Nem volt rossz eddig a hét. Hétfőn még ingadoztam, elszúrtam az időt pakolással, főzéssel, M le is szúrt, mikor hazaért, miért nem voltam a könyvtárban. Este azért nekiálltam tanulni, ez ki is tartott keddig, tegnap már korán is keltem, és az eddigi legtöbb időt töltöttem az egyetemen, kiszámítottam az időt, melyik buszt kell elérnem stb. Vacsorázni mentünk a barátainkkal, és majdnem könnyes búcsút vettünk. Elköltöznek holnap Bécsbe, végleg. Elvileg fogunk még találkozni, de az persze már nem lesz ugyanolyan. Szeretem ha megcsinálom, amit eltervezek, bár ritkán sikerül; hazaértem, zuhanyoztam, öltöztem, minden irányítás alatt, á szóval ilyen érzés.
Hazaértünk, nem bírtam tovább, fél 2-kor kidőltem. Reggel felkeltem, de nem bírtam kinyitni a szemem, vissza kellett zuhanjak. Ráhúztam még jó 2 órát. Hiába az én időm a délután és az este. Nem vagyok elégedett. Most itt pötyögök, porszívózni kéne, már kis macskaszőr-szigetek alakultak ki a szőnyegen, főzni kellene valami rendeset, hogy ne szemetet együnk de a könyvtárba is menni kéne, hogy legyen értelme a napnak. De a lelkemet kitekerem bicajjal, mire odaérek. De így legalább mozgok valamit. Kedden is a 37 fokban na ki volt az a nem normális? Nyilván én, akkor is késésben voltam már, de nem akartam elszúrni a napot, mikor végre felértem és leültem arra az egy helyre ami még szabad volt, a kezeim-lábaim csak remegtek majd egy órát, olyan helyekről csöpögött a víz, amiről azt se tudtam tud izzadni. Ezt kompenzálva jó későig maradtam. Valami hasonlót tervezek ma is, ha már mormotát játszottam. Holnaphoz 3 hét, az már semmi. Túl kevés az idő, és én túl lassan haladok.
A hús is lassan enged ki a rakott patisszonhoz. Közben fáj mindenem. Az egyetemi könyvtár székei nem az igaziak, és én is ferdén tartom magam firkálás színezés írás közben. Egyébként is féloldalas vagyok a bal csípőm/derekam növesztett egy csomót március vége környékén, és azóta se oldódott fel. A kínaink elment Svájcba, akit ajánlott, a gyereke születésére hivatkozva nem ért rá, nekem meg sajog az egész bal oldalam, nem ritkán nyilall a lábaimba is. A kedvenc becsípődő gerincrészem is újított, átment a másik oldalra, ez is mi. De azért rendes tőle, ne mindig ugyanott fájjon már. :D
Szóval fájok, szétszed az ideg egyre jobban, félek, hogy elszúrom. Napi 10-12x nézem csak az emailjeimet heves szívdobogással, kaptam-e valamit, de semmi. Nem merek addig repülőjegyet se venni, míg nem tudom biztosra az időpontokat. Él még bennem a remény, hogy mégse minden egy napon lesz. Tegnap ránéztem a repülőjegyek árára és már 120, poggyász nélkül, majdnem bőgtem.
Azt nem is meséltem, hogy M el akar kísérni mint lelki támasz. Már az azon a héten aktuális ügyeletét is sikerült elcserélnie, egészen meghatódtam ettől. És ezzel együtt még rosszabb, még nagyobb a súly. Ő is eljön, kétszer annyi pénz a jegyekre, egy csomó áldozatot hoz, szívességeket kér, így még nagyobb lesz/lehet a pofáraesésem. Ráadásul utána a szüleimhez megyünk, én maradok, ő 2-3 nap után visszautazik. Mit mondjak nekik ha nem sikerül, hogy mit keresünk ott, és egyáltalán? Akkor már minek meséljem el? Az volt az első gondolatom az értesítés után, hogy elmesélem most tényleg, de ahogy közeledik a 31.-e egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem szólok semmit.
Félek :(
de most ez az egyetemi vizsgád? nem az volt a múltkor,h nem sikerült, és nincs több lehetőséged? ezek szerint van? ez szuper!
VálaszTörlésés a szüleidnek nem meséled el? de miért?
Igen, azok a vizsgák. Pár hete küldtek egy értesítést, a rektor elrendelte az egész egyetemen, gyanítom az egész országban így van, hogy mielőtt ez a szeptember 1. eljön és hatályba lép a törvény erre vonatkozó része, adnak egy vizsgalehetőséget, többször hangsúlyozták h az utolsót, augusztus 31.-én. Ha valakinek több vizsgája is van (nekem 3), azt írták azokat is ezen a napon kell letennie. Ez is nekem már logisztikailag se tűnik egyszerűnek, a többiről nem is beszélve. Nem tudom pontosan hányan járunk ebben a cipőben, de nem vagyok egyedül azt biztosan tudom. Tényleg szuper, hogy azt hittem mindennek vége, és még egyszer megpróbálhatom, könnyítene viszont a lelkemen, ha végre küldenének értesítést a mikorról, addig itt esz a fene és a para, meg repjegyek stb., mikor, hogyan, amit a bejegyzésben is írtam. Meg persze ez az óriási rettegés amivel nálam általában a tanulás jár. Ami az egyik oka is volt, amiért most itt tartok az egésszel.
VálaszTörlésA szüleim: ez kicsit bonyolult. Én vagyok ugye a falusi kislány, akinek a környezetében senki se járt egyetemre, szüleim se tudták, hogy megy ez. Hát nekem nehezen ment egy idő után. Az ugyanolyan tapasztalatlan hangok körülöttük persze mondták a nagy igazságokat: ha tanulsz sikerül, ha nem tanulsz nem sikerül, mert minden olyan egyszerű, fekete vagy fehér, ez a szüleimtől se áll távol nézetként.(Nagymamám egyik jellemző mondata: ha nem sikerül neki, akkor majd megy kapálni!) Az csak rontott a helyzeten, hogy nekem egyre rosszabb lett ott bent, egyre hülyébbnek éreztem magam, egyre nagyobb lett a félelem. Ilyenekről nem beszélgettünk. Belém égett a kérdés: sikerült vagy nem? Ennyi volt az egész. Nem tudták miből vizsgázom, hogy megy egy vizsga, sikerült vagy nem. Nem akarom őket hibáztatni ezért, bennem is volt hiba. Az hogy közben mások is elkezdtek a faluból odajárni, sőt egyetemre/főiskolára is egyre többnek ment a gyereke, így ment a bölcs tapasztalatcsere, az okítás, ők meg csak szégyenkezve hallgatták nyilván. Próbáltam elmagyarázni, hogy van ám olyan is h büfészak. Ha valakinek a gyereke diplomát szerzett, az csak még nehezítette, fel is lett emlegetve nekem. A bachelor és master meg úgy lett értelmezve, hogy az x lányának most már kettő diplomája is van. Ja, végül is. Néha igen, néha meg nem annyira.
Ez eltolódott odáig, h már nem is mondtam ha vizsgám volt, otthon nem tudtam tanulni soha. Két szoba, kevés a hely, valaki mindig beült tévét nézni, nem haladtam stb stb. Sehogy se volt jó. Eléggé el is mérgesedett ez az én a szülők és a tanulás kör.
Volt sok minden, valahogy mégis eljutottam az államvizsgákig is. Közben megismertem M-et, egy darabig még otthon voltam vizsgázni. Olyan 2014 körül azt mondtam, hogy én ezt nem csinálom tovább, elegem van, nem bírom. Ekkor szereztem meg a jogosítványomat is, még emlékszem rá, ahogy apu nem halkan felteszi anyunak a kérdést a forgalmi vizsgám után: "Nem sikerült neki, ugye?" Ebben a kérdésben elég sok minden benne van azt hiszem. Az amire ők számítottak tőlem bármilyen vizsgával kapcsolatban, illetve az is amit én nyújtottam általában.
Utána M nyüstölt, h folytassam, mert legalább meglesz, nem nagyon értette ő se, mi van bennem ezzel kapcsolatban, jelentkeztem, de nem mentem el, vagy lehúzattam magam a listáról stb.
Amikor meg eljutottam később odáig, hogy el is mentem, arról már nem beszéltem a szüleimnek. Tesóm mindig mindent tud. Így alakult ez ki. Ők azt hiszik, hogy én ezt már elfelejtettem és nem foglalkozom vele, meg nem is téma egyáltalán, nem beszélünk róla. Ősszel sikerült egy vizsgám, akkor majdnem elmondtam, de arra gondoltam milyen kérdést kaptam egy véletlenül(?) sikerült vizsga után: mennyi van még?
A kérdésektől is félek, h most mit akarok ezzel, vagy ilyesmi, számítok ilyenekre. A jaj de jó, örülünk neked reakciót valahogy kizárnám. Most úgy látom, elmondani csak akkor van értelme ha azt mondhatom: megcsináltam a diplomámat, másnak nincs.
De hangsúlyozom, ez az én szemszögem, nem hibáztatom őket, egyszerűen csak így mentek ezek a dolgok.
Nagyon szorítok! És persze, hogy félsz, mindenki fél a nagy vizsgáktól, de hát annyit tanulsz, amennyit tudsz, ennél többet senki se vár(hat) el tőled.
VálaszTörlésNagyon köszönöm! :* Sokkal többet kellene tanulni, csak nem megy. Túl hosszú alvásokat nyomok pl. Plusz még pár ilyen apróság.
TörlésÉn is nagyon drukkolok. Megértelek, nekem sem ment simán sz egyetem, csak én az elején bukdácsoltam, a végére belejöttem. És mit tanultál? érdekelt?
VálaszTörlésJogot. Másra számítottam az biztos. Valahogy nem tudtam mi megy ott. Nagy volt a kultursokk(már ha azt annak lehet nevezni) is, meg kellett volna tanulnom máshogy tanulni. Volt pár tárgy ami érdekes volt. Egy idő után persze már nem érdekelt, csak ki akartam pipálni. Mindenki azt kérdezgette mennyi van még, én meg elkezdtem számolni a vizsgákat. Darabszám volt a fejemben csak.
TörlésÉn is vágytam rá, hogy meglássam a fényt, rájöjjek h is kell ezt, de ez nem következett be.
Szia, szerintem ne várd az emailt, az én államvizsgám időpontját az egyetem honlapjára tették fel. Esetleg hívd fel a tanulmányi osztályt.
VálaszTörlésSzia!
TörlésMindig küldeni szoktak emailt a beosztásról. T.O. a telefont szinte soha nem veszi fel, az emailekre se mindig válaszolnak, már gondoltam, h próbálkozom eggyel.
Azért lenne fontos h kapjak valamit, mert nem tudom megérteni, hogyan bonyolítanak le 5 db vizsgát egyetlen napon. Ahol többünknek is több helyen kell ott lennie.
Akkor drukkolok, hogy kapcsolatba tudj lépni velük mihamarabb! És annak is, hogy meg tudod csinálni! :)
TörlésKöszönöm!💟
Törlés