Múlt héten hosszan kerestünk nekem biciklit, de kevés sikerrel, mert a használtak is több száz euróért voltak csak elérhetőek, ennyit meg nem adunk ki érte, de végül, mikor már lemondtunk róla, mégis megláttuk őt.

Kifejezetten olcsó volt, olyan helyen találtuk, ahol mindenféle használt dolgot lehet venni bútoroktól könyveken át egészen a kerékpárig. Ez most egy új üzlet, nem is a városban van már, hanem egy kicsit északabbra kell menni érte.

Megkétszereztük az értékét másnap a kerékpárboltban, és az én kis ezermesterem meg megszerelte, és most van egy járgányom, aki cuki, piros és ezüst, és aki azóta a garázsban áll, hogy kész lett, mert közben minden nap álmodozok róla, hogy kerekezek, de végül mégse indulok el. 

Rájöttem, hogy félek itt bicajozni, mert én még csak egy faluban tettem, itt meg fogalmam sincs a közlekedésről.

Ráadásul minden nap a kerékpárosokkal foglalkozik az újság, hogy mennyire nincs elég kerékpárút, nem tartják be a szabályokat, veszélyes. Ezt én is látom az autóból, mikor megyünk. Megijeszt. Mondjuk, mi nem? 

Értitek, tökre lenne kedvem csavarogni, így már nem mondhatom, hogy pénzt kell kiadni a jegyekre, ehelyett "elfélem" ezt a jó kis lehetőséget.

Küldjetek le a garázsba!!!

Már írtam róla korábban, hogy egyértelművé tette, meg fogja kérni a kezem. Elmélkedtem is a lehetőségeken, ezek közül az első igazi, közös nyaralás tűnt a legjobbnak, a többi valahogy nem illett hozzá. 

Az első este Koppenhágában nagyon el akart menni vacsorázni, elég későn kezdtünk el éttermet keresni, és már zártak épp, vagy borzasztó drágák voltak. Úgy éreztem ezért a nagy igyekezet. De én mondtam végül, h csak essünk be valahová, nem számít milyen, jó lesz a hamburger, gyros, azonosítatlan dán gyorskaja is. Utóbbit választottuk végül, és baromi jól esett. 

Mikor beléptünk, arra gondoltam, ha így kell legyen, történjen meg itt, nem számít. Nem a hely számít. De nem történt semmi..

Volt egy érdekes incidens, nevezzük így, amikor rákérdeztem, hogy mégis mit tart még mindig a hátizsákja első zsebében, ha mindig nálam van a dögnehéz tárcája, és a telefonja is. Rátette a kezemre a kezét, hogy ne nyúljak hozzá. 

Hm. Eszembe jutott, hogy valamit rejteget előlem, vagy mi van ott. Nem értettem, egyszerűen nem esett le. Gondoltam rá, hogy még a szülinapomra ad valamit, de akkor mire vár. A gyűrű is átfutott az agyamon, de megint azzal, hogy mire vár..

Persze belenyúlhattam volna a táskába, mikor zuhanyozik, vagy egyedül hagy vele, de ez nem én vagyok. Nem bántom a holmiját, és nagyon jó érzés, másnál bele "kellett" néznem, és mindig találtam is valami szörnyűt. 

Vele megkérdezzük egymást, kivehetem-e ezt vagy azt, belenyúlhatok a táskádba, tárcádba.

Utólag azt gondolom, egyszerűen tudtam, hogy nem szabad megnéznem, nem tehetem tönkre, amit eltervezett. Kedd este el is szontyolodtam kicsit, mert azt hittem, rosszul éreztem, nem most lesz. Rövid ideig tartott ez az állapot, gyorsan visszatért az a boldog eufória, amiben végig lebegtem a nyaralás alatt, hiszem minden nap szinte minden percében olyan élményeket kaptam, amit korábban soha. 

Nem foglalkoztatott sokáig, mert hittem neki, ha azt mondta, úgy is lesz, legfeljebb még nem most.

Csütörtök délután indultunk Malmőbe, ekkorra már el is felejtettem az egészet, az sem tűnt fel, h a reggeli után nem is evett már semmit, csak én tömtem a fejemet a kocsiban a kiadós dán Nemzeti Múzeum meglátogatása után.

A híd fele előtt elkezdett lassítani, 

- Most vedd elő a hátizsákomat, és keress benne valamit.

Remegve nyúlok hátra, akadozik a kezemben a cipzár, azt sem tudom, mit csinálok, mikor megtalálom a kis dobozt, már az is szép volt és puha.

- Nyisd ki, tudni akarom tetszik-e, mielőtt kimondom.

Alig tudom kinyitni, de mégis sikerül valahogy, és ott van A Gyűrű. Gyönyörűséges, bármelyik az lenne, mert Ő adta.

Kimondja:

- Leszel a feleségem?

- Igen.

Felhúzom az egyik ujjamra, megfogja a kezemet, megcsókolja, elmondja még egyszer, könnyes a szeme, az enyém is, lassan kezdem felfogni mi  is történt, még mindig lassan haladunk, szerencsénk van, alig van forgalom. 

Már a hangom is remeg, még legalább háromszor igent mondok, kissé idegesen vihorászok, tapogatom a dobozt, nézem a gyűrűt, nem érdekel, hogy kicsit nagy. 

Ő észbe kap, hogy most már haladni is kellene, de rosszul vált, aztán megint; kicsit bemegyünk a felezővonalra, a forgalom még mindig a segítségünkre van. Kifejezetten rosszul vezet a híd végéig, fizetünk a lábánál, közben csinálok pár képet. 

És Svédországban vagyunk. A hotelt villámgyorsan elérjük, ha tovább tart az út, nem tudom, mi lesz, a parkolás se megy most neki, de végre leállítja az autót, megkérdezi még egyszer, most már térdelve. Már szinte fáj, olyan mértékű boldogság önt el.

Nem tudtam, hogy még ennél is lehet jobb, mint amilyen a hét első fele volt, mégis megtörténik. Felmegyünk a szobába, ahol egy legalább háromszor szebb fogad, mint a korábbi volt. El se tudjuk hinni, ez még jobban feldobja a hangulatot, belefetrengünk a pihepuha ágyba, nézzük egymást, és a gyűrűt. Aludni akarunk kicsit, persze lehetetlen, szinte lebegünk az örömtől, és még azóta is.

Így esett, hogy eljegyeztük egymást az Öresund-hídon. :)

A Öresund híd két dologról is nevezetes: Dániát és Svédországot köti össze, Európában egyedülálló módon 

és..

itt kérték meg a kezem. :)

Kastélyokkal, várral, királyi családdal, családfákkal engem kilóra meg lehet venni. Ezekből szerencsére Koppenhágában sem volt hiány. Amalienborg és Rosenborg kastélyainak kincseivel nem tudtam betelni. Az eredmény: újabb 300 kép. :)

Sok csodát láttunk, minden egyes terem újabb és újabb ámulatba ejtett.

A semmiből most beugrott egy képeslap, amit jó sok évvel ezelőtt mamámnál találtam:

"Nagyon örülünk, hogy megvan a kisbaba. Vasárnap ebédre otthon leszünk.

                                            K. és L."

A két hónapja házas nagynéném és az első férje küldte, aki azóta már régen meghalt..

A kisbaba meg én vagyok. :)

Nézzétek el nekem, hogy nem tudok fényképezni, gépem sincs hozzá. Viszont lelkesen próbálkozom a fénnyel, beállítással, megfelelő szögekkel stb. De! Mindezt telefonon. :D

Szóval, aki igazi "" fényképeket készít, most ne nevessen ki. :)

(Épp csak szemezgettem kicsit, legalább 800 képünk van :D)

Mióta hazajöttem, nem érem utol magam, még az olvasással sem, nemhogy az írással, de azt elmondhatom, hogy csodálatos napokat töltöttünk együtt, gyönyörűséges dolgokat, és helyeket láttam. 

Legszívesebben feltöltenék 100-200 képet is, hogy mindenki láthassa, amit én. Persze ez csak nekem ekkora dolog, mert más is nyaral, és élményeket gyűjt, de számomra ez eddig elképzelhetetlen volt.

Boldog vagyok...

Az útvonal:

Hétfőn kocsival indultunk el. Innen nincs messze, 460 km mindössze, ami a hazaútjaink tekintetében egészen rövid kis utazásnak tekinthető. :)

Sikerült háromszor is olyan durva esőbe keverednünk, hogy nem láttam semmit, de szó szerint semmit a szélvédőn keresztül. 

Nyborgban megálltunk automatát keresni, mert azt hittük a fizetős hídon csak dán koronával lehet fizetni, pedig nem, mert kártyával, euróval, ami jól esik.

Három éjszakát töltöttünk a Koppenhágában, majd csütörtökön tovább utaztunk Malmöbe. Ezt az Öresund hídon lehet a legegyszerűbben megtenni. Alattad a tenger, és közben az egyik országból átmégy egy másikba.

Malmöben két éjszakát maradtunk, egyik nap átmentünk a közeli egyetemi városba Lundba is.

Szombat reggel indultunk vissza, de Észak felé, mert egy egészen másik útvonalon akartunk hazautazni, mint ahogy megérkeztünk. Ez pedig a következő volt. Felautóztunk Helsinborgba, majd egy jóval nagyon komppal, mint amire volt szerencsém felparkolni már egyszer, átkeltünk a tengeren, és ismét Dániában találtuk magunkat, egészen pontosan Helsingörben.

Majd útba ejtettük Hilleröd városának kastélyát egy rövidke sétára.

Ezután rohamtempóban haladtunk tovább, hogy elérjük Rödbyhavn-ben a nagy-nagy hajót, ami még vonatokat is szállít. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy nagy. :)

Majd kikötöttünk Puttgardenben, és igen, ez már Németország volt. Mondhatnám, hogy hazaértünk, de kellett még 2 óra a kis lakásig, és a kölykökig. Megtoldottuk még egy 1 órás dugóval is az autópályán, de végül este 8 után széles vigyorral vonszoltuk be fáradt testünket az ajtón.

Hajat kéne mosni, meg tovább pakolni, és készülődni a holnapi utazásra, erre mit csinálok? 

Festem a körmöm fekete-piros-sárgára, mert eddig mindig megtettem, és lám (Lahm? :D), most a döntőben vannak. Nehogy miattam veszítsenek már!

Los Jogi's Jungs!!! 

Holnapra az a terv, hogy nem állítunk be ébresztőórát. :)

De ki kell takarítani a lakást, és rendet is rakni, mert brutális kupi van. Elő kell készíteni az autót az utazásra: kitakarítani, tankolni, átnézni. Lehet mosok is még egyet, bár ez nem túl sürgős.

Akarok csinálni egy babapiskótás-tejfölös-gyümölcsös hűtött sütit, amit vasárnap ebédre már ehetünk. Holnap este 10-kor érkezik az apja, őt is el kell hozni, és szeretnék valami ehetőt elé tenni, és családilag odavannak az édességért. Hátha jól sikerül, még nem csináltam.

Közben meg megy a bronzmeccs, de ha gyorsak vagyunk, még az első félidőből is látunk valamit. 

Holnap akarok valami rendes ebédet is főzni, és anyuékkal is beszélnem kell még egyszer az út előtt legalább.

Még egy polc mindig nincs a helyén az előszobában.. de az valószínű vasárnapra marad, mert hárman mégis egyszerűbb.

Össze kell szednünk, amit magunkkal akarunk vinni, bőröndöket bepakolni. Egy listát azért már összedobtam. De gyanús, hogy nem kellenek vastag ruhák, vagy nem csak az.

Úgy érzem nagyon lazák vagyunk ezzel a nyaralással. Az útikönyvet épp csak kinyitottam, semmi tervünk nincs, hogy mit akarunk megnézni, hová megyünk, milyen sorrendben..

Ha mindent elintéztünk, bepakoltunk, akkor jön a legjobb rész. 21 óra Németország-Argentína vb-döntő. Remélem nyernek, de megfogadtam, hogy nem élem bele magam most, mert két éve meg voltam róla győződve, hogy Európa-bajnokok lesznek, és mikor kiestek, összetört a szívem. Most nem posztoltam semmit fb-ra, csak itt Nektek lelkesedtem, és ki is tartok erre a kis időre. A körmöm olyan, amilyennek lennie kell, még egyszer újrafestem, és mehet a meccs. 

Én szeretnék elmenni valahová megnézni, hogy ne csak itthon nézzük hárman, de nem vagyunk túl járatosak az itteni kocsmákban vagy bárokban, meglátjuk hova sikerül beférni egyáltalán. Lehet, ha a németek vb-döntőt játszanak, nem lesz túl sok szabad beülős hely.

A kölyköket sajnálom itt hagyni, de jó kezekben lesznek a "nagypapival". :D 

Először is le kell szögeznem, hogy legalább másfél éve nem ittam egyszerre többet egy pohár alkoholnál. Ehhez képest tegnap eltüntettünk két üveg bort, spanyolt, ekkor ő kidőlt, mert dolgozott, tovább is mint kellett volna, utána hazajött, elmentünk csavarér' meg bevásárolni, és én vezettem, azt is túl kellett élnie, tehát nem volt meglepő, hogy fél 2 körül beszéd közben egyszerűen elaludt. :)

De nekem ennyi nem volt elég, benne voltam a zenéimben, énekeltem, pörögtem, nosztalgiáztam, és felbontottam a harmadik üveggel is. Na ez volt a hiba, vagy a hibák közül a legnagyobb. Még ki is öntöttem belőle a szőnyegre, és már rettentően szédültem, úgy éreztem itt az elég most már, 3 óra volt. 

Fetrengtem az ágyban, majd a bor úgy döntött, inkább kijön. Vörös volt. Két lehetőség van, vagy az első üveg volt, vagy a harmadik. Az utóbbira szavaznék, mert az nem esett jól. Én hülye. Majd kómába zuhantam.

Reggel olyan szintű másnapom volt, hogy a fejemet megfordítani a párnám is fájt. Alvás több részletben ment, de arra nem volt erőm, hogy megmozduljak. 11.45-kor tértem úgy magamhoz, hogy ő közben újra elaludt mellettem, szintén macskajajjal a kis testében. Azt hittem a zuhany segít, de hiú ábránd volt. Később kaptam ágyba kávét (nem szó szerint szerencsére :D), és reggelit (ebédet!) is; Egy óráig majszolgattam két pirítóst, sejthetitek. 

Közben agyaltam, hogy tehettem tönkre magamnak a saját születésnapomat, hiszen ő csak emiatt nem dolgozott ma, és én meg se tudok mozdulni, de nem csinált belőle ügyet, fetrengett velem együtt.

Nagyon lassan mégis visszatért belém az élet, és akkor kitalálta, hogy elvisz vacsorázni, ne főzzek ma. Közben olvastam sok-sok üzenetet amit kaptam, a szüleivel és a húgával is beszéltem telefonon, ők is felköszöntöttek.

Már nézegettük a tőlünk nem messze lévő kínai éttermet, oda sétáltunk el végül. Nem mertem kockáztatni, és sült tésztát ettem csirkemellel. Nagyon, de nagyon finom volt. Ő valami mogyorószószos vegyes húsost rendelt, marhával, csirkével és garnélával. Az egyáltalán nem ízlett, és úgy nézett ki, mint a marhapörkölt, az íze viszont meglepően teljesen más. :D A kis falusi és ráadásul most oltárian másnapos gyomromnak nem biztos, hogy jót tett volna valami különlegesség. Az étterem egyébként tetszett, nagyon igényes volt, bár azt is hozzá kell tennem, hogy én nem járok ilyen helyekre.

Hazamentünk, fetrengtünk egy kicsit, majd melegebb ruhára váltottunk, és elindultunk a belvárosi parkba (Planten un' Blumen a neve), ahol esténként zenére ugrál a víz. :D Wasserlichtspiele -nek nevezik, és nagyon szép. Ez a park egyébként hatalmas, mindenféle fákat és növényeket lehet látni és gond nélkül el lehet tölteni egy egész napot ebben a gyönyörű környezetben; rengeteg ember volt ott, pokrócokon, már bekészültek az előadásra. Nagyon tetszett.

Elmondta, hogy egészen mást talált ki mára, de ez most nem jött össze, persze mikor kérdeztem, mégis mi volt a terv, nem árulta el. Kellett nekem berúgni, elment a fél szülinapom a másnappal*.

Összességében jó volt a nap ébren töltött része, mert bár valamiért anyukám csak üzente Tesómon keresztül, h boldogot, apu meg fel se hívott, nem szoktak ilyet, biztos dolguk van, de mein M széppé tette, mert olyan, amilyen, és a sok üzenet, - amit persze én "követeltem ki"azzal, hogy bejelentettem Nektek is - megmelengette a szívemet. Köszönöm még egyszer! 

*Megjegyzés: Ne igyak a szülinapom előtti este!  

Próbált kitartani velem, és már a 3. üveg bor, és nagyon  részeg vagyok, ahogy már régen nem, és 32 lettem, ez azért sok. Régen volt ilyen, hogy egyáltalán ittam annyit, hogy hasson is. 

A 90es évek zenéit hallgatom, mint akkor veled, kicsi babám!

Részeg poszt, sorry!

Jó, hogy olvastok engem, sose hittem volna, hogy bárkit is érdekel, amit leírok. Köszönöm.

32!

József Attila

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -

meglepetés e költemény

csecse

becse:

ajándék, mellyel meglepem

e kávéházi szegleten

magam

magam.

Harminckét évem elszelelt

s még havi kétszáz sose telt.

Az ám,

Hazám!

Lehettem volna oktató,

nem ily töltőtoll koptató

szegény

legény.

De nem lettem, mert Szegeden

eltanácsolt az egyetem

fura

ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért

a „Nincsen apám” versemért,

a hont

kivont

szablyával óvta ellenem.

Ideidézi szellemem

hevét

s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,

nem lesz tanár e féltekén” -

gagyog

s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,

hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

sekély

e kéj -

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!

Hát ez van ma, hihetetlen sok, tudom. Sok minden igaz abból, amit Attila leírt, bár nem volt fura úr, elintéztem magamnak. Volt vers is, azt hittem lesz több, ennyi telt.

32! Sok, nagyon sok. Annyi minden történt, és annyi mindent hittem, hogy lesz, de semmi sem lett, semmi se úgy lett.

Már eltelt több mint a fele.. Vár még valami rám?

Ok, talán már nem vagyok szkeptikus. Van rá öt egészen jó okom. :D

Hihetetlen, itt ordítozunk örömünkben. 

Döntőt nézünk vasárnap, nagyon úgy tűnik, de épp kifejtettem, hogy azt talán nyilvánosan kellene megtekinteni, ha már mindig ilyen szépen ki vagyok dekorálva német színekkel. :D

Kissé szkeptikus vagyok a ma esti meccsel kapcsolatban, de azért most elkezdem kifesteni a körmöm, ha eddig mindig megcsináltam, nehogy ezen múljon a győzelem.

DEUTSCHLAND!!!!! :)

Történelem órákon ilyen beszámolókat (is) kellene olvasni. Jah, hogy ezek nem férnek be a nagyon kitalált, nagy n. tantervbe?  Mert nem is úgy volt, meg talán meg se történt, meg a magyarok nem csináltak olyat, mindenki partizán volt, meg ellenálló, meg titokban segített, akin kellett. 

Azért arra nem nagyon találnék szavakat, ha a nagyanyám a 80. születésnapján a kezembe nyomná élete történetét, és ezt találnám benne. 

http://index.hu/belfold/2014/07/08/nem_akarom_hogy_tudjak_milyen_zsidonak_lenni/

Az én valóságomban a nagymamák furkálnak az életünkben, gyűlölnek, amiért én még nem vagyok öreg, minden alkalommal a "neked még jó", "te még fiatal vagy", "te azt nem tudod, milyen volt akkor" jellegű mondatokat kapom, és haragszanak, amiért nem olyan nekünk most, mint nekik volt, és gyűlölködnek, hibát keresnek, és elítélnek stb. 

Ami engem érdekelne, arról meg nem mesélnek, mert a kapcsolat nem olyan, vagy ha kérdezek valamit mindig ott kötünk ki, hogy ez ilyen meg az olyan, az egyik a sógornőjét szidja, és azt hiszi az engem érdekel, vagy viccesnek tartom, a másik meg mindenkit szid, legalább nem válogat. 

Mit nem adnék egy igazi beszélgetésért velük. 

De megtörténhet, hogy jövő héten zokogva olvasom újra ezeket a sorokat, és megbánom, hogy egyáltalán leírtam, vagy erre gondoltam.

Tegnap közölte velem, hogy szabadságot vett ki a szülinapomra. 

Kicsit meghatódtam. Na jó, nem is csak egy kicsit. :)))

Ez a 3. mióta együtt vagyunk, de ténylegesen csak az első, amit együtt is fogunk tölteni. Várom!

Kérdeztem, mit akar csinálni,  erre ő, ez az én napom, mondjam meg én. Csak annyit tudtam válaszolni, 2 perce még azt se tudtam, hogy lesz egy saját napom.

Mit akarjak csinálni?

Már korábban volt róla szó, de semmi komoly tervünk nem volt a nyaralásra, kivéve az irányt: Észak. Az apja felajánlotta, hogy eljön, és vigyáz a kölykökre, és akkor elmehetünk valahová. Az elképzelés akkor realizálódott, mikor apuka telefonált, hogy rendelt jegyet, ettől és eddig itt lesz, menjünk. 

Életemben nem nyaraltam még, gondolom ezt nem úgy szokás intézni, ahogy mi tettük:

Másfél héttel korábban megtudni, hogy megyünk. 

Ő: - Apa foglalt jegyet, mehetünk nyaralni, hová akarsz menni?

Én: - Nem tudom. Nekem mindegy, nem voltam még sehol, minden új.

Ő: - De nem akarok én dönteni.

Én: -Találd ki, nekem minden jó lesz, csak legyen zárt  wc. (Figyeljünk a magas igényeimre! :D)

A következő nap:

Én: - Nem kellene foglalni valami szállást?

Ő: - De hol?

És ez így ment még 3 napon keresztül, míg végre tegnap este:

Ő: - Két nap Dánia, meg még 3 nap Svédországban, ahol minden nap tovább mennénk, és máshol aludnánk? 

Én: - És ha csak két városba  mennék, és nem arról szólna 6 nap, hogy végig a kocsiban ülünk?

Végül megállapodtunk Koppenhágában, és Malmőben, a két várost, - és a két országot is -, egy híd köti össze, így nem megy el túl sok idő az autózással, legalábbis remélem. Ezután 10 perc alatt lefoglalt 3, illetve 2 éjszakára egy-egy - szerinte kedvező árú - hotelszobát, és rendeltünk egy könyvet ami tökéletesen illeszkedik az útvonalunkhoz, és készen is voltunk.

Ez tényleg ennyire egyszerű?

Nem gondoltam, hogy vissza akarok majd menni, a tengeren hajókázás után, de úgy tűnik, már elfelejtettem a babám vállán szorongást 2 órán át, mert ez tűnt az egyetlen stabil pontnak, az állandó szédülést, a körülöttem hányó embereket, ahogy dobál minket össze-vissza a tenger. 

De mégis jó lenne újra látni Helgolandot. Beszéltük, hogy legközelebb ott alszunk, minimum 1 éjszakát, mert ez a reggel 9-kor indul a hajó, ha rossz az idő 4 óra az út, majd 16.30-kor már indulunk is vissza, ismét 3.5 óra nem igazán éri meg. Egy nagyobb körsétára volt időnk, meg végigrohantunk pár bolton. 

Ennek a szigetnek az az előnye, hogy minden vám -és áfamentes, vagyis sokkal olcsóbb. Vannak persze korlátozások az alkohol vásárlására, de még így is megéri, mert minden üveg literes, nem 0,7-es. Pl. Absolut vodkát vettünk leárazva 20€ért a Realban, ott 10€ volt. A parfümök hegyekben állnak, 60-100 ml-esek, csak kapkodtam a fejem. 

A sziget gyönyörű, bár az, hogy fúj a szél, nem fedi a valóságot teljesen, mert konkrétan a fülem megfájdult tőle olyan erős és hideg fuvallatok vettek körül. Mondanom sem kell, hogy az őszi kabátomban voltam, és legközelebb sapkát is viszek, az már biztos. 

Mikor ezt megláttam, már sejtenem kellett volna, mire számíthatok:

A többi kép szerintem magáért beszél. Nekem jobban bejönnek az ilyen helyek, mint ahol bikinire kellene vetkőzni, vagy falatnyi ruhácskákat tudnék csak elviselni magamon a melegtől. Észak-Európa mennyire szeretlek. :) Ja, és a sirályok tényleg karnyújtásnyira közel jöttek, mellettünk sétálgattak, és ehhez hasonlók.

Mit csináljunk ma? Nincs foci..

Ez a kérdés tegnap hangzott el, és elég sokat elárul arról, mit szoktunk együtt csinálni hétköznap esténként. Szegény egyszerűen használhatatlan, pedig mindig alszik egy kicsit esténként. Pénteken fél 9-kor már aludt. De én se vagyok jobb. Míg itt voltak a vendégek, legkésőbb felkeltem 8-kor mindig, akkor is, ha nem kellett, tőlem ez nagyon nagy dolog. Sokkal jobban éreztem magam a bőrömben, de most, hogy megint egyedül vagyok, egyre tovább alszok; érzem, ahogy lépeget egyre közelebb a depresszió, megint. Utálom ezt, utálom magamat, hogy nem tudok jót kihozni a helyzetből, ami tegyük hozzá egyáltalán nem rossz, sőt.

A mai nap izgalma az nem új autónk lesz, amit ma hoz el, ha minden igaz. A véleményemet ismeritek, minek kell ez nekünk? 3?? Összeszámoltam az autók költségeit, és rohadt sok. De ha kocsikról van szó, beszélhetek össze-vissza, le se szarja amit mondok. Szeretnék jól belerúgni valamibe, ha arra gondolok, otthon még 4 autóroncs várja, hogy igazit építsenek belőle (ott is fizet egy garázsért, bizony ám), én ezeket csak Rest-Rostautos-nak nevezem, mert kb ennyi értelmük van. 

Soha nem lesz lakásunk, mert az ugye elérhetetlen (szerinte), de ez rendben van. Ehelyett itt ülünk egy kétszobásban, ahol nem tudunk mozdulni se lassan (nem viccelek), tele van felesleges dolgokkal, amit kidobni persze nem lehet, de el se költözünk, mert ő nem akar az egyik béreltből a másikba költözni.  Remek!

Egy példa arra, mi kerget néha az őrületbe: a padlás tele van papírdobozokkal, de nem 20-30, hanem legalább 100 darab, különböző méretekben (mert nyugati fogyasztói társadalom tagja ugyebár, és elég gyakran rendel, vagy vásárol valamit..), alig lehet belépni, kidobni meg pláne nem, mert időnként lehozunk egyet, ami jó a papírszemétnek, meg is van oldva a probléma nem? Legszívesebben felmennék egy késsel, és szépen laposra "alakítanám" a dobozokat.. Gondolom értitek!

Elmenni nem akarok itthonról, mert az pénzköltéssel jár, és próbálok semmit sem venni. Kedvem lenne nézelődni, de a vásárlás lehetősége nélkül nem izgalmas, egyedül várost nézni pedig lehangoló. Ülhetnék akármilyen szép helyen, semmi értelme. Ezért volt olyan jó, mikor itt volt Tesóm, vele jártunk mindenfelé, láttunk rengeteg mindent, már ha rá tudtam venni, hogy felkeljen, és kimenjünk a lakásból. Egy családból származunk, úgy tűnik, mi nem tudunk szórakozni, vagy jól érezni magunkat. 

De anyagilag ez nem mehetne így sokáig, egy halom pénzt elköltöttünk, főleg, ha hárman voltunk. :(

Most jobb híján mosok, mosni jó, és izgalmas, ja, nem! :/

Tegnap azt javasolta, ha már annyira unatkozok menjek el a bankba és kérjek átutaláshoz papírkát. Na azért ennyi izgalomra nem vágyom, még nem hevertem ki a múltkori bankos kalandot se, most meg menjek be egyedül, és senki se segítene, ha lófaszt se értenék, mint legutóbb.

Éjszaka forgolódok az ágyban és nem tudok elaludni, agyalok a nemlétező vagy másoktól függő jövőmön. 

Lejárt a mosógép, megyek a dolgomra.

Megérkezett a bankkártyám is, most már "csak" pénzt kell rá keresnem. 

De jó is lenne, ha értenék a saját blogom szerkesztéséhez. Most próbálkoztam pár aprósággal, és rájöttem, hogy már arra se emlékszem ezt a mostani minimumkinézetet hogyan hoztam össze.. 

Tegnap este az első meccs után mégis kifestettem szép fekete-piros-sárgára a körmeimet, nehogy emiatt legyen baj, és majdnem késő lett, komolyan azt hittem, egészen a második gólig, hogy kikapnak a p*ba. (Első gólnál még meg voltam róla győződve, hogy Algéria kiegyenlít, majd a büntetőkkel továbbjut.)

Nem tudom mennyi erejük marad péntekre a franciák ellen, meg a sérült is elég sok, de a körmöm legalább készen van, csak pingálni kell rajta még egy sort.

Van a munkahelyén egy vb-játék, és én is benne vagyok, szerencsére elég erősen a középmezőnyben, az nem fenyeget, hogy nyerjek, de legalább nem vagyok utolsó, az kínos lenne neki (is). A délutáni meccsnek viszont nem csak a résztvevőit, hanem még az eredményét is eltaláltam, jönnek a pontocskák. :)

A kollégája barátnője mondjuk úgy, nem igazán ért a focihoz, a hétvégi grillezésen elmesélte neki, hogy azt hitte mindig meg kell tippelni a győztest, döntetlen nem lehet a csoportkörben, és a brazil-chilén nem értette, mire fel van ennyi 11-es egymás után, édes, nem? Ehhez képest a céges játékon benne van az első 8-ban!!! Egyébként -mein M elmondása alapján - kedves, és nem tűnt általánosságban is butának, csak ebben a kérdésben küzd némi hiányossággal. :)

Van egy ilyen kis cuki Schlümpfine-m, egyébként pendrive

Valamiért úgy gondolták, még mindig elférnek rajta ketten, mint régen

Maxi ül a kaparófa tetején, és megbűvölten nézi a Madagaszkár pingvinjeit.. :D