Egy teljes hete fáj már a vállam. Közel a nyakamhoz, és a lapockám irányába. Úgy kezdődött, és pár napig azt is hittem, mintha elaludtam volna a nyakam. Időnként előfordul, mert nagyon mereven, és kitekert pózokban alszok, minél jobban szorongok/agyalok/félek stb annál merevebbre alszom magam, én legalábbis így érzem, lehet egyéb számomra ismeretlen oka is.
Múlt szerdán voltam masszázson, arra is gondoltam talán annak a hatása. Nem tudom pontosan milyen fajta, a srác pontokat nyomogat, valami kínai cucc, tapogatja az ujjamat, és a hátam fáj, vagy megmondja hogy az utóbbi pár napban rosszul ettem, ilyenek. És igaza van, legutóbb arra jött rá, hogy rosszul alszom. Mindig talál valami újat, és mindig igaza van. M szerezte őt nekem, a cégénél van rá lehetőség, nagyon kedvezően lehet igénybe venni (8 eurót fizet talán, különben 60, de nekünk ad engedményt), hülye lenne kihagyni, és jót is tesz neki.
Szombat reggel jajgatva ébredtem, sőt már éjszaka többször is, nem bírtam megfordulni, ki gondolta volna, hogy ennyire kell mindenhez ez a rész. Teljesen lemerevedett a vállam felső része egészen a nyakamig. Nagyon ijesztő, mert csak nagy fájdalmak árán tudtam felülni is. Később azért nagy nyikorogva megindul, csak a felkelésnél ennyire durva. Ez a következő éjszaka se történt másként, közben M bekente egy sportkrémmel, ami elvileg melegíti... a kezünket maximum, de azt nagyon. Sőt kézmosás után is érezni a hatását. Ez enyhítette kicsit, de nem lett az igazi.
Azt hittem már múlik, M elment hétfőn most épp Finnországba, ma késő este elvileg már hazajön, próbáltam magamnak kenni, de az ügyetlen bal kezem nem volt a topon, és több jutott a kezemre a krém hatásából, mint ahová szántam. Azt se zárom ki, hogy egyszerűen nem használ. Kedden már megint majdnem bőgtem ébredéskor, tegnap végig szar volt, este pedig jött az újabb masszázs időpont, vittem is az új fájdalmamat bemutatni.
A srác szerint megfázott a vállam, mert hideg, ha gyulladás lenne benne, akkor meleg lenne. Csak azzal foglalkozott végig, és az alvásommal. Sőt megvolt életem első akupunktúrás kezelése is. Nem volt tervben, a vállam ihlette meg. Olyan pontokat talált, hogy azt hittem összecsinálom magam. A szurkálás egyáltalán nem fáj, de utána a masszázs, beszartam.
Jól kimaszírozta belőle az összes cuccot, megnyugodtam. Elaludni nyilván nem sikerült, akkor se ha kelnem kellett, volt kora délelőtt egy időpontom, de ez nem szokott zavarni. Minél korábban kell kelnem, annál biztosabb, hogy nem fogok tudni elaludni. (Zúg a tömeg: "Dógozni kéne, oszt tudna aludni!")
Reggel sírva kelek, illetve nem kelek, mert nem tudok felülni, megfordulni, semmi. Betorzult arccal próbálom rávenni a macskát, várjon legalább addig míg fel tudom emelni a karom, hogy simogassam (imádom ezt egyébként, kinyitom a szemem és egy macskafej néz az arcomba nagyon közelről, szerintem mosolyog is; ő a fiú, a lány csak vércsog az ajtóban, amitől minden nap csodásan kezdődik), ilyenkor köröz egyik oldalamról a másikra, szigorúan 10 centire a fejemtől. El se hiszem, komolyan, mi a fasz ez. És mit csináljak vele?!
Tiszta para, hogy egyedül vagyok, és ez a fájdalom is megijeszt. Úgy érzem még jobban fáj, mint tegnap, sőt, biztos. Mi van, ha csak még rosszabbat tettünk vele? A megfázást se értem, mert én vagyok az, aki mindig rendesen felöltözik, nyáron is hosszú pizsiben és nagy pólóban, vastag takaróban, teljesen beburkolózva alszik. M követelésére már fűtünk másfél hete. Nem szoktam fázni, ezért se értem.
Ma már minden mozdulat fáj, balra fejet fordítani csak félig tudok, szerencsém is volt a bicajon most, mert nem láttam rendesen. Francba. Még nem voltam itt orvosnál, nyár óta van biztosításom, de az otthoni dolgokat még nem rendeztem le, és nem akarom addig az ittenit használni. Ugyanitt, mit is kell ilyenkor csinálni? Oep? Nav? Mindkettő? Annyiféle dolgot olvastam netem.
Szombaton elutazom három napra, mert nem visszaváltható a jegy. Az is egy nagy hazugság, meg én is. Ott vagyok ahol szoktam, lent, nincs új a nap alatt. De egy ideje már azt is valahogy kívülről nézem, hogy lent vagyok, nem vagyok már annyira benne, mint korábban, csak ez az általános semmilyenség, monoton, tompa. Azt hiszem én egyszerűen csak ilyen vagyok, boldogtalan. Ez az alapállapotom. Ezt hoztam magammal, ez vagyok én.
M-nek ez nem tűnik fel, vagyis a mélységéből nem lát sokat, mert nincs itt, el van foglalva a munkájával, fáradt. Monogám típus, aki befejezettnek tekinti a dolgokat ezzel a házasságkötéssel, és ez az én szerencsém. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem tudom elmondani neki a gondolataimat, ehhez nem beszélek elég jól németül, és sokszor nem érti mit akarok mondani, vagy azt nem ahogy én értem amit mondok. De ő általában nincs itt, korán megy, későn jön, és sokat utazik 2-3-4 napokra.
Én meg itt vagyok egyedül, és nem tudok semmi érdemlegeset csinálni, mert dühös vagyok, elkeseredett vagyok, nem tudok koncentrálni, nem tudok aludni, mikor mégis alszom, akkor kómában, ordítanak a macskák felváltva, felbaszom magam. Elmosogatok, arra gondolok, mi lett volna, ha.. Mikor történt, amikor már nem volt visszaút? Visszamegyek a nappaliba, megnyitok egy cikket, megint ordít a macska, főleg a lány, rákiabálok, szégyellem magam amiért. Ő tovább ordít, van kajája, innivaló, mi akar. Felkelek, a konyhába vezet, mit akar? Eszembe jut valaki, aki hiányzik, régi dolgok, akkor még minden más volt, cikáznak a gondolataim. Tanulni kéne, esik az eső, minden szürke, majdnem sötét van a szobában, tanulni kéne, ordít a macska. Nem tudok semmit, alig vettem elő, az történt, ami mindig, tudtam, hogy így lesz, reménykedtem, hogy nem. Ez az egy amire mindig lehet számítani, hogy elbaszom, hogy nem tudom, hogy nem megy, hogy nem merem, hogy félek, hogy kizökkenek, hogy bele se zökkenek. Lejárt a mosógép, ki kell szednem a ruhákat, szeretek mosni. A szárítón még ott lógnak a tegnapelőttiek, le kell szednem előbb. A nedvességmérő 72. 50-nek kellene lennie. Megint minden csupa penész lesz, undorító. Hogy néz ki ez a lakás?! Gusztustalan, itt penész, ott penész, kezdődik megint a fújogatás, és minden rohadt büdös utána, de hát ez van, ha minden penészes. A rohadt rolók is elbaszódtak, már csak egy van, ami működik, a többit kézzel kell nyitogatni, az egyik olyan szar állapotában hagyta abba a működést, hogy egész sokáig kell tenyérrel nyomogatni, míg lecsukódik. Fasza, jönnek M szülei, apja ezt szúrja ki először, mindig ilyen fontos dolgokkal foglalkozik. Az anyja meg, de hát este 5-kor már otthon van nem. Ja, lófaszt, hogyne. Macska megint ordít, a lány, utána megyek, mert már egészen őrült feje van, nehogy mérgében lepisáljon valamit, képes rá. Ilyenkor jobban szeretem a fiút, szégyellem magam érte. A macskákat oda kell adni valakinek, amíg terhes vagy, mondták. Mi a fasz? Oszt kinek? Én nem ezt ígértem nekik. Gyerek meg kell egyáltalán?! Úgyse vagyok képes rá, se megfoganni, se nevelni, nem vagyok képes semmire. Én nem vagyok anyának való, mi van ha bántom, ha nem foglalkozok vele. A sima élettel se tudok mit kezdeni. Macska megint ordít, de most idejön, simogassam, legalább nem vonyít. Már késő van, főzni kéne, meg enni. Ma se ettem úgy ahogy kell, ötször, persze. Úgyis mindegy az is. Keresek receptet, megnyitom, közben még 3 cikket, és 5 blogot, amit csak félig olvasok el, semmit se tudok befejezni, ezt tudjuk. Tegnap felírtam mit fogok megcsinálni ma, a hétből kettőt letudtam, a többit már gondolatban holnapra halasztom. Hogy lett ennyi az idő, semmit se csináltam. Az is mindegy, úgyse kéri számon senki, M nem lát meg semmit, meg nem is érdekli, egy szemétdombon nőtt fel, és azt mondja szorgalmas vagyok. Ja, persze, ha már kiveszem a kimosott ruhákat, ha lejárt a mosógép, és nem hagyom 2 napig benne büdösödni, már jobb vagyok mint az anyja. M mondta ezeket meg még egy csomó ilyet. Anyukám kidolgozta a belét is, most is azt teszi, a kisujjáig se érek fel, M anyja se, ő már a csomag dión kiakadt, hogy azt mennyi munka már megtörni. Igen, ez ilyen. Most már kiteregetek, macskák kirohannak velem, jó, hogy M nem látja, jönne az idegesítő ajtócsukogatásával, hiába mondom, kézben tartom, ismerem a macskákat. Már rohadt késő van, már késő van mindenhez. Ennek a napnak is annyi, ma se csináltam semmit. Majd holnap, holnap minden más. Tudom, hogy nem lesz más. Soha nem változok meg. El kellett volna hinni egy önsegítő könyv hülye szövegét, és posztolhatnék hosszú, megmondó idézeteket belőle. Meg elfogadni magam, úgy ahogy vagyok, az is nagyon menő. Meg kiírni, mindenki más hülye, csak én vagyok a jó, persze nem így, sokkal bonyolultabban, vagy még egyszerűbben megfogalmazva. Bezártam ide magam, már kimenni is félek. Hova menjek egyedül? Pénzt költeni nem akarok, nem lehet, kell a házra, nem jön ki a havi félretennivaló. De így kell ezt, kiszámolni havonta, és kész. Nincs vásárlás, minek, nincs szükséged semmire, meg kövér is vagy, mindegy mi van rajtad, úgyis látszik, és nem a te pénzed, hogy költögesd. Tanulni kellene valamit itt németül, amit aztán használhatok. Mi a francot 34 évesen? Egyetemhez nem beszélsz elég jól, el is vesznél a nyitott, magabiztos, tudatos fiatalok között. Otthon se ment, akkor majd itt? Ugyan már. Meg mit akarnál tanulni? Még ötleted sincs, mert nem érdekel semmi. Ausbildung? 15 évesekkel? Az anyjuk lehetnél. És egy szavukat se értenéd, mert annyira spec. stílusban beszélnek. Ja, hogy nyelvtanfolyam, ahol megállapítják a szintedet, és azt lenyomod. Aha. Mennyibe is kerül? Az nagy összeg egyszerre, dől a havi költségvetés, M is húzta a száját. Sötétedik. Ma se voltam kint. Mi értelme van ennek az egésznek?! Írni kéne, nem is tudok írni, de a blog. Minek, érdektelen dolgokat írsz, senkit se érdekel. Meg félsz is a véleménytől, másokétól. Régen regényt akartam írni, nem túl nagy dolgokról, családregényt, sok törivel, semmi magasröptű. Nevetséges, hogy hihettem ilyet. És mi lett belőlem, semmi. Ha újsághír lennék, kiírnák a nevem, zárójelben hogy 34 és egy kérdőjel. Itt mindig hozzáírják a foglalkozást is. Ez most így folyik ki belőlem, a gondolatok csak úgy váltják egymást, ugrálnak ide-oda a vádló, dühös mondatok a reménykedő gondolatokkal. De legalább hangosan nem beszélek. Az a bajod, hogy negatív vagy, pozitívnak kell lenni mondják. Baszd meg, gondolom én. Tényleg? Hogy ez még soha nem jutott eszembe?!
Azt hiszem kedden egész nap egy szót se szóltam, nem volt kihez, bár a macskáknak szoktam dumálni, akkor mégis beszéltem. Hétfőn skype anyuval meg tesómmal,másfél óra, tegnap a masszázs, meg este felhívott M egy negyedórára, és egy csomagot is átvettem a szomszédnak, már-már társasági élet, nem? Teljesen be vagyok szűkülve, az elmém is tök zárt, alig jut el valami hozzám. Önhiba.
Csak azt akartam mondani, nagyon fáj a vállam. Nagyon, nagyon. Még ahogy gépelek, akkor is érzem kicsit. A francba!
