló. Felső póló is le, azzal ugyanez. Itt voltak elvileg mosdók, viszont semmi se volt nyitva, eltelt vagy fél óra is mire jött valaki és kinyitotta, bent nyilván nem volt kézszárító, mert minek. Két órán keresztül kódorogtunk ott, vizesen, nem tudva mi lesz. Már azt kívántuk, csak mehetnénk haza. 

Nagyon féltem, hogy tüdőgyulladást kapok, az asztmám miatt annak általában kórház a vége, és ott már tíz éve nem jártam, nem volt túl sok kedvem hozzá megint. Közben vihar megy, vihar jön, esik, nem esik, de infó semmi.

Kereken két órával később halljuk, hogy ez egy gitár basszus, a színpadról, mindenki rohan kifelé, mert háromnegyed 11 előtt kicsivel ezek úgy döntöttek folytatják!!!

Találtunk egy fedett helyett, ahonnan viszonylag jól lehetett látni a kivetítőt. Visszavettem a második pólót, de a pulcsi annyira vizes volt, inkább csak fogtam. Persze jöttek a nagy hátak, és vállak, de Axl hangja, és Slash gitárja kárpótolt. Angus Young az AC/DC-ből volt a meglepetés sztárvendég, tőle az emberek egészen megőrültek. Egyszerűen frenetikus volt, kész őrület. Axl csöppet felismerhetetlen külsőre, de a hangja nem változott, sőt élőben is ugyanolyan jól nyomja, mint a lemezeken. Nagyon volt kedvük, lehetett látni rajtuk, hogy élvezik, nem muszájból csinálják. Felejthetetlen volt, hihetetlen, frenetikus. Not In This Lifetime Tour. :D 

Negyed 2-kor indultunk vissza a szállodába, és áldottuk az eszünket, hogy úgy döntöttünk ott alszunk, és nem kellett még vizesen, fáradtan beülni a kocsiba, és még két órát autózni. Beálltunk együtt a zuhany alá, és eresztettük minden átfázott részünkre a forró vizet. Közben jajgattunk, mint két hetvenéves. Durva mennyire nem vagyunk a topon, M még vízhólyagot is növesztett a lábára az álldogálástól.  Keményen nyomjuk. :D

Beájultunk az ágyba, de még dúdolgattuk a dalokat félálomban.

Guns n' Roses ❤

Olyan jó lehetne most minden, jónak kellene lennie. Miért nem megy?!

Először is nagyon jó idő van. Nincs rajtam ZOKNI! Ez egy óriási dolog tőlem, mert a lábam szinte mindig fázik*, ezért ez már jelent valamit. Valamint rövidnadrágban vagyok, ez a második legnagyobb dolog ami meleget jelent. Itt nem nagyon koptattam még el rövidnadrágot, mert csak ritkán kell. Újat szoktam nyilván venni, de annak egyéb oka van. 

Addig nyösztettem M-et, míg vettünk egy kis összecsukható asztalt az erkélyre. Volt egy, de az olyan fura rozoga volt, és nem lehetett rendesen hozzáülni, plusz ha kint volt a szárító, már nem fértünk az asztalhoz se. Így nem is ültünk ki soha. Amit én ott időt  eltöltöttem az teregetésből, ruha leszedésből, meg macskanapoztatásból állt, szigorúan ha M nem volt otthon. Egyszer régen ő is kijött, és azt hittem ha már ott áll, ügyel is a macskára, aki mellette köröz, persze annak is akkor kellett megkísérelni a felugrást; M jól leszúrt, és azóta ilyet nem lehet, idegesítően kapkodva, túlzóan csapkodja be az ajtót, néha még ki se tettem mind a két lábam, fárasztó volt, na. Ez kb. 3 éve történt, és most jött el az idő egy kampó felszerelésére kívülre, ergo be tudjuk zárni, kölykök nem tudnak kijönni, és ettől neki milyen jó lesz. Két este ki is ültünk, amikor már nem éget oda a nap, ami kb. este 8-ig, fél 9-ig is eltart, kétszer ott is reggeliztem, tegnap még élveztem is, ma már ez se érdekelt. Tényleg mi a franc van velem? Hát semminek se tudok örülni? Semmi se jó?

Alig vártam a csütörtököt. Megyünk Hannoverbe, Guns'n Roses koncert lesz, napközbenre meg kitalálunk még valamit. M kivett két nap szabit, pénteken egy gyönyörű kastély volt tervben, úgy örültem neki, de tényleg. Elvileg egész héten ilyen jó idő lesz. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán, ismétlem talán kintre is rövidnadrágot veszek fel, az már nálam a lazaság csúcsa. Erre M húga ír, aki most Kasselben lakik a férjével egy fél éve már nagyjából, hogy van valami modern művészetes izé, elmehetnénk megnézni. Nagyon örülök, h eddig nem jutott eszébe hívni minket egyáltalán, most meg pont ezt teszi nekem tönkre. Hannover nincs olyan közel, hogy csak egy kastélyért odáig autózzon az ember, M egyből, hogy majd megnézzük máskor, pénteken akkor Kassel. Fantasztikus. Nem fogjuk megnézni, ismerem már, csak akkor szoktunk arra járni ha hazautazunk, de akkor meg nem ez a cél nyilván. 

Ettől az otthoni autóeladástól is már gyomorgörcsöm van, az egész egy nagy szar, meg az egész ami hozzákapcsolódik, olyan rohadt csalódás volt akkoriban. Nem írtam róla semmit, most ezek csak rébuszok, tudom. Egy jónak tűnő női vevő (elmondása alapján ideális lett volna neki) visszamondta épp, mert lebeszélte az autószerelő, aki nem ajánlja a kisebb motort. (Pasi, nyilván lenézi az ilyen autókat eleve, mindegy is.) 

Amikor süt a nap és egyből jobb kedvem lesz, azt hiszem csak ennyi, napfény kell, vagy csak simán fény, és már minden jó. Tegnap voltam körmösnél, most minden körmöm narancssárga, mert attól majd nyár lesz, a fejemben is, és tényleg nagyon vidám, ahogy ránéztem, mosolyogtam. Tegnap. Ma minden ugyanolyan. A pszichó se válaszolt már egy hete majdnem. Akkor már nem is fog, ugye? 

Mindig pörgetem fejben magam előtt az eseményeket, ez lesz, és az lesz, de jó lesz nekünk: megyünk Hannoverbe, kastélyba Kasselbe, utána Eckernförde hosszúhétvége, tenger, talán még a vízbe is belemegyek, van ilyen hosszú trikós, kisnadrágos "fürdőruhám", tudom annyi erővel egy lepedőben is mehetnék, és higgyétek el gondoltam is rá, de az még nagyobb feltűnést keltene, így maradok ennél a verziónál.  Tavaly nem esett, csak egyszer, de viszont igazán meleg se volt, én egyébként is fázós vagyok, ha nincs harminc fok én lúdbőrözök. Akkor ebben a cuccban még a partra is lejutottam, de a pólót a felső részről már nem vettem le, fáztam is, meg szégyelltem is magam. Annyira nem tudom elképzelni milyen az, ha valakinek a bikini mint ruhadarab természetes. Az azután következő hétvégén pedig jön a kéthetes horrortúra. Ja nem, a kettő közt még van egy színház. M már tök régen meg akarta nézni a Koldusoperát, havonta csak egyszer adják, és február óta most először jó nekünk az időpont, így oda is megyünk.

Ezek mind tök jók, kivéve azt az egy hetet Ausztriában, az mindig kiszámíthatatlan.. egész nap a nevemet fogom hallgatni, gyere ide, ülj le, nem szabad, jó kutya, grrrrr, fúj. :I Jut eszembe. Családi csoportba M apja posztolt egy mint kiderült fordítva fekvő vigyorgó kutyaszájat azzal az aláírással: "Annunciata" horkolás közben.. nem basztam fel magam ezen se, most mondjátok meg, én csinálok nagy ügyet belőle?!

M több nap is ott fog hagyni egyedül, mert ügyfeleket látogat, nagyon örülök, az apja kiszámíthatatlan, és lerázhatatlan, M tetőtéri szobája meg nyáron maga a pokol. Az anyja nagylelkűen neki juttatta azt a szobát a beköltözéskor, ő még csodálkozott is, hogy nem a legkisebbet kapja, nyáron elég gyorsan rájött miért. A kölykök nem tudom hogy reagálnak a (nekik) két új kutyára, a nagy ráadásul elég gyors, csak egyet pislogtam, és már a szájában volt a teljes alkarom, nem akarok valami hasonlót látni a macskáinkkal. M meg majd megint a fejemhez vághatja, hogy rosszkedvű vagyok. 

Augusztusban Osloba megyünk pár napra, ennek is örülök most persze, és várom is, mire eljön az idő már nem tudok mit kezdeni vele. Ahogy mással se.


* Most hallottam nemrég az itteni barátainktól, akik gyereket akarnak, és a lánynál is megállapították kezdetnek a pajzsmirigy-alulműködést, hogy ez az állandó fázás is egy tünete ennek, vagyis ha nagyon melegnek kell lenni ahhoz, hogy ne fázzak, ez is ezért van. Erről az én dokim még sose kérdezett, meg nem is mondott semmit.

Egyedül vagyok megint. M 3 napra Svédországba ment. A tegnapi ügyfelekkel és az eladóval egy medencében nyomták, a szállodai szobájából a tengert látni, utána vacsika, a maiakkal is valami hasonló. Meg is érteném, ha már haza se akarna jönni. Az ami itt várja, csak egyre vacakabb lesz, mondjuk ezt ő még nem látja. Azt se látja, hogy ez a lakás egy ganédomb. Az a szerencsém, hogy ő egy disznóólban nőtt fel (nem vagyok szemét, és nem is túlzok), és nem látja mennyire nem tartok rendet. A kupi csak az egyik része, az állapota is elég gáz. És szűk, szűk, nagyon szűk.

Harmadik napja akarok hajat mosni, tornázni, rendet rakni, takarítani, nyelvet tanulni. Széket lehozni a padlásról, vagy inkább kibányászni az ott felhalmozott kupiból, be se tudok menni. Nyilván nem tettem ezek közül semmit. Van fent egy borsőrlő, legutóbb megpróbáltam kihalászni a sok szar közül, nem sikerült. Megőrülök a gondolattól, h M ezt fogja csinálni a házzal is, teleszarni mindennel, hogy bizonyos helyeken lépni se lehessen. A pincében még van hely, épp át tudunk menni, de a hasbehúzás már ajánlott.

Nem csoda, hogy ennyi ideig halogattam a Terápia 2.évadát, már az első is kikészített, és nem a legjobbkor időzítettem, csak még jobban összekavarom magam most vele. 

Viszont írtam egy pszichónak, nem halogatom tovább.

Nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok magammal, szart se csináltam a héten, a hétvége nem számít már, mert akkor úgyis ketten vagyunk. Elég gyorsan visszaálltam az itteni létre, egyedül, egy ideig tervezek, majd ezt csinálom, majd azt csinálom, 2 nappal később már nem is tervezek. Nagy "eredményem", hogy kitaláltam mit fogok főzni nagyjából a következő hét végéig, és megsütöttem a legújabb kenyeremet szárított paradicsommal. M ma agyondicsért érte, még szerintem is nagyon finom lett.

Ha jól sejtem nem csak én szoktam ilyet csinálni: elkezdek egy könyvet, majd egy másikat is, általában egy papíralapút, és egy e-t.  Ezt még jól fel is tüntetem a blogon, majd rövid időn belül egyiket vagy mindkettőt abbahagyom, és egy harmadikat olvasok tovább, esetleg egy negyediket, de attól függetlenül ott virítanak 2-3-4 hétig anélkül, hogy a kezembe venném őket, de ez idő alatt elolvasok másik hármat. :D

Ebben az évben önmagamhoz képest egészen sok könyvet elolvastam már, mondom önmagamhoz képest, inkább nem számszerűsítek, az igazi könyvolvasóknak valószínűleg a nyomába se érek. Az utóbbi 2-3 hétben megtorpantam csöppet, valahogy nem találom az igazit, vagy csak nem tudok nyugton maradni.

Tesómtól előszülinapi ajándékként megkaptam a Puszi, Erzsi!-t. Azóta ezen szakadok, de direkt lassan haladok vele, mert mi lesz, ha elfogy nekem. Remélem már diktálja a személyzetnek a következőt. :)

Ti mit olvastok most?

Mielőtt elfelejtem voltak közben házassági évfordulóink is. :D Na tegye fel a kezét, aki az első évfordulójára halálfejes fülbevalót kapott! :D Én, én, én! Persze a csapatunk jelképe, mit is mondhatnék. 

Tegnap meg még olyan is volt, hogy 5 éve vagyunk együtt. Ilyen ez a május-június, csupa évforduló egymás hegyén-hátán. Szerencsére épp ezt a napot választotta hamburgi koncertjére a The Beach Boys, így ezzel ünnepeltünk. Egész jól nyomták, és mint kiderült John Stamos is rendszeresen koncertezik velük. Az mondjuk nem volt belekalkulálva, hogy fél 8-kor kezdődik, mi valamiért 8-nak hittük, és eléggé gyanús volt, amikor bekanyarodtunk, és viszonylag üres volt minden. Gyorsan elővettem a jegyet, fél 8 basszus, és az órámon is. A parkoló már nyilván tele volt, messzebb kellett megállnunk. Kipattanunk a kocsiból, én a szokásomtól eltérően magassarkút viselek, és durva izomlázam van a vádlijaimban, az eső esik, kardigán a fejem felett, és megindultunk. :D Pont beestünk, mikor bejöttek, már csak a tök sötétben kellett betalálnunk a helyünkre, az a tíz ember is nagyon örült nekünk, aki miattunk felugrált. Nem szeretem az ilyen késést.  Egy kis időmbe került, míg elkezdtem élvezni (nem láttam semmit egy jó ideig, plusz a könyököm, és két széles pasi között ültem szintén nem törékeny alkattal), de megérte. Láttam a Beach Boys-t, tudom, csak ami maradt belőle, de akkor is. :) 

Miközben ezeket írom, azon röhögök, ahogy a fiú a szárítón viháncol, az az egyik kedvenc helye. Ennyire szigorú vagyok, engem szórakoztat, ahogy kényelmesen eldől a ferde részén, mint egy kanapén. Olyan ügyesen egyensúlyoz rajta mint egy kötéltáncos, a lány viszont folyton lepotyog.

De fognak örülni ők is a háznak, jaj de nagyon messze van még.

Ez az egy hét utazás szerintem elég jól sikerült, leszámítva a fáradtságot, és a rejtélyes szédülésemet, ami eltartott durván 3 napig, de az utóhatásait még ma is érzem.

Az esküvő:

Ennek a hétnek az egyik legjobb döntése volt két éjszakát a hotelben maradni. Péntek 1 óra körül lecsörögtünk Alsó-Ausztriába, meleg volt, de még viselhető, jaj nekem, az a sok fény. Egy borvidéken kötöttünk ki, egymást érték a kis falvak, és a kanyargós utak, de legalább nem hegyvidéken. Osztrákul továbbra sem értek, ezen ez az új dialektus sem változtatott, próbáltam kedvesen (én!!) nézni, és úgy tenni, mint aki érti miről van szó. Egy családi vendégházban, kúriában aludtunk, már 300 éve ott áll, iszonyat kedves a család, ők csinálnak mindent, teljesen lenyűgöztek, péntek este be is sikerültünk kicsit a finom, saját termelésű boruktól. Másnap reggel azonban a megfelelő mennyiségű víz adagolásának köszönhetően fejfájás nélkül ébredtünk. Egy belső udvarban reggeliztünk a napon, beszélgettünk a be-befutó többi, már általunk is ismert vendéggel. 

Eddig sikerült eljutni vasárnap, akkor most nézzük tovább.

Az esküvő szerintem kifejezetten jól sikerült. Én nem igazán szoktam kritizálni, mert minek. Szép volt, megható, finom, gyönyörű, kellemes stb stb, csak dicsérő szavak jutnak eszembe, szerettük akikhez mentünk, csupa jófej, kedves vendéggel találkoztunk, jól éreztük magunkat, 4-re értünk haza, fél 5-re kerültünk ágyba. Ekkor kapuk meg a család üzenetét (anya, apa, kisebb húg, és nyilván a két kutya), hogy másnap ebédeljünk valami hegyen. Összenéztünk, nagy sóhaj: másnaposan a melegben 3 óra odaút után, még menjünk további egy órát fel a hegyre egy autóval, aminek soha, de soha nem kéne hegyet látnia, de tényleg.  Másnap alig tudtunk kimászni az ágyból, reggeli a többi másnapos vendéggel, erőnk se sok volt, meg kedvünk se elindulni, ráadásul nem igazán tudtuk mi vár ránk, volt egy kis hogy is mondjam szünet miután M bátran ellenállt a kutya lakásunkba hozatalának.

Nagy nehezen felmásztunk a hegyre, késtünk is nyilván, eleinte elég hideg volt a hangulat, rajtam nem sokat segített, hogy már az úton szédültem erősen, de akkor következett a hegymenet, és olyan hányinger elkapott, hogy mikor végre kiszálltunk, majdnem kitaccsoltam, a szédülés maradt, de ilyen M-be kellett kapaszkodnom folyamatosan fajta. Nehezen értem őket egyébként is, így viszont a beszélgetés nagy része teljesen kiesett. Azt viszont sajnos nagyon is jól értettem, amikor anya előadta miért is kellett ez a kutya.

Kapaszkodjatok! A nagy kutya januári halála után azonnal (!) elkezdett új kutya után nézelődni a neten a menhelyek oldalán. (A mi családi kutyuskánk is meghalt januárban, egyszer-kétszer megpróbáltam a környékünkön keresni, de gyorsan bezártam, mert nem megy ez nekem, nem egy katalógusból válogatunk, könyörgöm. :( ) És felvillant ez, aki ugye a nevemet viseli, és anya meglátta, és rögtön tudta, a halott kutya lelke bizony beleszállt ebbe, el kell hozniuk. Úgy beszélt róla, a kutya két lélekkel. Egyetlen dolog csúszott ki a számon csak, de hát ez a kutya már élt, amikor a másik meghalt. De olyan értetlenül nézett rám, hogy itt be is fejeztem. Lélekvándorlás, lófasz, alakítsunk mindent úgy, ahogy nekünk a legjobb, egyébként a mestere ennek más témákban is. M kínjában csak "nyüszített" egyet, persze csak szigorúan kettesben, egyébként csak nézett maga elé és próbálta ignorálni. 

Azóta őrült poénokat gyártunk ebből, mert seggfejek vagyunk nem tudjuk másként feldolgozni a hallottakat.  pl.: a kutya nagyon nyugtalan, és hiperaktív, erre M, nem is csoda két lélekkel, milyen szűk lehet nekik odabent. Vagy remélem ha a következő kutya meghal, nem belém költözik. Ezt elmeséltem otthon az én szüleimnek is, akik nem is kicsit lesokkolódva vagy egy percig csak néztek rám. Megemlítettem anyósom kapcsolattartását bizonyos angyalokkal is, akik véletlenül csak akkor és abban a témában keresik meg, amikor, és ahogy neki a legjobb, ezzel is durván manipulálva apósomat, aki valamiért hisz neki. Apukám a döbbenettől csak annyit mondott: jó tudni, ha meghalok, még tudunk majd beszélni. :D

Arról nem esett szó, nem-e probléma, hogy behoztak egy kutyát a családba az én nevemmel, ez nyilván fel se merült, hisz csak nekem forr fel tőle az agyvizem, egyedül az ifjabb húg ejtett el egy mondatot arról, mondván milyen vicces, hogy a korábbit úgy hívták mint Fülöpkét, ezt meg mint engem, tényleg, őrült vicces, szakadok. Egyébként jól döntöttünk, mert nagy (és csak egyre nagyobb lesz, mert hízlalják), nyugtalan, izgága, már-már hiperaktív, mindre rohan, rám is, ettől konkrétan majdnem beszartam, és a kis szájába vette az alkaromat, még egy jó óra múlva is fájt, el se tudom képzelni mi lett volna, ha rá is harap. :O De nyilván nem kell tőle félni, mert nagyon aranyos, kedves, csodálatos stb. Jó sok energiámba került nem minden egyes alkalommal felkapni a fejem, ha elhangzott a nevem, de mivel minden második mondatban benne volt, és soha, de soha nem nekem szólt... na igen. :I K. idegesítő. M is csak fintorgott, neki is sok volt. De legalább nem megy lépcsőn, a kölykök júliusban az emeleten biztonságban lesznek. Ők egyik új kutyával se találkoztak még, tavaly május óta nem is utaztak. Jaj, és a szeptemberben elhozott kutya, szegény, olyan borzasztóan meg van hízva. :O Teljesen elformátlanodott. M szerint ilyen ez a Schnitzeldiéta.. de ez valahol nagyon szomorú. :(

Szerencsére mindenki gondosan kerülte a témát, hogy nem engedtük oda őket kutyástól, bár nem hiszem, hogy ennyivel megúsztuk volna. De 24 órára ennyi elég is volt, folytatás következik júliusban. 

Házassági évforduló 1.2 - engedélyeztünk még magunknak kettesben egy félórát a hegyen, elvégre a mi napunk is volt.  

M meggyanúsított azzal, hogy náluk mindig rossz kedvem van, ezt nagyon zokon vettem, mert kurvára igyekeztem, de nem tudom ha az én szüleim hívogatnák minden mondatban a vele azonos nevű kutyát, ő mennyire lenne boldog. Meg a szédülésem is nagyon kiütött, és meglepő de nálunk se hagyta abba, sőt mikor már itt voltunk, akkor se. 

Lett új szemüvegem, vagyis napszemüvegem, ami dioptriás, és hát már teszteltem is, és maga az álom, látok az autóban is, mennyei. M saját nyugalma érdekében győzködött róla, nekem ez feltétlenül kell. Egyelőre úgy tűnik igaza volt.

A repülőutak egyre idegesítőbbek, valahogy mindenki Hamburg és Budapest között repked, mindig tele van, és az utasok egyre agresszívebbek, nem tudom mi történt, de kényelmetlen az egész, vagy én vagyok egyre kövérebb, és nem férek el. Ez már a második oda-vissza utam volt, amikor nem olvastam, mert egyszerűen nem ment, bököd a szomszéd, és nem bírom tartani a karom még mindig, teljesen beáll. 

Na igen, a karom, ez nem múlik, kicsit jobb, de továbbra is durván fáj, pláne ha valahol ülni kell: repülőgép, autó, színház.  Hétfőn el is mentünk megint masszázsra, és a srác még meg is szurkálta a könyökömet, ezen megint beszartam csöppet, és nem lett jobb, még várok.

M még kivett két napot, így miután visszaértünk, nem ment egyből dolgozni, így eltöltöttünk még egy kis időt ketten nyugiban. Elmentünk a Bunkermúzeumba, csak egészen csöppet szorult össze a gyomrom az egésztől, jó hogy régimódian volt berendezve, és nem volt lehetőség légitámadás átélésére is, mert onnan én tuti fel nem jövök utána.

Meglepő módon még napsütés is maradt a városban, nem kellett egyből visszaállni a szürkeségbe, de kedd óta csak esik, el ne felejtsem hol vagyok. 

Voltunk Falco musicalen, a szokott helyünkön, tök szeretek odajárni, csak a székek szarok, a kartámasznak lespórolták a felét, ezért a vége pontosan a fájó könyökömbe vág, meg szokás szerint nem az én méretemre szabták a helyeket se, ha be vagyok szorulva két nagyobb pasi közé, nekem végem, a karomnak meg végképp. Mindenem lüktet, zsibbad stb. Ezeken mindig jól kiakadok, és szidom magam, mert semminek se tudok örülni, és ahelyett, hogy élvezném, fájok. Ennek a másik változata, ha egy norddeutsch ül előttem, és szó szerint semmit se látok. De a Falcon szerencsénk volt, nem ült előttem senki csodával határos módon, M szerint valaki elfelejtette, hogy jegye van, mert különben dugig volt a hely. A műsorra nem lehet egy rossz szavam se, nagyon jól összerakták.

Hétfőn meg voltunk hívva grillezni az itteni barátainkhoz: ház, kert, zöld. Egy álom, olyan nehéz volt hazamenni utána a második emeletre, ahol már mozdulni se lehet. Bár a mozgás egyébként is nehezünkre esett, lementünk az Elbához, ami nem is lett volna gond, mert olyan nagyon gyönyörű ott, az a sok napfény, és jófajta meleg. De a visszaút, kicsit hegyes dombos, én meg az elhízott testemmel, azt hittem megszakadok. Olyan izomlázat kaptam, még mindig érzem. Szégyen. De olyan jó volt ott, már annyira vágyom egy házra, el sem tudom mondani.

Tegnap annyi napfény és meleg volt itt, hogy elkezdett bennem dübörögni a nyár, ez a menjünk, menjünk, menjünk valahova érzés. Mielőtt elfelejteném hol vagyok, és véletlenül többet mosolyognék a semminél nálam szokásosnál, ma szakad az eső. Ami reményre ad okot az a világosság, vagyis még ma abbahagyja. Talán.