Napom: Valami eszméletlen finom hamburgert sütöttem, egyre jobb vagyok, komolyan. Talán a huszadik alkalom után fel is merem tálalni valakinek M-en kívül is.

Nem volt olyan kicsi, mint amilyennek itt tűnik ;) plusz egy kis reklám hozzá

Napi siker 2.: Kitaláltam mi volt a felhasználónevem Mike blogjához. Így végre megy telefonról is. :)

Ha ennek egyszer vége lesz, úgy elolvasok 10 könyvet egymás után, hogy csak kapkodom le a könyvespolcról*. Jaj, nem tudom, hogy lesz ez az egész. Hogy lehetne, hogy jó lesz a vége, el se tudom képzelni?! A francba már...

*Ugyanitt, egy gyors összeszámlálás után kb.110 könyvem van itt olvasatlanul. A szüleimnél is akad. Ebben az évben már nincs könyvvétel. Hely sincs már. Plusz vár rám vagy 1000 ekönyv is. Az a sanda gyanúm, nem élek addig, amíg ennyihez kellene.

Tök jól lecsaptam az M kollégája kínálta, sajátkertes mangoldra. Most viszont nem tudom mit kell vele csinálni, mert még soha nem is láttam. (Vagy csak nem tudok róla.) :D

Valaki ki tud segíteni recepttel és/vagy használati útmutatóval? :)

Nem volt rossz eddig a hét. Hétfőn még ingadoztam, elszúrtam az időt pakolással, főzéssel, M le is szúrt, mikor hazaért, miért nem voltam a könyvtárban. Este azért nekiálltam tanulni, ez ki is tartott keddig, tegnap már korán is keltem, és az eddigi legtöbb időt töltöttem az egyetemen, kiszámítottam az időt, melyik buszt kell elérnem stb. Vacsorázni mentünk a barátainkkal, és majdnem könnyes búcsút vettünk. Elköltöznek holnap Bécsbe, végleg. Elvileg fogunk még találkozni, de az persze már nem lesz ugyanolyan. Szeretem ha megcsinálom, amit eltervezek,  bár ritkán sikerül; hazaértem, zuhanyoztam, öltöztem, minden irányítás alatt, á szóval ilyen érzés. 

Hazaértünk, nem bírtam tovább, fél 2-kor kidőltem. Reggel felkeltem, de nem bírtam kinyitni a szemem, vissza kellett zuhanjak. Ráhúztam még jó 2 órát. Hiába az én időm a délután és az este. Nem vagyok elégedett. Most itt pötyögök, porszívózni kéne, már kis macskaszőr-szigetek alakultak ki a szőnyegen, főzni kellene valami rendeset, hogy ne szemetet együnk de a könyvtárba is menni kéne, hogy legyen értelme a napnak. De a lelkemet kitekerem bicajjal, mire odaérek. De így legalább mozgok valamit.  Kedden is a 37 fokban na ki volt az a nem normális? Nyilván én, akkor is késésben voltam már, de nem akartam elszúrni a napot, mikor végre felértem és leültem arra az egy helyre ami még szabad volt, a kezeim-lábaim csak remegtek majd egy órát, olyan helyekről csöpögött a víz, amiről azt se tudtam tud izzadni.  Ezt kompenzálva jó későig maradtam. Valami hasonlót tervezek ma is, ha már mormotát játszottam. Holnaphoz 3 hét, az már semmi. Túl kevés az idő, és én túl lassan haladok.

A hús is lassan enged ki a rakott patisszonhoz. Közben fáj mindenem. Az egyetemi könyvtár székei nem az igaziak, és én is ferdén tartom magam firkálás színezés írás közben. Egyébként is féloldalas vagyok a bal csípőm/derekam növesztett egy csomót március vége környékén, és azóta se oldódott fel. A kínaink elment Svájcba, akit ajánlott, a gyereke születésére hivatkozva nem ért rá, nekem meg sajog az egész bal oldalam, nem ritkán nyilall a lábaimba is. A kedvenc becsípődő gerincrészem is újított, átment a másik oldalra, ez is mi. De azért rendes tőle, ne mindig ugyanott fájjon már. :D

Szóval fájok, szétszed az ideg egyre jobban, félek, hogy elszúrom. Napi 10-12x nézem csak az emailjeimet heves szívdobogással, kaptam-e valamit, de semmi. Nem merek addig repülőjegyet se venni, míg nem tudom biztosra az időpontokat. Él még bennem a remény, hogy mégse minden egy napon lesz. Tegnap ránéztem a repülőjegyek árára és már 120, poggyász nélkül, majdnem bőgtem.

Azt nem is meséltem, hogy M el akar kísérni mint lelki támasz. Már az azon a héten aktuális ügyeletét is sikerült elcserélnie, egészen meghatódtam ettől. És ezzel együtt még rosszabb, még nagyobb a súly. Ő is eljön, kétszer annyi pénz a jegyekre, egy csomó áldozatot hoz, szívességeket kér, így még nagyobb lesz/lehet a pofáraesésem. Ráadásul utána a szüleimhez megyünk, én maradok, ő 2-3 nap után visszautazik. Mit mondjak nekik ha nem sikerül, hogy mit keresünk ott, és egyáltalán? Akkor már minek meséljem el? Az volt az első gondolatom az értesítés után, hogy elmesélem most tényleg, de ahogy közeledik a 31.-e egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem szólok semmit. 

Félek :(

Mennyire vagyok vajon gáz?

Eljöttünk egy elvileg eldugott városi strandra. Itt ülök felöltözve. El se tudom képzelni h ledobjam a ruháimat.  Nem is tudom mit gondoltam.  Már nincs is melegem.  A fa alatt már nincs 30 fok ugye.

Fekszem hason nyugiban, legalább azt.  Mesélném, hogy a hülye szorongásaim most épp mitől fosztanak meg, erre egy szemét vakond úgy gondolta a fejemtől 10 centire kell elkezdenie mozgatni a földet. Csöppet összeijedtem magam, mert nem igazán akarta abbahagyni. Odébb is kellett  cuccoljak, különben a pokróc alá fúr. 

Azzal vigasztalgatom magam, hogy  kövér(ebb) embereket, inkább csak nőket keresek, hátha összeszedem a bátorságom én is. Szánalmas level 2547... és még szemét is vagyok. Hihetetlen mennyire nem tudom elhagyni a régi dolgokat... Milyen az amikor valaki magától értetődően vetkőzik bikinire? Hogy csinálja? Rajtam még csak nem is az van, hanem kisnadrág topszerű felsővel, és így se merek. Hülye-e vagyok? Asszem ja.

Azóta megsütöttem a kuglófot kétszer is, és átalakított recept létére tök finom és szaftos lett, semmi szárazság. Már majdnem büszke voltam magamra, kicsit talán tényleg, mert a második adagot a barátaink búcsúbulijára (:( ) vittem, és tök gyorsan eltűnt az egész nem kicsi doboznyi.

Nagyon halad az idő, elértem rémisztően gyorsan a már csak 30 nap van hátra részhez, és úgy érzem sehol se tartok, cseszem csak el a napot. Pénteken végre voltam az egyetemi könyvtárban is, biciklivel ráadásul, kár hogy 40 perc volt 40 fokban (na jó, csak 35) a teljesen sportolatlan, asztmás, ilyen meleget rettenetesen rosszul viselő testemmel. Most is oda indulok már egy órája, de szédelgek, nem kapok levegőt, és éjszaka bedugultak a füleim, ez új, az egyik még cseng is, nem tudom mihez kezdjek vele.

Kedden eljutottam  babázni is, ott is aludtam, éjszaka jegyzettel nyomultam, mikor anya és a bébi már aludtak. Meg kell zabálni a kölyköt, teljesen összekapcsolódtunk, kiadott egy az anyja szerint új hangot is, azzal kommunikáltunk. Szeretem a kisbabákat, általában ők is engem. A lánynak viszont annyi nehézsége van egy teljesen támogató férj mellett is, hogy újfent meggyőződtem róla, én ezt nem akarom, nem tudnám. A legijesztőbb része az út egy ilyenhez, és most már egy külön félelempolc jár a fejemben az utána résznek is. Állítólag ő egy többemberes baba, és extrém eset, de kérdem én, van olyan h egy kisbabát kényelmesen ellát egy ember? Kétlem. A testem öreg, a gondolataim meg egy 25 évesé, remélem nem az lesz a vége, hogy 46 évesen jutok el agyilag odáig, hogy elkezdek vágyni rá.

Letiltottam magam a könyvekről, 5-6 hever félig olvasva, vagy elkezdve. De majd szeptember 1. után eljön az idejük.

Kezdek kínlódni. Próbálok nekem jó dolgokat is csinálni, hogy ne csak a tanulás legyen, de attól félek nem teszek eleget, elszúrom ezt is. Tekereg a spirál, csak nehogy engem is behúzzon ahogy eddig mindig.