Van egy tévéműsor nyaranta, minden pénteken adnak egy részt. A címe: Minden idők legrosszabb filmjei. Ma épp a Megapiton kontra óriásaligátor nevezetű remekművet tekintjük meg. Az imdb 3,0-ra értékelte. Szerintetek?

Ezt most a reklámszünetben írom, a nagy finálé még hátravan, viszont erősen ittas állapotba kerültünk, ezekhez ajánlott a nagyobb mértékű alkoholfogyasztás is. Ugyan hárman vagyunk, mert tegnapelőtt Tesóm is megérkezett, de két üveg bor elfogyasztása hármasban is teljesen kiüt. 

Egy ilyen csodát, mint a Sharknado is innen ismertünk meg, mindenkinek csak ajánlani tudom, annyira szar, hogy az már jó. :D

M szabadsága megkezdődött. Örülünk. Meg finom a bor.

Nem az a kínos, ha átesik az erkélyedről a szomszédéra a bugyid, hanem ha ráadásul egy nagyobb darab az. 

Holnap érkezik Tesóm, először repül életében. Kimenni elé majdnem addig tart majd, míg maga a repülőútja. Ki akartam takarítani tegnap meg a ma a lakást, de valami egészen váratlanul gyenge vagyok most. Már többször is kellett gyógyszert bevennem, mert újra és újra rákezd a görcs, csupa libabőr vagyok, ráz a hideg, egy kis hőemelkedést se zárnék ki, volt már rá példa. Nem így szokott ez lenni. 

Este fél éjfélkor még gyógyszert dobáltam befelé, majd elmentem nyugtató zuhanyra, és úgy érzem egy őrjöngő vadállat bujkál bennem. Olvasni akartam még, arra is emlékszem, hogy a fiú (macska!) jött a szokásos ágyban simizésre, majd az utolsó gondolatom arccal a párnában, hogy le kéne kapcsolni a villanyt. 

A következő snitt: kiemelem az arcomat a párnából, fél 7. A tükörben láttam később, hogy egy piros folt van a homlokomon. Ezek szerint végig úgy aludtam. :D Azt hiszem ki vagyok ütve. Később persze semmi nem akadályozott a további kómás alvásban. 

Leszakad a hasam, normális ez? Ráadásul esik, sötét van, nem beszélve a hatalmas kuplerájról, amit rendbe kellene tennem. A roppant kitüntető Hausfrau címet se viselhetem tisztességgel. Ez lenne a nevemen kívül a másik, ami az enyém. 

Hogy miért nem tudok soha egy rohadt pozitív bejegyzést írni?

Amikor végre meg is jött, és örültem is kicsit, hogy nem jövő héten Amszterdam összes vécéjét kell majd agyonvéreznem, - valószínű ez lehetett a bajom is a napokban, pms, vagy mi a neve, bár ebben én nem igazán hiszek -, erre összeveszünk egy kibaszott futár (de az nem az a név, nem, az az enyém, de az a csengő alatt egy másik név, igen, az nem az enyém, hanem a másik emberé, aki szintén a lakásban él, és nem nem ugyanaz a nevünk, de akkor se értette.) miatt a kibaszott esküvő utáni nevemen. Semmi másom nincs a rohadt nevemen kívül, és azt is cseréljem le?!

- Akkor tartsd meg a sajátodat!

- Akkor megtartom a sajátomat! 

(De igazából arra gondoltam, mi a faszér' házasodjunk össze, ha az egésszel csak a baj van, és tényleg nagyon bonyolult és nehézkes minden, és ő még ilyen ultrakonzervatív módon akar rám kényszeríteni valamit, ami az én országomban/világomban nem is szokás. Multikulti pfff faszom.)

Nagyon dühös vagyok, fel tudnék robbanni, pedig már hajat is mostam, de nem lett jobb, mindjárt elmegyek zuhanyozni is. 

Azt vettem észre az utóbbi időben, ha nagyon vad érzelmek tombolnak bennem, meg is írom. De jó nektek. Tudom, nem.

Nem emlékszem, hogy bármelyik születésnapomon is ennyire nyomott lettem volna. Egy csöpp örömet se érzek, nem esnek jól a jókívánságok, pedig még M apja is felhívott, képzeljétek, és nagyon kedvesen gratulált a nevükben. Én örülni szoktam, igazán. 

A bűvös szám a 33 egyébként, ez önmagában nem is zavar, inkább az elért eredmények majdnem teljes hiánya az, ami szomorúsággal tölt el, de ez nincs másként egyéb napokon sem. Tavaly azt hittem, idén majd más lesz, de nem, minden ugyanolyan, egy helyben toporgok továbbra is, jaj nem, egy évvel ezelőtt mikor a beborozás következményei után ki tudtam kelni az ágyból egész nap röpködtem. 

Jó dolgomban azt se tudom mi bajom legyen, biztos csak ennyi a gond. Túl jó nekem.

Ezek után a polgári sokkal egyszerűbbnek tűnik, és talán az is lenne, ha pontosan tudnám, mit kell tennem. A hivatalban a lány szintén nagyon kedves volt, bár eléggé érthetetlen, ráadásul hadart is. A templom után közvetlenül odamentünk, és valamiféle megkönnyebbülést is jelentett, hogy ott csak pár dolgot kértek.1. Születési anyakönyvi kivonatot, az enyémet természetesen lefordítva, vagy a nemzetközit. 2. Lakcímpapírt 3. Családi állapot igazolást

Ezekre van szükségünk jelen állás szerint. Decemberig időpontot nem tudnak adni, akkor mindenképpen újra mennünk kell, és figyelembe kell venni az esetleges januártól hatályos módosításokat is.

Úgy döntöttünk, hogy a születési anyakönyvi kivonatomat inkább lefordíttatjuk, mert a nemzetközi változatról nem találtam semmit, azt se, hol kellene kérvényezni, és itt keresni egy hivatalos fordítót egyszerűbbnek tűnik. Ha már ott vagyunk, lefordíttatjuk M-ét is, és hozzácsapjuk az érettségi bizonyítványomat is, ha lúd legyen kövér, ugye. Ez nem tűnik bonyolultnak, de M, akinek időközben elege lett a saját országából más okok miatt is, felvetette, mi van, ha azt mondják, ez a fordítás nem jó, mert nem Ausztriában készült.

A nagyobb nehézséget a családi állapot igazolás jelenti számomra. Ezt ugyan tudom, hol kell kérvényezni – a követségen, vagyis Bécsben -, de nem tudom a 6 hónapos érvényesség mikor fontos. Az esküvő időpontjának a lefoglalásánál, vagyis decemberben, vagy májusban a házasságkötésnél.

Annyi tudok, hogy személyesen kell elmennem a nagykövetségre a neten foglalt időpontra. De mennyi idő míg ez megérkezik,nem jár le addig az igazolás? Ez akkor egy út Bécsbe.  Erről rengeteg információt találtam, de a kérdéseimre nincsenek válaszok. Az is megfordult a fejemben, egyszerűbb lenne itt is a fordíttatást választani, és otthonról a jegyzőnktől kikérni. Hazautazni egyszerűbb lenne. De itt is ugyanazok a kérdések, mennyi idő,  a kezembe adják, vagy kiküldik ?

Tud valaki ezekről valamit?

A túl nagy aggódásban, és nem is akarom ezt az esküvőt különböző okokból nyavalygásban nem is meséltem el, milyen izgalmakba keveredtünk. Mindketten akartunk templomi esküvőt. M szerintem csak a "mert ezt náluk úgy szokták" elv alapján, az enyém kicsivel összetettebb: kell nekem egy esküvő, ahol értek is valamit, sőt érezhetek is, ott lehet a családom, és a magaménak érzem. (M húgának esküvőin nem éreztem semmit, a szöveget alig értettem, meghatódás kizárva, eleve Fülöpke feje elég sok pozitív érzést kizár.) Nem kevés meghívással is adós vagyok már, és nem hiszem, hogy lesz még egy alkalmam az életben egyszerre egy helyen látni a régi barátaimat.

Abban maradtunk az eredeti itteni polgári tervek után, hogy mégis Ausztriában tartjuk, így a szülei nem panaszkodhatnak, hogy el kell jönniük hozzánk. Az az esküvő érvényes lesz jogilag, a másik meg remélhetőleg szép. :D

Nem kezdek bele a félelmekbe, amit a sok-sok ember elhelyezése, a szülők koordinálása, étkeztetése jelent, és ez még nem az esküvő. Bizony. 

Amiről írni akartam, az a papírmunka. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de ami történt, na arra egyáltalán nem számítottam. Ha azt hiszitek, hogy a magyar bürokráciánál nincs rosszabb, próbáljatok kikérni egy igazolást egy osztrák templomtól. 

A mi papunk nem kért mást M keresztlevelén kívül, naivan úgy gondolta, meg is kapjuk azonnal, mert ő így járna el. Németül ugyan nem beszél, angolul viszont igen, így ezen a két nyelven fogja celebrálni az esküvőnket. (A fejemben minden feltételes módban van, de lássátok milyen pozitív vagyok a szülinapom előtt.. ) Nagyon jó fej, külföldi egyébként, nem európai országból jött, és emiatt én úgy látom teljesen másként áll a valláshoz, mint egészhez. Nála a hit valami különleges örömmel jár együtt, és nem szigorú "nem szabad"-ok, és mit szólnak, hogy öltöztél fel a misére, hogy nézel ki stb hatja át az egészet.

A májusi családlátogatás(brrr!) alkalmával már-már optimistán megjelentünk szigorúan ügyfélfogadási időben a osztrák templom irodájában, ahol a hölgy valóban nagyon kedvesen egy listát tett elénk. Elmondtuk még egyszer mit akarunk, csak egy keresztlevél kell, semmi más, nem ott akarunk házasságot kötni. Igen, jól értettük, a listán lévő dolgokat mind be kell nyújtanunk, hogy majd nagy sokára megkapjuk, amit akarunk.

Ennek a menete pedig így néz ki:

Beadjuk 1. a születési anyakönyvi kivonatainkat, 2. az osztrák lakcímigazoló papírjainkat (ilyenünk nem is volt) 3. az én keresztelési papíromat (nem baj, hogy M-ét akartuk) 4. a tanúk nevét, születési idejét, foglalkozását (!!!) 5. a templom nevét, a feljebbvaló szervet, ahová tartozik 6. a plébános nevét, elérhetőségét, lakcímét 7. a házasságkötés pontos idejét

Plusz még volt egy-két dolog, ami nem jut most eszembe, és a listát se találom, de higgyétek el, teljesen wtf kategória. Mikor kijöttünk, kikérdeztem, M-et, hogy teljesen jól értettem-e, mert ez a szörnyű osztrák nyelv extra koncentrációt igényel, és néha már nincs több erőm kivenni a katyvaszból, hogy miről lehet szó. Most bizony nem volt esély a tévedésre. 

Ha beadjuk mindezt, akkor ők felküldik a következő szintre, ott átnézik, ellenőrzik, és együtt az egész paksamétát megküldik Magyarországra a plébániára, remélhetőleg az eredetileg kért dokumentummal együtt.  Amilyen nyitottak, simán el tudom képzelni, hogy közlik, nem, ez így nem lesz jó, nem adják ki az igazolást. Bármit el tudok képzelni, azt is, hogy nem azt, vagy nem úgy küldik el, amire a miénknek szüksége lenne.  

A mi papunk azt hitte rosszul hall, egyszerűen nem értette, mi van ezekkel odaát: "De hát én csak egy keresztlevelet kértem tőlük!", "Miért nehezítik meg maguknak a házasságkötést? Mi vagyunk itt magunkért, és nem fordítva!" Ehhez hasonlókat mondott, és nem kicsit volt mérges. Szerinte a vallást nem ilyen merev szabályok mentén kell értelmezni. A történet vége az lett, hogy még ő írta meg az én igazolásomat a keresztelésről. Mellékelt egy névjegykártyát, egy szép levelet, amiben leírta, mikor ("Mondjanak egy napot!" :D), hol, kinél házasodnánk, illetve én éreztem az iróniát, ahogy hangsúlyozta, ő csak M keresztlevelét akarja. Angolul is érzem az iróniát, mit szóltok. Velem magyarul beszél, M-hez angolul, de olyan szépen, hogy még én is értem. :D

Bejelentkeztünk M szülővárosába, emiatt szívességet kellett kérnünk a szüleitől, alá kell írniuk egy nyilatkozatot, hogy bejelentkezhetünk a házukba, borzasztóan örült ennek is.

Amikor visszaértünk, beszkenneltünk mindent, és elküldtük a templom emailcímére. Arra is fel voltunk készülve, hogy így nem felel meg, csak személyesen, de ehelyett sokáig nem jött semmi válasz. M felhívta őket, látták-e egyáltalán, igen, jó lesz, nemsokára felküldik, még ellenőrzik (!!!), ha kérdésük lesz, felhívják. Ez pár napja meg is történt, tudjátok, mi kellett nekik? A foglalkozásom (nincs is olyanom, ha jobban megnézzük), és ezen már nem tudtunk napirendre térni, az esküvő pontos időpontja, mert nem mindegy ám, hogy 16 vagy 17 órakor lesz, mert mi van ha mégis 18 óra lesz a végén. Az esküvő. Májusban!!! Most komolyan már! 

Hamarosan elküldik a tartományi  székhely irodájába, és ők megint jól átnézik, hátha kell az is hány kiló vagyok, meg hány centi, egy nőgyógyászati ellenőrző vizsgálatot se zárnék ki most már.

Nincs semmilyen pozitív elvárásom az egésszel szemben, nem is érdekel, lesz, ami lesz. Legszívesebben nem is tartanék templomi esküvőt, de a fenti okok miatt mégis. Legalább egy pillanat legyen, amikor átérzem egy házasságkötés jelentőségét, azt csak a saját nyelvemen, és a saját családom körében történhet.*

Na ez volt a keresztlevél saga  első és második kötete. Úgy érzem folytatása következik.  

* /Na jó M csillogó szeme is dob majd az egészen. Te jó ég, jut eszembe ő nagyon el tud érzékenyülni. Nem tartom kizártnak, hogy már a polgárin sír, persze mert ő érteni is fogja, én meg állok ott érzelemmentes fejjel, grimaszolva. :D Senki nem mossa le rólam, hogy nem valami egyoldalú szerelem ez. Nekem úgyis komoly gondjaim vannak a nyilvános érzelem-nyilvánítással./

Ha valaki néha a blogom bal oldalára pillant a filmlistámra, észrevehette, hogy az utóbbi időben nem kicsit rákaptam az általam csak régi magyar filmeknek titulált második világháború előtti  remekekre. Korábban is voltak kedvenceim, ezeket újra és újra meg tudnám nézni, de felfedeztem pár újat is, amikről korábban még csak nem is hallottam, de legalábbis nem láttam.

A mai szerzeményem a Férjet keresek című kis kedvesség. Imádom Turay Idát (meg a többieket is), igazi komika. Nem tartom magam egyszerűnek filmek terén, sőt, de ezen hatalmasakat nevettem. A főhősnő úgy tud csak elaludni, ha felsorolja Magyarország uralkodóit. Nem akartam hinni a szememnek-fülemnek, korábban én is ezt csináltam, bár már egy jó ideje nem ők a bárányaim, nagyjából az alvásgondjaim óta. Azt hiszem ott hagytam abba, mikor már a feleségeiket is elkezdtem, de ők már nem mindig jutnak eszembe, ezen felidegeltem magam, annyira, hogy felkeltem és elővettem a könyvet, mert nem tudtam ki jön. Ilyen ez.  

Nem nézegetem magam túl gyakran a tükörben, pláne nem egész alakosan, de ma egyszerű ember strandol napot tartottunk az erkélyen, értsd kicsit megpocskoltuk magunkat vízzel. Bejöttem, levettem a melltartót, és valahogy sikerült a tükör előtt megállni. A testemtől most tekintsünk el, olyan, amilyenné én magam tettem, az okok most lényegtelenek. De amitől frászt kaptam, azok a melleim. Tudom, nem egyformák, egyik mindenkinek kicsit nagyobb stb stb. Az enyémeknek viszont közük sincs egymáshoz, mintha két teljesen különböző emberhez tartoznának, eltérő forma és méret, a színük legalább egyezik.

Ezt a bejegyzést most pánikban írom, úgy olvassátok. Olyan rettegés fogott el, elkezdtem tapogatni össze-vissza, honnan tudjam, hogy az csak egy zsírpaca benne, nem pedig egy csomó. Mindkettőben vannak dolgok, és fájnak is, mert meg fog jönni, valamikor, egyszer, nálam mindig így van, csak semmi rendszer, semmiben kérem szépen. Ezért elfájogat hetekig is akár. Honnan tudjam, hogyan kell kinéznie? Széthíztam az agyamat az utóbbi 1 évben, szétfolytak a melleim is. Mi van, ha beteg vagyok? Hogy néz ki egy csomó? Milyen a tapintása? 

Mi van a fejében annak, aki feltölt a két kisfiáról meztelen képeket? Nincs rajtuk ruha, egy szál se, minden egyértelműen látszik, 5-6 évesek. Értem én, hogy nyár van, és élvezik a meleget, de könyörgöm, ezt ennyire fontos volt? Azt is megfontolnám, hány képet osztok meg a gyerekemről nyakig beöltöztetve, nemhogy pucéran. Te jó ég!