Megkönnyebbülés: végre egyedül vagyunk a lakásban, és kinyithattam a laptopomat.

Annak ellenére, hogy tegnap egyikünk se akarta kitenni a lábát, az este egész jól sikerült. Imádom ezt a várost, tényleg, de minden olyan rohadt messze van. Vagy mi lakunk mindentől távol, az is lehet. 

M ügyeletes a héten, tehát szombat-vasárnap is korán kel, és bemegy dolgozni, csak délig marad, de akkor is; a szél is elég viharosan fújt, délután még esett, én meg újra sokáig alszok, mert éjszaka olvasok, meg sorozatot nézek, jól eltolódtam megint, pedig másfél hete még biztos voltam benne, hogy most megtartom ezt a jó szokásomat: koránkelés, sok napi feladat elvégzése, este ágyba zuhanás. Tudom, nem tesz jót nekem, befordulok, nincs kedvem semmit se csinálni, és mégis. 

De a lényeg: randink volt egy baráti házaspárral (ez de nagyon felnőttül hangzik már), vacsi és biliárd. Hamburgert ettem, bevallom szégyenkezve, reméltem, hátha lesz valami hússal és zöldségekkel, de nem, így megtettem. Mióta megettem tesóm muffinját (tarkabarka, eszméletlen finom), megint megbolondultam kissé, és nem tudok magamnak parancsolni. Még nem a világ vége, és nem tömöm magam tele mindenféle rosszal, de akkor sem tetszik ez nekem. :(

Eddigi életemben egyszer próbáltam meg biliárdozni, 7-8 évvel ezelőtt talán, de tegnap este kiderült, hogy tudok. :D  Ez így persze nem fedi a teljes valóságot, leginkább véletlen találataim voltak, de akkor is jól szórakoztam, és nem voltam totál béna. :D Léghokizni viszont tudok, ezt bátran kijelenthetem, életemben nem láttam még ilyet, de nagyon jól ment. :D

1 órára haza is értünk, volt ebben gyaloglás, busz, gyorsvasút, megint gyaloglás. Lemostam a sminket, vártam, hogy M elaludjon, mert 6-kor kelt reggel, ügyelet ugye, nagy nehezen sikerült is neki, már-már felkeltem, amikor csörög a szolgálati telefon, szegény már vagy 10 egész perce aludt. Majd elaludtam én is, de mindenképp meg akartam várni őt. Mikulás, bizony.  :D Előszedtem a csomagot, meg a Mikiket, és beletettem a cipőjébe, hogy reggel azt lássa meg miután kitámolyog a vécéről először. 

4 órakor újrahívták, ilyen ez. Reggel mikor elbúcsúzott, meghatódva köszönte meg. Később felkeltem, és én is megtaláltam a magam meglepijét. Szeretem mikor ilyen cukik vagyunk, én meg ennyire szerelmes. :)

A karácsony és egyéb örömök

A legutóbbi hazautunk (tudjátok, két hét, két ország, 4 nap utazás, 2 család, és sok-sok lehetőség kellemetlen helyzetekre) annyira megviselte M-et testileg-lelkileg (most mondjuk nem betegedett meg, de szerintem csak azért, mert az apja végig a kedves üzemmódban volt), hogy a csak feldobott ötletemre, miszerint karácsonykor akár otthon is maradhatnánk megfelelő érvekkel körülbástyázva magunkat, azonnal ráharapott, és míg én ártatlanul elszundítottam az emeleten, ő lent kiterítette a lapjait először a húgának, akit információ-áramoltatás céljára remekül lehet használni, illetve később a szüleinek is. 

Nem mondom, hogy nem voltam dühös. Nem beszéltük meg, csak egy ötlet volt, arról is szó volt, hogy ezzel még várunk, ő pedig kész tényekként közölte, hogy nem fogom látni a szüleimet karácsonykor. Igen, nekem csak ennyi jött le az egészből, az a jó rész, hogy az övéit se. Az érveink szerint M minden szabadságként kivehető napjára szükségünk van a következő évben az esküvő miatt, ezért áttolna jövőre pár napot, így nyerhetnénk időt mindenre. Ez a hátránya, ha élsz egy országban de két másikban tervezel egy-egy esküvőt. 

A szüleim terveztek egy hetet nálunk tölteni december elején, így gondoltam későbbre tolom és meghosszabbítom az ott tartózkodásukat, hogy karácsony előtt pár nappal még velünk legyenek, és nem lesz olyan rossz életem első karácsonya a családom nélkül, és készülhetek az első saját családi karácsonyomra. M nagyon lelkes volt: együtt leszünk ketten a cicákkal, lesz fánk, nyugalom, semmi utazás, semmi családi stressz. 

Egy teljes hétig tartott az örömünk, amikor is telefonált az anyja, és közölte, amit ők (!!!) eldöntöttek: 25-én jönnek, 26-án megcsinálják az előszobát, és 27-én visszautaznak. Itt kaptam egy kisebb hisztérikus dührohamot. A megcsinálják az előszobát rész pontosan azt jelenti, hogy felszedik a padlószőnyeget, és letesznek egy padlószerűséget, azt hiszem parafából, és arra megy egy szőnyeg, amit M kapott a születésnapjára, ami januárban (!!!!) volt, nem baj, hogy vártunk 1 teljes évet rá, ezt most kell megcsinálniuk, tönkretéve az első közös karácsonyunkat, a meghitt ünnepünket; még jó, hogy a szentestét megtarthatjuk ketten, majd az ünnep első napján szépen kitakaríthatom az egész lakást újra, mert vendégek jönnek, de ha ez nem lenne elég, kipakolhatjuk az előszobát, mindezt az ünnep szent napján. Hát nem remek? Soha jobb első karácsonyt nem kívánhatnék magunknak.

A tehetetlen dühöm nem csillapodott, M-et is szekáltam, hogy csináljon valamit, ő persze nem mert, felvázoltam neki több verziót is, mire kellene hivatkoznia, kenjen mindet rám például, nálunk nem szokás ilyesmit csinálni karácsonykor, akármi. Ő se volt túl lelkes a nem várt látogatás miatt, végül 1-2 hét múlva összeszedte minden bátorságát, és felhívta a szüleit. Őszinte persze nem mert lenni, arra hivatkozott, hogy a szomszédok a karácsonyi fúrás-faragást valószínűleg nem hagynák szó nélkül, hozzáteszem jogosan, ezért várjuk őket szeretettel, de ne akkor renováljunk. Azt is mondhatta volna, ha már egy évet vártunk rá, és ígérgették, majd ekkor, majd akkor megcsinálják, most rohadtul fontos, mikor az apja januártól már úgyis nyugdíjas lesz, tengernyi idővel, de nem, most még el kell rontani a terveinket. 

Azt válaszolták meglepő módon, hogy erre már ők is gondoltak, ezért majd 27-én szétkapjuk, 28-án meg megcsinálják. Hogy mi? Arról volt szó, hogy 27-én el is mennek, mert mindketten éjszakások, erre most meg probléma nélkül rádobnak még két napot? Vagy többet? Ki érti ezt már, a lényeg: a kettesben töltött időnek, nyugalomnak, M pihenésének mindenképp befellegzett, és akkor is megcsinálják, mert ők úgy akarják, és kész. Az ők inkább az anyját jelenti egyébként, az egész ötlet úgy ahogy van, az ő agyszüleménye.

Ami még rosszabb, most egyáltalán nem tudjuk, mikor mennek el. Közben az is kiderült, hogy az egész amit kitaláltunk, teljesen felesleges volt, mert M munkahelyén leáll a termelés, és mindenkinek szabadságot kell (!!) kivennie a két ünnep közötti napokra, így el is vesznek szépen a terveink. A jó része az együttlét lehetett volna, de jelenleg úgy tűnik azt az időt az anyjáékkel töltjük, juhé. 

Az eddigi itt tartózkodásaik úgy néztek ki, hogy az anyja egyszerűen elvette a konyhámat, és bepakolt, bevásárolt, főzött, majd távozáskor minden általa vásárolt alapanyagot elvitt. Másfél éve jártak itt utoljára, akkoriban még nem éreztem magaménak a konyhát, a lakást, így nem esett nehezemre, meg úgy gondoltam, úgysem tudnék olyat főzni, ami ízlik nekik. Na most viszont karácsony napján érkeznek, minden zárva lesz 3 napig, én pedig nem hagyom többé, hogy elvegyék a konyhámat, mert azóta belaktam, az enyém(!!!), én vagyok a háziasszony itt, én főzök és kész. Még rémképként lebeg a szemem előtt, hogy előtte bevásárol, és akkor is beköltözik a konyhámba, hiába tiltakozok, ő nem tűr ellentmondást senkitől.

Az egyetlen ötletem, hogy kész tények elé állítom őket, előkészülök, főzök, csak nem lesz már bőr a képén nekiállni főzni, ha én már megtettem. Persze kritizálni fogja, és majd jönnek a kifogások, semmi se lehet jó, ha nem tőle jön, vagy ő döntött róla, hogy elkészüljön, vagy ha nem folyik benne a cukor. Mindenképp lesz valami érve az ellen, amivel én kínálom meg, ennyire már ismerem.

Jövő pénteken az én szüleim érkeznek 10 napra, ebből két nap persze az utazás, 21-én mennek el, 4 nap kettesben, és érkezik a következő turnus, azt kevésbé várom, de azon ne múljon, sütök-főzök, csak hagyjanak békén. Az egyelőre kérdéses, meddig élvezhetjük a társaságukat. 

Ajándékba operajegyeket vettünk nekik, ami úgy gondolom az egyik legjobb ötletünk eddig, mert tényleg értékes, nem egy tárgyat adunk, amit ők úgysem becsülnek sokra, hiszen mindenük megvan, mindent azonnal akarnak, meg is veszik maguknak, de épp emiatt úgy látom, nem is értékelik. Korábban musicalre akartuk elvinni őket, de az apja lelkesedése ellenére az anyja betett az ötletnek, mondván, olyan helyre ő nem megy, opera nincs? (Nagy sóhaj, szemforgatás, ez ilyen.) A hátránya: M valamit félreértett, és 4 jegyet vett, így mehetünk mi is, és végignézhetjük, ha anyuka "elégedetlen" az ajándékkal.

Az már a vicc kategória, hogy feltétlenül az új kocsival akarnak jönni, ami egy városi autó, viszonylag kevés lóerővel, de új, és lízing, és nagyon menőnek érzik magukat vele, értitek. Nem tudom mire mennek vele a német autópályákon, ráadásul hiába kérnénk bármit is, bele se fér. Az apja azt mondta nekem, az ember egészen depressziós lesz a német pályán a sok új autótól, most akkor a kompenzáció a cél, hát nem szép? Két embernél több nem tud utazni abban a kocsiban a hátrahúzott ülésektől, alig fér el benne valami két bőrönd és a padlóanyag mellett, de legalább tudnak villogni, a lányuk vigyáz a kutyára, a másik a férjezett, az elvileg felnőtt, pedig megy az új családjához karácsony első napján, minden szuper, kevés a havi részlet, és 3 évig nem kell foglalkozni a műszakival se, hát nem szuper minden? 

Náluk a karácsonyi "menü" egyébként fondue, ezt kell túlszárnyalnom. :D Jajj, és a szilveszteri is ugyanaz, hát nem izgalmas? Te jó ég, mi van ha újévig maradnak? M mondta tegnap, hogy ne ötleteljek már, mert kirázza a hideg, és az a legrosszabb, hogy az ötleteim mindig nagyon reálisak. Mondom miért. Fülöpke januártól Hágában él és dolgozik, ehhez ki mást is kérhetne meg, hogy költöztesse el, mint az apósát, aki ugrik is természetesen. A dolog szépsége, hogy Fülöpke jelenleg még Németországban dolgozik a holland határnál, Hágától nem kifejezetten messze, de ahelyett hogy bérelne magának egy furgont, odarendelik M apját, hát nem egyszerűbb így?  Ez az út január 2.-án esedékes, és most megjelent előttem az a rémképzet, hogy az utolsó pillanatban lemondanak az új autóval villogásról és inkább a kisbusszal jönnek, és maradnak nálunk, míg indulniuk nem kell Hollandiába. ááá! Ha már leírtam, akkor nem válhat valóra, ugye?

Ez jó hosszú lett, de úgy tűnik M családja maratoni bejegyzéseket vált ki belőlem. Amit eredetileg kérdezni akartam, mit készítsek nekik karácsonyra? Vegetáriánusok, tudjátok. 

#nemadomakonyhámat

Jól lemaradtam minden téren a blogokkal: nem is írtam, csak keveset olvastam. Ígérem, összeszedem magam.

Voltam otthon, kaptam sok szeretetet, egészen váratlan helyekről is, jók ezek az egyhetes fellépések, könnyebb sikert elérni. Intéztem sok-sok mindent az esküvővel kapcsolatban is.

Az egyik legfontosabb az orvos volt, és képzeljétek, jókat mondott, a pajzsmirigy bogyót nem emelte, az inzulinrezisztencia is tetszett neki, bár az ő szavaival élve túl feszes még, ezért rádobott egy felet, de azzal már rendben kell legyen, vagyis már most is jó, csak nagyobb mozgástér kell neki, vagy valami ehhez hasonló. 

Azóta már volt két nagyobb rosszullétem, de nem hinném, hogy a megemelt gyógyszeradagra foghatnám, csak a saját saram volt, rosszul ettem. Van most egy kis visszaesésem, mert nagyon megszállt a csokizabálhatnék. :/ Sajnos nehezemre esik nem enni belőle, meg mikulás, adventi naptár, karácsony, tudjátok. 

A kenyereket sütögetem változatlanul. M hiányolta is mikor nem voltam itthon, panaszolta, hogy már elfogyott, és boltit kellett vennie. De azt hiszem jól csinálom ezt a dolgot, az étkezést legalábbis, tornából rádobhatnék még jó pár lapáttal, mert májusra se ártana kinézni valahogy. 

Most megyek, kutakodok még mit főzzek holnap. :)