Történelem órákon ilyen beszámolókat (is) kellene olvasni. Jah, hogy ezek nem férnek be a nagyon kitalált, nagy n. tantervbe? Mert nem is úgy volt, meg talán meg se történt, meg a magyarok nem csináltak olyat, mindenki partizán volt, meg ellenálló, meg titokban segített, akin kellett.
Azért arra nem nagyon találnék szavakat, ha a nagyanyám a 80. születésnapján a kezembe nyomná élete történetét, és ezt találnám benne.
Az én valóságomban a nagymamák furkálnak az életünkben, gyűlölnek, amiért én még nem vagyok öreg, minden alkalommal a "neked még jó", "te még fiatal vagy", "te azt nem tudod, milyen volt akkor" jellegű mondatokat kapom, és haragszanak, amiért nem olyan nekünk most, mint nekik volt, és gyűlölködnek, hibát keresnek, és elítélnek stb.
Ami engem érdekelne, arról meg nem mesélnek, mert a kapcsolat nem olyan, vagy ha kérdezek valamit mindig ott kötünk ki, hogy ez ilyen meg az olyan, az egyik a sógornőjét szidja, és azt hiszi az engem érdekel, vagy viccesnek tartom, a másik meg mindenkit szid, legalább nem válogat.
Mit nem adnék egy igazi beszélgetésért velük.
De megtörténhet, hogy jövő héten zokogva olvasom újra ezeket a sorokat, és megbánom, hogy egyáltalán leírtam, vagy erre gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése