Sajnos a Eurowings küld mindenféle értesítőt, és most ez a nagy leárazás is arra ragadtatott minket, hogy felírtuk cetlikre az érdekes lehetőségeket, és kihúztuk a nyerteseket. Magamtól nem Oslot választottam volna, de ha ezt küldte a szerencse, ám legyen. Augusztusban megyünk, a hónap aggasztóan üresen állt a naptárban, lehet a múltkor turkált Oslo útikönyv is egy jel volt. 

Következő év márciusára Thessaloniki került M kezébe, először csak pislogtunk, de már épp beleéltük volna magunkat, amikor rájöttünk: közvetlen járat nincs innen, és sokkal drágább is, mint amit rászántunk volna. Így lett belőle Milánó. A számlát jó alaposan lecsapoltuk, de utazni olyan jó, elképzelni, könyvet keresni, utánaolvasni, várni. Hálás vagyok a közös életünkért, és ezekért a lehetőségekért. 

Ilyeneket is tervezünk még az év hátralévő részére:

Tegnap megejtettem életem első gyantázást, és nem volt rossz. Az egyetlen gáz a disznóra hízott testem, amit szívesen takargattam volna, de hát nem lehetett. Nem sima gyanta volt, hanem az a cukros izé, amit magyarul nem is tudom, hogy hívnak, és alig fájt, vagy inkább kevésbé, mint amire számítottam, teljesen kibírható. Bár kicsit hazudtam, mert egyedül megpróbálkoztam vele, de nem ment valami jól, elszúrtam sok-sok órát,  mindenhol csíkok hevertek, és már agyfaszt kaptam, ahogy lerántom, fáj mint állat, és a szőr meg ottmarad, most érett meg ennyi idős koromban az elhatározás: csinálja meg más. :D

Tesóm küld egy videót, ahol a nagyobb cica leveszi a kisebbnek a kedvenc játékát, mert az nem éri el. 

Én: Én is levenném neked. :*

Tesóm: Mindketten tudjuk, hogy nekem kellene levennem valamit.

Én: Ez most nem a jelenlegi magasságunkról szól, és érezd már a mondanivalót.

Tesóm: :D :D :D

Eljött az a csodálatos időszak, amikor még este  9-kor se kell villanyt kapcsoljak, június végéig ez még tovább tolódik, 10-kor is világos lesz. Úgy tűnik a héten a napot is látom, nem is veszem észre, hogy mennyire hiányzik, már úgy megszoktam az állandó szürkeséget,  fény, fény, fény. Csodás! :)

Egy egészen komoly listát állítottam össze magamnak jövő szerdáig, ezeket mind el kell rendeznem, meg kell csinálnom mire hazamegyünk, csak egy hét és rettenetesen megerőltető lesz, már látom (Mo., én családom, csomó intéznivaló, mamám 90.szülinap, Aut., esküvő, M családja, vissza Mo., talán egy nap valami kirándulás, vissza - mindezt szerdától szerdáig). 

Az a bajom, hogy mindig össze-vissza kapkodok, mindent egyszerre csinálok, és váltok egyik dologról a másikra, porszívózni indultam, de végül a konyhában kötöttem ki és főztem. Hm. Spárgás quiche és ricottás palacsinta, mindegyik diétás verzióban, egészen jól sikerült, a quiche nagy kedvencem, már régóta készültem rá, elégedett vagyok. M meg már nem először azt mondta, tehetségem van hozzá, hát nem édes?!

Ő az én kis kísérleti egerem, szinte minden alkalommal valami újat kell ennie, mert mindig valami mást főzök, de ő hősiesen elfogyaszt mindent.

A múlt héten úgy szétidegelték, hogy neki is beállt a válla, ő is kis Quasimodo lett, mint én októberben hetekig, a nyakához húzta a görcs a vállát, én segítettem, ahogy tudtam, szép óvatosan nyomkodtam ki a pontokat, honnan, mettől meddig, ott igen, ott nem stb. Kenegetjük is valami sportkrémmel. Nem volt túl jó állapotban szegénykém. :(

Tegnap eljött az osztrák anyanap: M kérdezi mit mondjon, meséld el ami veled van pl., annyira ideges volt, hihetetlen, telefonál, anyát nem érjük el, csak kisebb húg pasijával beszélt, kiderült anya-apa-kutyák mindenestől épp idősebb húgnál és Fülöpkénél vannak 300 km-re tőlünk; jó ezt tudni. Akkor mobil: sikerült az anyjával beszélnie végül, bár elég gyorsan lerázta, de M azért elmesélte épp mi a helyzet vele; anya meg rákezdte, hogy azonnal menjen kórházba, mert ez azt jelenti, hogy a szívének van baja stb stb. Annyira tipikus, egyből pánikot kelt, nem aggódik normálisan, hanem előhoz valami tök oda nem illőt, de mindegy, tudják, hogy megyünk, felvették a telefont, ez volt a lényeg. Meg nyilván most azzal a gyerekkel vannak, aki nem támaszt problémát a kutyákkal, mi se tettük volna 100 négyzetméteren mondjuk, itt lépni se lehet sokszor, ha csak ketten vagyunk, akkor se, de nyilván ez a szempont nem lényeg. 

Ma apja kérdezte M volt-e az orvosnál, leírtam jó részletesen a dolgokat, hátha jobban megértik, átküldtem M-nek is, hogy ahogy ő mondja, mindketten ugyanazt mondjuk, szerinte tök ijesztőre foglaltam össze, de nem is írtam olyat, ami nem igaz. Nem baj, ha kicsit aggódnak néha érte, többször kiderült már, hogy egyáltalán nincs fogalmuk róla M mennyit dolgozik (De hát 5-kor már otthon van nem?! De persze, inkább 7-kor, de 6 az alap, és igen hivatalosan fél 5ig van. stb.stb.), vagy milyen kimerült. Sajnos nincs meg benne a vágy, se a képesség a dolgok leszarására, ezért beleviszi szívét-lelkét, ezekből meg ez lesz.

Mondom én ezt tök okosan, de a vándor görcsöm hol a bal csípőm környékén, hol az 5-6. csigolyáknál jobbról tűnik fel, a legújabb, a karom még mindig fáj, várok. Ha nagyon ideges vagyok, stresszelek, félek, ugyanez. A dühkitöréseimet már kordában tartom, kár, hogy így minden bennem robban, és ez a vége. Ínhüvely-gyulladásra valami ötlet? Annyit tudok: kímélni és várni.