Kiver a víz tőle, ha egy színésznő gyereket vár, és azt írják élete szerepére készül: anya lesz. Mekkora szar már ez. Anyaszerep. Szerep, mintha egy darabban játszana, amiben még él egy kicsit az előadás után. Készül az anyaszerepre. Próbákra jár, vagy mi? Á, hagyjuk is. 

(Tudom, ez most nagyon fontos volt. :D)

M 3 hét múlva már szabadságon lesz, 2 hét múlva jön Tesóm, őrzi kicsit a macskákat, mi meg lelépünk pár napra nyaralni. De azért neki és vele is van pár ötletünk, nem csak jól kihasználjuk szegényt. Annyit tudunk, hogy Hollandia a cél, és itt jól le is álltunk a további tervezgetéssel, és ehelyett megbeszéltük a nászutunkat(!), hova, hogyan, honnan, mivel stb. Még repülőket is néztünk hozzá.

Nem baj, hogy magáról az esküvőről alig beszélünk, intézni valamit hozzá? Ugyan már! De a lényeges dolgok már készen vannak a fejünkben. :D Azt hiszem abban a tévhitben élünk, hogy még milyen sok időnk van.

A mozzarella volt az új mindenem. De nem maradt sokáig egyedül, mert felfedeztem hozzá a lazacsonkát... 

Van egy kis gondunk.

A lánymacska belepisilt a szemünk láttára az egyik dobozba ahol aludni is szoktak. Ezt a kanapécsere, átpakolás, nagy jövés-menés számlájára írtuk, utána követtem egy darabig, tesz-e még hasonlót, és mindent átszaglásztam, de nem történt semmi. 

Egy héttel később, fura hangot hallok, ugyanez, csak most a papírszemétre csurgatott. Abba is belefekszenek egyébként, hova nem, ugye, macskák. A vér elhűlt bennem. M hátizsákjait ki kellett mosnom kb. 2 hónapja. Mind a kettőnek masszív macskapisi szaga volt. A csaj teljesen bolond is volt, bolond fekete szemekkel, picsog, és hisztizik stb. 

Mi van, ha rendszeresen ezt csinálja, de mivel én alig megyek ki a lakásból, észre se veszem, h mindennek macskahúgypisi szaga van. És mi vagyunk azok, akiknél valaki belép az ajtón, egyből érzi és be is hány, de mi nem, mert hozzá vagyunk szokva. 

Néha össze-vissza megyek, és szaglászok. Ez annyira undorító. Olyan büszke voltam, hogy soha nem csinálnak ilyesmit. Mi van, ha mind a kettő csinálja, és még csak észre se vettem?

A hátizsákot megint kimostam. :(

Nem tudom, mit tegyek. Van valami ötletetek?

Ő az:

Azt szeretem (nem!) ebben a városban, hogy két perc alatt beborul és esni is kezd. Előszeretettel csinálja, ha eltervezem, hogy márpedig én ide és ide elbiciklizek. A mai a csúcs, felöltöztem, elkészültem, már borult, végeztem teljesen, esik. :(

Tudom, nem vagyunk cukorból, de ruhát nézni mennék, és kedvet kapni a városban tekeréshez (megint), de hogy érem el ezt, ha mindig beleesik(haha), értitek?

M közben felhívott, hogy este szerelőhöz visszük a kocsit. Ez azt jelenti, hogy mind a ketten egyedül vezetünk egyet, és az egyiket otthagyjuk, a másikkal meg visszajövünk. Ez az egyetlen általam is elismert előnye annak, ha két kocsija van az embernek, minden más csak pénzpazarlás a szememben. Számunkra legalábbis.

A lényeg: megint nem vezettem már nem is tudom mióta itt (otthon a faluban elgördültem vele fodrászhoz, hah), és most menjek egyedül, sokat, Elba alagúton brutál forgalmas autópályán át, nem bírom én ezt a nyomást (se).  

Olyan csodálatos előadást láttunk tegnap, hogy szó szerint többször tátva maradt a szám. Színes, és varázslatos kosztümök, valóban a mesében éreztem magam, majdnem sírtam is megint a szokásos jelenetnél. Hűen követték a rajzfilmet, itt-ott megtoldották egy jelenettel, ami illett a hangulathoz, valamint szőttek bele pár aktuális megjegyzést, amit Zazou szájába adtak. 

Megnéztem, és 2001 decembere óta van műsoron, nem érdemtelenül, minden percét élveztem. Az egyetlen negatívum egy fej volt, ami egy férfihez tartozott, és a színpad közepét takarta ki természetesen. Ha ő nem ott ül, tökéletesen láttam volna, de ennek ugye nem szabadott megtörténnie. Jobbról balról semmi, ezért legalább volt értelme mozgatni a fejem ide-oda, nem úgy mint legutóbb.

Egy-két éven belül szívesen megnézném újra, nem érzem, hogy esélytelen lenne, a  nézőtér most is tele volt, és alig találtunk a jegyvásárláskor egymás melletti két helyet, pedig márciusban (!!!) rendeltük. 

Ezzel abszolváltuk a városban futó összes musicalt. Szeptembertől jönnek újak, és mindig vannak itt turnézó előadások is, szóval nem maradunk jó program nélkül, úgy érzem. Tervben van egy opera megint, abból is van választék bőven. Nagyon szívesen elmennék színdarabra is, de attól tartok, azt nem érteném, egy musical teljesen más, a közönség se egyezik kifejezetten.

Még soha senkit nem tiltottam le a hírfolyamomból facebookon, de most már tényleg nagyon közel vagyok hozzá. Testet "épít" (vagy minek nevezik ezt) az alany, úgy képzeljétek el, hogy minden nap legalább 10 képet posztol, számomra hihetetlen undorítóakat, ahol még a fülek is ki vannak gyúrva. 

A mai kedvencem:

Tudom, dagi vagyok, semmit nem teszek magamért, és fogjam be, de ez számomra egyszerűen taszító. Azt vettem észre, hogy ez egy trend is lett az utóbbi időben. Gimnáziumi (!) osztálytársam, aki ráadásul lány, és kissé naiv volt ugyan, de nem buta, egyszer ott áll egy színpadon sarkakataként lebronzolva, kigyúrva. Mi történt itt?

A másik a témán belüli alkedvencem: kép, ember, izmok, képaláírás 3 sorban, mindegyikben minimum egy helyesírási hiba (a fenti kép egy nagyon ritka kivétel). Hm. :/

Valószínűleg most összemostam két teljesen különböző embertípust, de értitek azt hiszem, mi a bajom.

Biztosan lemaradtam valahol, mint mindig, ha valami divatba jön, de nekem ez sok(k). 

Végre sikerült beszélnem unokatesómmal, tegnap érkeztek haza a kórházból a babával. Annyira szeretném már látni. Cserébe azt kaptam, hogy hallgathattam a telefonban, ahogy valami leírhatatlanul cuki hangot ad ki. Nem mondom, hogy nem szorult el a torkom, és hatódtam meg egészen a fejem búbjáig. Aww.

Azt meséltem, hogy vasárnap este megyünk az Oroszlánkirály musicalre, ami már 10-15 éve (nem tudom pontosan) műsoron van? Olyan rossz nem lehet. :) Eléggé várom, bár a szomszédos színházban már voltunk, és nagyon remélem, hogy a nézőteret gondosabban építették fel, mert ott alig láttam a színpadból valamit. Nem voltam kurva mérges dühös egyáltalán. De ez most jó lesz, és pont.

Elmegyünk a kikötőbe, onnan meg áthajókázunk a túlpartra, ahol a színházak vannak, nem rossz, ugye? :)

Bemelegítésként újra megnéztük a rajzfilmet, mert M akkoriban látta moziban, mikor megjelent és annyi. Ellenben én, akinek a 90-es években volt kistesója legalább 20-25 alkalommal megnéztem már, és mindig sírok Simbaval együtt, tudjátok, akkor. Ezen a német szöveg se változtathatott. 

(Bár felfedeztem egy-két dolgot, amire nem emlékeztem. A masírozó hiénák elég érdekesek pl., vagy csak én nézek túl sok dokumentumfilmet itt?)

Ennyire még soha nem sikerült elrontani egy süteményt mint ma. Lesülne a bőr a képemről, ha ezt bárki meglátta volna. Jó, hogy csak olyan sütök vendégeknek, amit már többször próbáltam. A sikerre mondjuk ez se mindig garancia.

- De ez finom! - mondta M, miközben mind a két kezével ette, mert a süti egyszerűen szétpotyog. :(

Az íze mondjuk nem rossz, és szilva van benne. Ezt az ötletemet a tepsin kívül ma még a gyomrom is meg fogja bánni, úgy érzem.

Megvettem életem első matt körömlakkját, erre valami furcsa dolog történik, összeáll a lakk és csíkokban szárad meg, de azt legalább villámgyorsan. Rákentem a második réteget is, ugyanez. Olyan mintha megromlott volna, vagy valami hasonló. 

Kár, hogy az újraéledő fekete köröm iránti vágyamat a matt lakk kipróbálásával ötvöztem.

Tiss/Frencsör blogja nekem személy szerint nagyon hiányzik. Először elgondolkodtam, hogy a sok autózás során talán történt vele valami, de később megnyugodva láttam, hogy másoknál még kommentel, tehát mindenesetre jól van.

Tiss írjál megint!!!

Vasárnap éjszaka unokatesóm nagy nehézségek árán világra hozta a kisfiát. Nagyon örültem neki, tényleg, igazán. Tegnap már nem volt kedvem semmihez, csak ültem és feküdtem egész nap. Úgy tűnik a listázás nem sokat segített, vagy csak ideig-óráig, ahogy minden más is.

Tegnap Benedict Cumberbatch és Madeline svéd hercegnő is szülők lettek. A gyerek sajnos nem ugyanaz, pedig az mennyire menő lenne már. :)

Majd látom, hogy a gimnáziumi osztálytársam is megszülte a harmadik gyerekét, két kisfiú után ezúttal egy kislányt. 

Tesóm még megsúgta este, hogy unokatesóm felesége is terhes. Ez nem a múltkori, ez egy másik, pedig összesen csak 6 darab unokatesóm van, és mégis.

A mai napra már csak az általános iskolai osztálytársnőm maradt szintén egy kisfiúval.

Értem én, hogy front van, és ilyenkor csak úgy röpködnek a babák, de nekem a fejem is fáj hozzá, és őszintén be kell valljam, most már a szívem is.  

Na hol fekszem? Bizony az új kanapén. Meglepetésre és egy kis plusz pénzért a srácok hozták az újat, vitték a régit, így egy pár gondtól megkíméltek minket. Most egyszeriben nagyon sok lett a hely, meg az ihletem is megjött az apróbb átrendezésekre.

A gyerekek annyira rettegtek, hogy egyáltalán nem foglalkoztak a fél óráig tárva-nyitva lévő ajtóval. Lányka a sarokba passzírozta magát, féltem, hogy beszorul.

A fiú is ott toporgott a szekrénynél, de csak fél macskányi hely volt, ezért egyszer a szekrény tetejéről sasolt, máskor az ágy távoli sarkától. De egyszer csak nagyon belazult, nem tudom mi szállta meg.

Már pár órája elmentek, de még mindig nem hajlandóak szétnézni. A fiú kicsit megszagolta az új szerzeményünket, de utána ő is távozott. Nagyon nem szeretik a változásokat. 

Jó hír: van helyem tornázni pakolás és tologatás nélkül.

*

Este grillezni megyünk, de hamarosan hatalmas zuhé szakad a nyakunkba. Minden ablak nyitva van, ez egy csodás lehetőség a kereszthuzatra, de a levegő meg se moccan, olyan fülledt idő van. Fedett helyen leszünk a kertben, de azért kíváncsi leszek. Almás-diós sütit ígértem. M átment venni a boltba pár apróságot, megnézem, nincs liszt, hívnám, hogy hozzon azt is, persze a mobilja az előszobai komódon hever. Nem kimondottan telefonfüggő, ez a hátránya. :)

Ezért most csatakzsíros fejjel ki kell mennem lisztért, hogy megsüthessem a sütit. Meg hajat is mossak, meg körmöt is fessek, meg a 18 órakor kezdődő finn-magyarra is a tévé elé érjek, de utána el is készüljek szeletelt sütivel, mindennel, hogy azonnal indulhassunk. 

De ezt még leírtam előtte, azzal is megy az idő, meg a halogatáshoz is remekül értek. De ne mondjátok, hogy mindig negatív vagyok, M tegnap este megszerelte a biciklimet, ezért most azzal megyek, ha elég gyors vagyok, alig lehet látni a zsírt a fejemen. :D

Időben elaludtam, még éjfél előtt, normálisan ébredtem volna, de minden csontom fájt. Anyuval meg Tesómmal beszélgettünk délután, és végig fájt a fejem. Bevettem egy gyógyszert, de azóta se akarja abbahagyni, nem és nem. Lüktet, zakatol. Ez elég komolyan kihat a mai jóságok listámra.

28-32° lehet odakint, ez lehet a magyarázat. De hogy gyógyszer után se múljon el. Akkor veszek be általában, ha már nem bírom elviselni, tehát nem kapkodom be két perc után, értitek, de már vagy 3 órája bennem van, hasson már. 

Úgy érzem kiszakad a fél arcom, és érzem, nem tudok tisztán gondolkodni. Ezért írok most, nyilván.

*

Tegnap kiszortíroztam a nyári ruháimat, értsd. kiválogattam, ami még rám jön. Egy fél mosógépnyit sikerült összegyűjteni, leginkább csak itthoniakat. Azt még nem tudom, mi veszek fel, ha ilyen forróságban ki kell mennem az emberek közé. De utálom ezt a folyton változó térfogatú testemet, el se tudom mondani. Még hogy menyasszonyi ruha, azt a faszt! 

Jók június 11.-én

• Ébresztőóra csörgése előtt kipattantak a szemeim (igaz alig tudtam kikelni az ágyból, mert tegnap óta durván fáj a derekam)
• Új könyvbe kezdtem, vagy inkább egy már korábban elkezdettet folytattam
• Régi magyar filmeket néztem (köszönet a youtube.nak, a feltöltőnek, és a hdmi kábel kitalálójának)
• Mostam is és meleg is van, de nem írhatom minden nap ugyanazt

Jóságok, június 10:

(tegnap nyilván a kanapé)

• Felkeltem az ébresztőórára
• Mostam, teregettem a napos erkélyre
• Kiganéztamtakarítottam végre a kölykök nagy ketrecét (mióta hazaértünk a nappaliban hevert, de ők nagyon jót aludtak a tetején, ahogy a kocsiban is szoktak)
• Végérvényesen rendet raktam: minden elől kallódó holmit, ketrec is felkerült a padlásra
• Áthúztam az ágyneműt, átforgattam a dögnehéz matracokat
• Meghozta a postás a répareszelőmet (:D biztos van rendes neve, de nekem a gyönyörű salátáim miatt a répához kell), foghagymanyomómat, és egy Romy könyvet, ami legalább 3-szor akkora, mint vártam
• Jött a bácsi (velem egykorú kb.) ellenőrizni/cserélni a tűzjelzőket, sokat kellett vele beszélni, és csak kicsit éreztem magam hülyének közben, avagy bólogatni, mosolyogni a végsőkig, és ha szerencsém van, és kérdez, tudom a választ :D
• És végre valahára végeztem a második német nyelvű könyvemmel (vastag volt, kicsi betűkkel, és M szerint nehéz nyelvezettel)
• Kiporszívóztam az egész lakást is (az mindig sok-sok emelgetéssel és tologatással jár nálunk). Ez a gyerekek szemszögéből a szekrény tetejéről így néz ki:

Minél korábban kelek fel, annál többet vagyok egyedül.

Miután kinéztem egy reklámújságban, lemértem vagy háromszor minden oldalról, elképzeltem, utána kerestem a honlapon, M orra alá toltam mindenestől, és meggyőztem, hiába akarunk szépséges kanapékat nagy méretekkel, ha egyszerűen nem  fér be a nappaliba, este elmentünk megnézi az áruházba, mennyi a közös a képben és a valóságban.  

Az elvárásaim a nulla felé hajlottak, és olyan kellemes meglepetést ért, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Passzol a szín, a méret, az anyag, kényelmes, kihúzható, nem túl drága, és végre használható lesz ágyként is a vendégeknek. Végre nem úgy fog kinézni a lakás, ha itt alszik valaki, mintha kempingeznénk.

A mostani kanapénk 2, illetve 3 részes, M használtan vette mikor ide beköltözött, gyorsan szüksége volt mindenfélére, meg is felelt ez 3 évvel ezelőtt, de mára teljesen szétültük. Kényelmetlen, fáj tőle mindkettőnk háta, nem beszélve arról, hogy ágyként egyáltalán nem használhatóak, nekem is túl rövidek.

Remélem jól döntöttünk, ahogy körbenéztünk ez a bútorbolt egész jó készlettel rendelkezik, jó lesz megjegyezni a jövőre nézve. Később szeretné(n)k még egy fotelt is, meglátjuk, hogy néz ki a kanapé a nappalinkban, hová tudjuk még beilleszteni mellé. Ich bin gespannt. :)

Sajnos megünnepeltük egy-egy hamburgerrel, de legalább jó helyen, a hatvanas éves stílusában van berendezve, zenével, hatalmas választékkal. A tegnap se az a nap volt, amikor belekezdtünk az egészséges életmódba. 

Amit jónak éreztem június 8.-án:

• maratoni (5 óra 17 perc) skype anyuval és tesómmal, váltották is egymást, illetve párhuzamosan is nyomtuk, vittem a laptopot mindenfelé
• a furcsa, ismeretlen érzés az arcomon, mosoly lesz az, bizony, bizony
• M a beszélgetés végére ért haza, akkor épp salátát "csináltunk" a konyhában, azt mondta nagyon boldognak tűnök
• mostam, teregettem a napos erkélyre, jöttem-mentem és pakoltam

A Kossuthkifli meg szerintem nagyon is jó volt, csak igényes, és ezért csekély megértésre talált, mert...

Június 7.-e jóságai:

• 3. évfordulónk

• a finom ebéd, ami késett ugyan, de az ízével nem volt baj (kakukkfüves-hagymás-almás-krumplis csirke)

• süti, amit M szeret

• Dirty Dancing musical

• smink, beszárított haj, csinos ruha

• hogy volt annyi eszem és a meleg ellenére mindkettőnknek vittem pulcsit, mert mikor kijöttünk már nagyon hideg lett

• M összerakta a szekrényt, van hely  nappaliban

Amikor az évfordulóra finom ebéddel készülök, de a receptben írt 60 percre már fél órát rávertünk, és a hús még mindig nem puha. Hm. :/

Remélem az esti musical jobb lesz, mint a főztöm.

Ami jó: a süti viszont gyorsan elkészült, és finom is, annak ellenére, hogy bizonyos összetevőket kissé felturbóztam.

Napi jóságok, június 6.:

- csinált nekem egy hatalmas adag kávét (másnaposság, alig bírtam kikelni az ágyból, pedig csak egy (!!!) üveg bort ittunk), ami maga volt a megváltás

- vettünk a biciklimre nagyon vastag gumikat (ha ezután is minden alkalommal kilyukad és leereszt másnapra, ahányszor csak biciklizek egy jót, én feladom - tudom ez nem túl pozitív)

- lehoztuk a padlásról a székeket és az asztalt és kint vacsoráztunk az erkélyen a kellemes melegben (Ugyanakkor a kölykök naplója: "Hihetetlen, ezek nélkülünk vacsoráztak.")

- meleg van, de még nem annyira, hogy lefolyjon rólam a hosszú nadrág

- Bajnokok Ligája döntő

- egy üveg fehér bor (valóban nem tanultunk a hibánkból)

- a kölyköktől áradó szeretet (de ezt mindennap elmondhatom :))

Kriszti tanácsát követve:




Napi jóságok, június 5.

- Kimostam egy adag ruhát, ezzel leépítettem egy emeletet a szennyeskosárról

- Kiteregettem az erkélyre, száz ágra sütött a nap, estére minden szépen meg is száradt. A finom öblítő mellett még napsugár illata is volt minden ruhadarabnak.

- Nagyon finom spárgát vacsoráztunk, hollandszósszal, és hosszan beszélgettünk hozzá mindenféléről

- Cornetto

Az Ausztriában töltött 10 nap alatt történtek azért jó dolgok is. 

Egyrészt végre láttam a a schönbrunni kastélyt. Már harmadik éve járkálok ebbe az országba, csak a fővárosba nem sikerült még eljutni eddig. Az egész egyszerűen gyönyörű, az árak meglepően kedvezőek, csak az a tömeg ne lett volna. 

A műélvezetemet teljesen elvették az egymás után birkanyájként hömpölygő és elfogyni nem akaró csoportok. Egy ázsiai massza egyszer nekinyomott az üvegnek is, pedig szinte mindenkitől nagyobb voltam (jobb napjaimon 165 cm vagyok). Az információátadás pedig alig működött. Kaptunk ugyan egy kis jegyzetet, azon volt egy-két érdekesség, de a termekben szinte semmi. Ha nem vagyok kislánykorom óta ennyire Habsburg/királyi család-őrült, akkor M sose tud meg annyit Mária Terézia össze gyerekéről. :D Nem  mintha akkora igénye lett volna rá. :)

Az időjárás egyáltalán nem állt a mi oldalunkon, ezért egy hirtelen jött vihar elől bemenekültünk a Mekibe. Biztos vagyok benne, hogy legalább 6-8 éve jártam ilyen helyen utoljára, de volt tető, meg vécé, és a gyomrom is teljesen üresen korgott, szóval egyszer ki lehetett bírni, de azt sosem fogom megérteni mit esznek rajta az emberek.

Még egy kis Stephansdomra volt időnk, és már mehettünk is a sokadik metróval a Sportcsarnokba, ahol igen az Eurovíziós Dalfesztivál zajlott. A szerdai koncertre volt jegyünk M kisebb húgával és annak barátjával. Őket kedvelem is, sokkal több közük van a realitásokhoz, mint Fülöpkének meg a Királylány feleségének, csak egy kicsit óvatosan kell dolgokat elmesélni, mert a húg elmondja a szülőknek. Ő állt a legjobb helyen náluk, de ha jól láttam Fülöpke teljesen megfosztotta trónjától, és ezzel cseppet sem elégedett. 

De vissza a témához. Mi a második elődöntő koncertjén voltunk, és a hangulat egyszerűen fantasztikus volt. Én szimpatizálok a melegekkel, de csak egyet ismerek, és hiába támogatom őket elméletben, ha a gyakorlatba ezt nincs alkalmam átültetni. Hát most volt részem mindenféle látványban, és nagyon jó érzés volt, hogy ilyet lehet, csak úgy nyilvánosan, öltözettel, csókkal, kézfogással, öleléssel kifejezni kik is ők. A dalok élőben meg frenetikusak voltak, tévében szinte semmi nem jön át az egészből. Conchita meg imádnivaló. :D

Jellemző, hogy akkor éreztem kicsit jól magam, mikor nem voltunk a családi házban. Hm.

*

M anyukája egyébként többször kifejezte, mennyire örül az esküvői terveinknek. Kérdezgetett mit, hogyan tervezünk stb, sőt Fülöpkéjék lagziján a leendő menyeként mutatott be. 

Meg is sajnáltam őt utolsó este kicsit. Éjszakára ment, az apja még nem ért haza a délutánból, mondta h apukának most jobb kedve van mint volt. Ez nem azt jelenti, hogy jó, hanem csak jobb az előzőekhez képest. Elmondta, úgy érzi jobb lett volna, ha még akkor régen elválnak, amikor még lehetett (gondolom, mikor még csak M volt meg a lányok nem, de már állandóan veszekedtek), de most már késő. Egyedül már nem tudna megélni, és semmi nyugdíjat nem kapna, ez most már így marad. Én meg csak pislogtam. Hozzátette még, milyen jó, hogy M nem hasonlít az apjára, és egyáltalán nem veszekedős típus, nekünk kettőnknek így nyugodtabb életünk lehet. M mesélte, hogy gyerekkorában a szülei folyton csak veszekedtek, és mindig azt hitte el fognak válni, és csodálkozott, hogy végül mégse tették.

Úgy képzelem el, hogy egyszer nagyon összeveszhettek, majd anyuka látott valamit a teleshopban, megrendelte, és mikor az akármi megérkezett, boldog volt. Valahogy így kezdődhetett nála ez a brutális vásárlásfüggés.

Az apával olyan a beszélgetés, mintha egy lámpával világítanának az arcomba, és olyan kérdéseket tennének fel, amire nem tudom a választ. Rosszabb mint egy vizsga. És közben minden második kib.. mondatban Fülöpke a példa. Természetesen a jó, ő mindent tud, mindent látott, mindenhez ért stb stb. Hallottam beszélni őket egymással, és olyan undorító, gusztustalan, behízelgő módon nyal be hihetetlen mélyen az apának, hogy kevés szavam van rá. M szíve meg darabokban, mert ő meg csak kritikát kap, és nem fogja magát vissza az apja, mintha M valami értéktelen, szégyellnivaló idióta lenne.  

Mondom: Esküvő talán egy év múlva, próbáltuk neki elmagyarázni, hogy veszünk matricát a magyar autópályára (megrendelem online bankon keresztül, előre megadva a kezdőnapot), hogy egyszerűen csak keresztül hajtunk, nem kell megállni stb. De az istennek se akarta felfogni. És akkor kinyomtatjuk, vagy mit csinálunk, és hogy, és ha elromlik a leolvasójuk, hogy igazoljuk, hogy vettünk stb stb, meg Fülöpke is kinyomtatja a repülőjegyet otthon (mint minden kib.. ember, ugye!! hogy jön ez a témához?), és mindig ez a vége, hogy a kis vejecskéje, meg az ő családja stb. Anyukám küldött nekik bodzaszörpöt, amit otthon csinált. Válasz: Fülöpke is hozott, ők előre összekeverték, ehhez még kell adni valamit? Nem, semmit se kell, már meg is ittuk helyettetek, komolyan már.

Közben meg segítőkész, de olyan hirtelen vált egyikből a másikba, hogy félelmetes. Az esküvőről hazafelé ő vezette a kocsinkat, minden szar volt. Miért van úgy előre húzva a kormány, M állítsa vissza, de neki úgy kényelmes mondta ő (mellesleg nekem is, de az kit érdekel ugye), de akkor is, vissza lehet állítani, és úgy hülyeség. Következő, minek van a kormányon az a védő izé, nem tudom mi a neve magyarul. Attól idétlen és vastag, rossz fogni a kormányt, persze ha ragad a kezed az izzadságtól az mennyivel jobb. Hegyről jöttünk szinte végig lefelé, a fék fura hangokat adott ki, mert furán kezelte. Mi ez a hang, miért ilyen, M szereltesse meg, így akarunk vele másnap Magyarországra utazni? Ez az egyéni biztonságra veszélyes stb. stb. stb. (Fülöpke autója hegyre fel egyszer csak elkezdett fekete füstöt okádni, de olyan sűrűt, hogy alig láttunk; M már előtte nap szólt neki, hogy nézzen rá a valamire, nem emlékszem már melyik rész romlott el, mert furcsa szag jön belőle, Fülöpke röhögött, nem érdekes, persze mert majd apa megcsináltatja.. Ez M apjának persze nem volt baj, az ilyen megesik, bezzeg mi nem foglalkozunk az autóval, és egyéni biztonság, különösen az a baj, hogy az autó Magyarországra akar utazni, az még veszélyesebb...)

Ez így ment 10 napig. Minden napra volt valami izgalom, nehogy megnyugodjon az ember fia/lánya. Az empátia és a megértés teljesen hiányzik belőle, a mi irányunkba legalábbis. Különben is minek akar M velem Magyarországra utazni, miért nem megyek át én egyedül (ez a halálomat akarja, vagy mi?!), egyszerűen nem érti, hogy a szüleim szeretik a fiát, és ő maga mondta, hogy ha hozzánk megérkezünk mindig megnyugszik, mert egyszerűen érzi, hogy szeretik, hogy elfogadják és ezért halálra akarják etetni. Apja nem fogja fel a beszűkült agyával, hogy minek megyünk mi oda egyáltalán. Bekaphatja. De ezt az egyedül utazzak tovább dolgot nem előttem mondta, és elhangozhattak még cifrábbak is, de csak ennyit tudtam kiszedni M-ből, aki elég feldúltan jött fel hozzám a szobájába. 

A sort még folytathatnám hosszan, hosszan. Ezt jelenti nekem Ausztria: szép tájat, hegyeket, amiket útközben megcsodálok, miközben már ugrál a gyomrom, mert ebben a közegben kell eltöltenem az elkövetkező időt. Tele van az ország szépségekkel, amit nem látok, mert ott kell maradni, minek mászkálunk el, mikor az apja autót akar szerelni. 

Nos igen, a leendő apósom egy brutális lelkiterrorista, percenként váltakozó hangulattal, akitől a 32 éves fia a mai napig fél, de én még örüljek, mert még egyik barátnővel se volt ennyire kedves, velem legalább beszél, khm.

Úgy kezdtem a bejegyzést, hogy most a jó dolgokról fogok írni, nem sikerült teljes mértékben. Vagy velem van a baj?

Természetesen még mindig nem mostam hajat. Tegye fel a kezét, akit ez meglepett, engem nem.

Elvileg ma jó idő lesz, már süt a nap. Vasárnap óta nem tettem ki a lábam a lakásból, akkor is csak a ház előtt parkoló autóig kipakolni az utazásból hátramaradt holmikat.

A tegnap esti bevásárlásból nem lett semmi, mert M szó szerint húzta a lábát, és vacsora után egyszerűen beesett az ágyba majd aludt fél 10-ig. Ismét jót beszélgettünk az összesen 3 óra alatt, amit egymás társaságában töltöttünk. Nem az ő hibája, de ennyi idő nekem nem elég, hogy előmerészkedjen belőlem a mondanivaló. 

Aggódok is érte a térde miatt, eddig csak a lépcsőn nem tudott fel -és lemenni, most már mindenféle mozgással gondja van. Hiába könyörgök neki, hívjon már fel egy orvost, és jelentkezzen be, nem, azt mondta az egészségügyis (vagy minek hívják ezt egy cégen belül), hogy egy héten belül el kell múlnia. Nem baj ám, hogy már csütörtök van. Direkt az automata váltós autóval ment, mert a dugóban a váltóssal igencsak meggyűlt a baja a térde miatt. De tegnap már ez is mindegy volt. Lehet mégis bicikliznie kellene ahogy eredetileg is tervezte, de azt hittük az csak még jobban ártana. Ki érti ezt?!

Amikor még a hajmosás is egy nehéz feladat.

Visszatértem..

.. oda, ahol eddig is voltam. Egyedül vagyok a nap majd' minden órájában a rengeteg gondolatommal, csak legalább egy lenne pozitív közülük.

Mikor jönnek már megint a kis boldogság-labdacsok? Az idejét sem tudom már, mikor nem volt a gyomromban ez a szorítás, a mellkasomon ez a nyomás, vagy mikor nevettem egy nagyot, vagy mosolyogtam őszintén. 

M szüleinél túl sok időt töltöttünk el veszekedéssel, szorongással, gyomorgörccsel, hogy vajon most mire megyünk le, mibe kötnek bele. Az a pár nap az én családomnál nem sokat enyhített az egészen, majd utaztunk két nap egymás után, most megint itt vagyunk, de újra egyedül töltöm a napjaimat. Céltalanul, hiába döntöm el esténként már ismét egyedül az ágyban ébren fekve mit csinálok majd a következő napon, egyszerűen csak nem teszem meg amit kell mégse. 

A ketrec még lent van, ki kellene takarítanom, majd fel vele a padlásra. Hegyekben áll a koszos ruha, most fogy el a mosószer. M durva térdfájással küzd mióta visszajöttünk, azt mondták neki egy hét még, sok vezetés valószínű, ez se volt eddig. Ez persze nem akadályozta h az Ausztriából ideautóztatott fürdőszobaszekrényt szétszedje, elkezdje összeszerelgetni, majd darabokban hagyja a lakás különböző pontjain, hiába beszéltem megint, tegnap is inkább aludt helyette. De mondom nem ez a baj, minek kezdett bele, csak növelte a kupit, nem ráért volna hétvégéig, ahogy tanácsoltam?!

Hoztunk egy halom régi és új könyvet is magunkkal, a padlón hevernek, mert betelt a könyvespolc. Autós újságokat kellene átcsoportosítani (Tesóm kérdése: a kukába?), hogy helyük legyen az új szépségeknek, ez megint nem az én dolgom. Várok.

Nem tudok szinte semmit se elpakolni, úgy kell vigyázva lépkedni, mert mindig nekimegyek valaminek, vagy rálépek. Torna? Ugyan már! Két lépés egymás után is bonyolult. A futópadot le se tudom ereszteni.

Ki kellene menni. 

Hétvégén lesz az évfordulónk, még soha nem voltunk együtt a napján. Jó lesz legalább azon a napon? Csak egy kicsit legyen már jó. Tudom, minden okom megvan rá, és mégse.

Ha eszembe jut az esküvő, és az elintézendő dolgok listája, amin semmi sem zavar annyira, mint M családjának a kis falunkban való elhelyezése (apja: és a kutya? utánakérdeztetek? neki lesz hely? én, persze csak magamban: Jó hogy mondtad, hogy ő is jön. Nem tudtam, hogy időközben már nincs gondja az autóuzással; olyan a vele való beszélgetés, mint egy szörnyű vizsga, inkább visszaadom a tételt, csak kimehessek végre.), kedves kis pánikrohamokat kapok. 

M se gondolhatja komolyan, hogy most meghívja az egész osztályt, ahol dolgozik. Engem meg vessen szét az ideg, hogy magas színvonalhoz szokott embereket altassak valahol, egy magyar faluban (!!!), ami nem kifejezetten a vendégfogadásra szakosodott, hogy finoman mondjam.  

És akkor a zene!!! (apja: a keringő elég nemzetközi nem? persze rögtön majd hozatok egy sramlis zenekart, mindenféle hangos, és borzasztó rézfúvóssal, elég volt egyszer túlélni) Már előre látom, ahogy a családja fintorogva ül az asztalnál. (apja: és akkor nem fogunk tudni beszélgetni a többi vendéggel. nem mondod?!)

Minden ilyen gondolat vagy egy-egy bevillanó mondat után, ami elhagyta M apjának kedves száját, oda lyukadok ki, hogy hagyjuk ezt az egészet úgy, ahogy van, és nem akarom, nem tudom, nem megy, nem bírom a nyomást. Nem akarok se férjhez menni, se esküvőt, se semmit. Inkább visszaadom a tételt, csak ne kelljen vizsgázni.

Igen, jól látjátok, az életrevaló szó alatt nem az én fényképem szerepel. Hogy lehet valaki ennyire életképtelen?!

Tudom, menjek hajat mosni.