2016. január 24., vasárnap

Tegnap életemben először bowlingoztam, ezért ma egy teli ásványvizes üveg megemelése is nagy fájdalmakkal jár. :D Ráadásul meghúztam a jobb belső combomban egy izmot, így most húzom a lábam is. Jó vagyok, mi? :D Egyébként egész jól ment a játék, kifejezetten élveztem miután rájöttem, hogyan kell. De a technikám talán nem az igazi, ha ilyen harci sérüléseket is szereztem. A hüvelykujjamon a köröm is szanaszét tört, de a többi lánynak is, sőt a végén már M is ott hagyott egy darabot a szívéből ujjából, vagyis nem csak az én készülékemben van a hiba.

Nagyon jól szórakoztunk, előtte együtt is vacsoráztunk egy tök jó, bár kissé hangos helyen. Ahhoz képest, hogy otthon soha nem jártam étterembe, itt már kezdek belejönni, már szinte zavarba se jövök, ha megjelenik a pincér és merek szólni hozzá. (szánalom level 234) 

A másik két pár akikkel voltunk lassan elmondhatom, hogy a barátaink. Lassan. Nagyon kell nekem egy barát. 

A lényeg, hogy egy klassz este volt, sokat nevettem, beszélgettem, még mindig vigyorgok.

*

Ma délután múzeum helyett itthon maradtunk, mert le vagyunk sérülve lusták vagyunk, és meccseket néztünk, beszélgettünk, röhögcséltünk, M elmondta vagy 3x mennyire szereti a hülye humoromat. Később meg nekiestünk egy puzzle-nek, amit már majdnem 2 éve kaptam, ez se tartozik a gyakori tevékenységeim közé, egyelőre a keretig jutottunk, kicsit fel is húztam magam rajta, bár nem annyira, mint a tárkonyos csirkelevesemen, aminek valamiért most fura íze lett. Ki érti ezt?!

Most egy Indiana Jones film, később még NFL meccs, én inkább passzívan élvezem és olvasok közben, és ezzel le is zárult a hét. 

Most biztos elkiabálom, de ebben az évben eddig egészen nyugodt, és boldog voltam. :)

2016. január 22., péntek

Leendő házasságunk még épp csak betölti a három hetet, amikor valószínűleg átéljük az első krízist. Történt ugyanis, hogy országaink a foci EB-n egy csoportba keveredtek, és az első csoportmeccset épp egymás ellen játsszák június 14-én. Szeretjük a focit, nézzük tévében, élőben, és nem is mi lennénk, ha nem jelentkeztünk volna be mindketten jegyekért a saját szövetségünknél.

Februárban értesítenek, kicsit izgatottan várom, mert mégis csak egy nagy dolog, hogy kijutottak, ott lesznek. Ki tudja lesz-e még egyszer ilyen az életemben. Élőben viszont még szomorúbb lenne végignézni, ahogy kikapunk Ausztriától. 

A meccs Bordeaux-ban lesz, M egyből kitalálta, hogy ott tölthetnénk pár napot, és az lenne a nyaralás/nászút 1. része is. Jó lenne ott lenni, de mivel nincs közvetlen járat innen, ezért már eleve átszállós jegyeket kellene venni, még többe kerül, ki tudja mennyire mennek fel az árak már eleve az EB miatt a városban, meg az országban egyáltalán. Az se mellékes, hogy közvetlenül esküvő után nem fog minket felvetni a pénz. A félelem is ott motoszkál az ember fejében, mert mi van, ha terveznek valamit, akkor és ott, nem lehet tudni

DE! Ott lennénk az Eb.n, ahol a magyarok játszanak, aww! Azt a verziót még nem gondoltuk végig, mi van, ha mindketten kapunk jegyeket. Ez egyelőre nem tiszta, átadhatom-e másnak, vagy mit kezdhetek vele, ha úsznánk a jegyekben. :D

2016. január 19., kedd

Ma szakadó hóesésben, biciklivel elhoztam a próbagyűrűinket. Ha nem kesztyű nélkül lettem volna, már-már romantikus is lehetne. :) Este kissé meghatódva felhúztuk egymásnak, mintha már az igazi lenne, és most hordjuk egy-két hétig, ha mindkettőnknek megfelel, utána meg is rendeljük. 

Már az ékszerüzletben is elfogott egy érzés, hogy ez akkor most az, ami és azt jelképezi, és örökké, és vele. M is hasonlókról számolt be.

Ah, tényleg megtörténik!?

2016. január 16., szombat

Tegnap volt M születésnapja, és annyira széppé tettem, amennyire csak tőlem telt. Sütöttem neki három különböző süteményt és életem első pogácsáját még csütörtökön, - de nagyjából a fél napot ezzel töltöttem, tényleg -, amit bevihetett a munkahelyére. Kicsit be is ijesztett, mert kiderült, hogy csinált egy cégen belüli meghívót, tehát az emberek tudták, hogy én sütök, számítottak rá. Amiről tudod, hogy lesz, már nem ízlik annyira, mint a meglepetéssüti. Ezen aggódtam egy sort, de valahogy sikerült megnyugodnom, és csak egy pogácsát csaptam földhöz, ami nálam már egészen jó.

Mindenki dicsérte, tömték is magukba, ő meg büszke volt saját bevallása szerint. :) Megköszönte nekem, hogy ennyi időt, és energiát áldoztam rá. Hát nem édes? :)

Végül egy szép pulcsit, és inget ajándékoztam neki, együtt is hordhatja őket, és sok benne a piros, amit szeret, most más nem nagyon jutott eszembe. Örült, és tetszett is neki, csinos lesz benne. A pogácsa tásztájából megsütöttem a nevét is, attól teljesen meghatódott. 

Mire hazaért a munkából, mindent odakészítettem az asztalra, gyertyát gyújtottam, készülődtem. Gyorsan felköszöntöttem, felpróbáltattam vele az ajikat, és már mentünk is tovább vacsorázni. A koncertterem mellett van egy étterem, oda foglaltattunk asztalt. Az épület, és a terem is úgy néz ki mint egy elhagyott gyárépület, van egy sajátos hangulata. "Frank Sinatra és barátai" meglehetősen hasonlítottak az eredetiekre; Dean Martin, Sammy Davis jr. és Nancy Sinatra is tiszteletüket tették, mindkettőnknek nagyon tetszett. Mire hazaértünk még épp belefért egy koccintás is a napba. 

2016. január 7., csütörtök

M jövő pénteken lesz 33, így fél évig megint egykorúak leszünk. Kérdeztem mit szeretne csinálni aznap, a tavalyi kiöltözős, romi vacsorának és ajándéknak nagyon örült, de ezt most egy koncerttel is kiegészítjük. Frank Sinatra & Friends, mármint a dalok, ő egy ideje már ugye nem. Szerintem jó lesz. 

Arra gondoltam sütök neki tortát, mert ebből a szempontból kicsit gyerekes, és tudom, hogy egy felnőtt emberhez képest kicsit jobban várja a meglepit. Soha nem sütöttem még, lenne esetleg valami kis takaros, nem túl bonyolult receptetek?

Ajándékra viszont most egy szál ötletem sincs. Mindent, de mindent ellőttem karácsonykor. Kétszer is ajándékoztam, egyszer a szüleimmel, egyszer meg 24-én este. Nagyjából mindene van, a családja megint ruhákkal halmozta el, plusz mikor meglátta az anyja kezében az újabb cipős dobozt, már megjelent a torz öröm az arcán, azt hiszem ezeket kihúzhatom, mint lehetséges ajándékötleteket. A cipőkről csak annyit, hogy még soha nem vett egyedül, mert nem kellett; alsónadrágnak és zokninak tud még ennyire "szívből" örülni. Vagy mielőtt elfelejtem, még egy kabátnak. 

Azt már leírtam párszor, hogy az anyja valami borzasztóan szeret vásárolni, eljött velem mikor itt voltak, és szinte láttam a vérbenforgó szemeiben a vásárlási lázat, ahányszor csak a sale feliratot meglátta. :D De megtaláltam az ellenszert, bevittem egy könyvesboltba, ott olyan látványosan nem találta fel magát, hogy egyből le is kellett ülnie, nagyon vicces volt. :D

De! Mit ajándékozzak M.nek? Ez itt a kérdés!
Tegnap este elvittük a kölyköket a rendelőbe a szokásos éves oltásra és vizsgálatra. Mindig meghatódunk tőle milyen kis ügyesek. Meg is dicsérték őket, az doktornő se talált semmit, csak a fiúmacska 200 grammal kevesebb, mint tavaly, de szerintem nem tett jót neki az aranyhaj lezabálása a karácsonyfáról, hiába evakuáltam a felső felébe az összeset. 

Ezt megfigyeltem már nála, hogy időnként lefogy, aztán visszakerekedik, de közben eszik, nem tudom, mitől lehet. A másik aggasztó vele kapcsolatban, hogy időnként véresre cakkozza a nyakát, elég ijesztően néz ki, azt hiszem csak túl nagyok és erősek a körmei.

Kicsit idegesen pislogtak ki a kis ketrecből, mert egy másik cica hangosan elégedetlenkedett. Egy zokogó család, aki valószínűleg az állatát hozta elaltatni, annyira felzaklatott, hogy nem tudtam rájuk nézni, és vissza kellett fognom a saját könnyeimet is. 

Ezzel a gondolattal nem tudok mit kezdeni, hogy egyszer nekünk is meg kell ezt tenni. Jelen állás szerint szinte már gyerekeinkként szeretjük ezt a két kis rosszaságot, akik lehet neveletlenek, de rém aranyosak, és kedvesek, hihetetlenül sok szeretetet adnak.

Csak számomra ennyire megdöbbentő, hogy van egy napimigránspontcom nevű oldal? De jó is ez a facebook; ráadásul mindig olyanok osztanak meg ilyen és ehhez hasonló "cikkeket", akikről a legkevésbé sem gondolnám. :(

2016. január 2., szombat

Ma az állatorvosi rendelőből kaptunk egy sms-t miszerint a kölykök oltása hamarosan lejár. A két macska név szerint megemlítve, és ajánlják számukra az időpont lefoglalását.  :) Micsoda ellátás, nem? 

2016. január 1., péntek

Filmek 2015-ben


  • Türkisch für Anfänger (2012)
  • Csajkeverők (2014)
  • Letaszítva (1998)
  • Gyalog a mennyországba (1959)
  • Le Mans (1971)
  • Der Auftragslover (2010)
  • Eiskalte Engel (1998)
  • Silentium (2004)
  • NVA (2005)
  • Maga lesz a férjem (1937)
  • Nászút féláron (1936)
  • Az okos mama (1935)
  • Az ördög nem alszik (1941)
  • Tisztelet a kivételnek (1937)
  • Ópiumkeringő (1943)
  • Az én lányom nem olyan (1937)
  • Köszönöm, hogy elgázolt (1935)
  • Tóparti látomás (1940)
  • Szíriusz (1942)
  • Családunk szégyene (1942)
  • Méltóságos kisasszony (1936)
  • Segítség, örököltem! (1937)
  • Piri mindent tud (1932)
  • Férjet keresek (1940)
  • Sok hűhó Emmiért (1940)
  • Egy éjszaka Erdélyben (1941)
  • Dunaparti randevú (1936)
  • Die Brücke (1959)
  • Komm, süßer Tod! (2000)
  • Der letzte Mann (1955)
  • Makacs Kata (1943)
  • Márciusi mese (1934)
  • A kölcsönkért kastély (1937)
  • Úrilány szobát keres (1937)
  • Szerelemből nősültem (1937)
  • Ez a villa eladó (1935)
  • A tizedes meg a többiek (1965)
  • Hanta-palinta (1991)
  • Diana (2013)
  • Plan 9 from outer Space (1959)
  • Feuchtgebiete (2013)
  • Sharknado 2. - The second one (2014), németül
  • A szerelem nem szégyen (1940)
  • Katyi (1942)
  • Ich weiss noch immer was du letzten Sommer getan hast (1998)
  • Trainspotting (1996), németül
  • The Buddy Holly Story (1978)
  • Immer ärger mit 40 (2012)
  • Ich weiss, was du letzten Sommer getan hast (1997)
  • Scream 4 (2011), németül
  • Wunder von Bern (2003)
  • The Godfather (1972), németül
  • Fack ju Gothe (2013)
  • Alkonyat - Hajnalhasadás 2.rész (2012)
  • Scream 3. (2000), németül
  • The Expendables 3. (2014), németül
  • Leg dich nicht mit Zohan an! (2008)
  • Scream 2 (1997), németül
  • Scream (1996), németül
  • Mädchenjahre einer Königin (1954)
  • Feuerwerk (1954)
  • Amadeus (1984)
  • Wenn der weisse Flieder wieder blüht (1953)
  • Metropolis (1927)

  • * Szégyen, csak ennyi, de ez van, a sorozatok teljesen átvették az uralmat.

Visszaemlékezős

Dolgok 2015-ben:

Január
Az év első napján felfedeztem, hogy a lazac kurva finom, a véleményem azóta se változott, sőt. M szülinapján szépen felöltözve elmentünk vacsorázni, aminek ő még nálam is jobban örült. Kaptunk egy új tűzhelyet a lakásszövetkezettől, kiderült csak egy levelet kellett volna írni érte. Vettünk egy szépséges komódot, és elkezdtük átrendezni a hálót, és elolvastam az első német nyelvű könyvemet

Február
Életem első operája a Figaro házassága volt, nem értek hozzá, de még akarok ilyet. A barátaim nálunk töltöttek egy hetet, és mentünk össze-vissza a városban, minden alkalommal rájövök, milyen szerencsés vagyok, hogy itt élhetek. Megnéztük a Rocky musical változatát, voltunk megint tengerparton egy akváriumban, sétáltunk a a homokban, míg százágra sütött a nap. Először repültünk közösen, hogy részt vegyünk unokatesóm esküvőjén.

Március
Egy újabb musical, most a We will rock you, ami ugye Queen, és láttam Brian Mayt, nem is olyan messziről, M állítása szerint még soha nem látott ennyire lelkesnek. Voltunk múzeumban, jártunk Brémában, ahová Ede is elkísért minket, mert épp a városban időzött (Gyere még!). Olvastam sok-sok könyvet. 

Április
Olvastam tovább, ezúttal vizsga helyett autót szállítottunk, de legalább pár embert nagyon boldoggá tettünk. A már-már szokásos havi musical a Wunder von Bern volt, de erre inkább nem mondok semmit.

Május
Wildpark Schwarze Berge és a tündérbogyó csüngőhasú malacok, akik szabadon kószálnak, és a legnagyobb sztárok, nem csak a gyerekeknél. M szüleinél töltött borzalmas 10 nap, Fülöpkéék esküvője, és a többi.
De végre jártam Bécsben és a schönbrunn-i kastélyban, és az ötpercenként feltűnő újabb és újabb ázsiai horda se tudta elvenni az örömömet. A Stephansdom se egy csúnya épület, de többre már nem volt időnk a Eurovision Song Contest elődöntője előtt, ami hát fantasztikus volt.

Június
A 3. évfordulónkon Dirty Dancing musicalre mentünk, vettünk egy új kanapét, nem olyan amilyet szeretnénk, de csak ez fér be a nappaliba. Megszületett unokatesóm kisfia, kár, hogy ő majdnem ott maradt az asztalon, de végül szerencsésen alakult minden. A hónap végén megint színházoltunk, ezúttal a König der Löwent láttuk, ami nem ok nélkül van műsoron 15 éve.

Július
Queen Heaven The Original –  Ezt a Planetáriumban láttuk, és valami eszméletlen elegye a csillagászatnak, és egy koncertnek. A szülinapomat Brunsbüttelben ünnepeltük a tengerparton, és vacsora közben néztük a gátat taposó birkákat. :D Ez sokkal jobb volt, mint ahogy hangzik. :D Megnéztem egy seregnyi két világháború közötti magyar filmet. Egyik nap a hatalmas hőségben proli módon az erkélyen pancsoltunk egy felfújható  medencében, míg a fél város órákon keresztül állt sorba a strandpénztáraknál, akik kevésbé voltak felkészülve a tömegre. Tesóm nálunk volt két hétig, és rengeteg helyre elvittük. Közben meglógtunk egy kicsit nyaralni is Hollandiába: Groningen, Amszterdam – Anne Frank Haus, Royal Palace, Neue Kirche, Rijksmuseum, Van Gogh Museum; Utrecht; Rotterdam; Delft; Den Haag; Oostkapelle. Csak címszavakban. Láttam az Éjjeli őrjáratot, hogy a többi gyönyörűségről már ne is beszéljünk, na jó talán még a Leány gyöngy fülbevalót említeném meg. :D Végre eljutottunk a Serengeti Parkba is, ahonnan Karstent hoztuk, aki egy gyűrűsfarkú maki, és a lánymacskával rendszeres kapcsolatban állnak. :D

Augusztus
Elkezdtem olaszul tanulni, és egy gyönyörűség minden egyes kiejtett szó, de mindig elakadok, és nem tudok  vele minden nap foglalkozni, ahogy kellene. Barátnőm kisfia is megszületett. Voltunk több kiállításon, és tudom meglepő de egy musicalt is láttunk, ezúttal a Jézus Krisztus Szupersztárt. Júdás úgy nézett ki mint Fülöpke, nem tudtuk mit gondoljunk. :D Hazamentem két hétre és eküvőszervez(ked)ésbe kezdtem.

Szeptember
A hónapot egy brutális lábujjbalesettel indítottam, el nem tört, azt hiszem, mert orvoshoz persze nem vittem, de pár hét sántikálás után helyrejött. Lett új szemüvegem, tökéletesen látok vele, és egész jól áll, mi kell még? A szépséges hátizsákom is ekkor érkezett, rendszeresen használom, nem értem, hogy élhettem már vagy 10 évet nélküle. Először láttam színházi előadást németül, és voltunk egy baromi jó koncerten, a 60-as évek fekete zenéje volt a téma. A hónap végén M családjához mentünk, hatalmas gyomorgörccsel, de most megúsztuk, és láttuk a gyönyörű Passaut M munkájának köszönhetően. 

Október
Lett időpontunk az esküvőre, más kérdés, hogy lehet meg kell majd változtatnunk. Otthon (Mo. és a szűkebb lakóhelyem) is felfedeztünk mindenféle érdekességet, és múzeumot, nem utolsó sorban az esküvői képeinkhez. Jártam orvosoknál, és hazatértünk után elkezdtem jó dolgokat enni és főzni.

November
Megint voltam otthon, babáknál és barátoknál. Tovább szervezgettem, elkészült a csokrom, ami nem várt módon meghatott, mert tényleg gyönyörű. Megint született egy unokatesómnak gyereke, most egy kislány. Szétszúrattam a vénáimat, hogy elmehessek orvoshoz az eredménnyel, mert feltétlenül tudnom kellett, jó úton járok-e, de egyelőre úgy tűnik, tudom a módját, hogyan tartsam kordában a kis problémámat, vagy legalább jó eredményeket hogyan érjek el.

December
Voltam kétszer masszázson, amiről meggyőztem M-et, ezt nevezzük ki a karácsonyi ajándékomnak. Életemben másodszor biliárdoztam, egy egészen szórakoztató este kerekedett belőle. Wolfsburgban életem első Bajnokok Ligája meccsét láttam, szerencsénkre igazán jó kis focit prezentáltak nekünk.
A szüleim nálunk jártak: kézilabda, két focimeccs, cuki kis és nagy fókák, Északi-tenger, városnézés, Laboe, Keleti-tenger, tengeralattjáró, Kiel, állatkert, előrehozott karácsonyozás stb.
M szüleivel operába mentünk, és megnéztük A denevért, a nagytemplomot is bejártuk tornyostól kriptástól, sőt véletlenül a karácsonyi misére is bekeveredtünk, így életemben először evangélikus istentiszteleten is részt vettem. Megúsztuk nagyobb kritika, veszekedés, piszkálás nélkül.
Nagy ijedelmet okozott, mert sokkal korábban, de megszületett még egy unokatesóm gyereke, ő is kislány, de úgy tűnik egészséges.

*

Ebben az évben repültem 8-szor, elolvastam 28 könyvet, és híztam sok-sok kilót, vagy csak megtartottam a tavalyiakat, ki tudja. Továbbra se menstruálok, de már biztos vagyok benne, akarok gyereket, sőt nagyon is akarok.

M egy hatalmas ajándék az életemben, sok gyönyörűséget köszönhetek neki 2015-ben is.