Az azért sokat elmond a személyiségemről, és gondolkodásmódomról, hogy úgy gondolok magamra, és egy képzeletbeli osztálytalálkozón úgy mutatnám be az elmúlt 15 (ó, te jó ég, jövőre megint lesz egy, erre vajon elmegyek végre?) évemet a gimis osztálytársaknak, hogy én vagyok az, akinek az  élete végül nem sikerült.

*Magyarázat: Nem tudom miért, de bejelöltem a gimis padtársamat, majd egy másik lány is így tett velem az osztályunkból, mindkettejüket szerettem, és ez elindított egy lavinát bennem, megint. 15 évet b..am el az életemből, és nem értem el semmit, de semmit. Ma a macska belecsinált a papírszemétbe, majd egy másik pisilőhelyét is felfedeztem, az se a vécé, lehet nem kellett volna újat venni nekik, tetővel meg kisajtóval, hiába fokozatosan vezettem be az életükbe, ez se tetszik. Vagyis még egy megnevelt macskát se tudok felmutatni, tényleg semmit.

Mikor M szüleinél voltunk az esküvő természetesen többször is napirendre került.

M anya: Megkérdezzük Fülöpkét, hogy fényképezne-e az esküvőn?

M aki szemben ül velem tágra nyílt szemmel és dühtől vörösödő fejjel néz.

Erre én frappáns gyorsasággal: Mi semmiképpen nem akarunk hobbifényképészt! :D 

M később dőlt a röhögéstől, azt is mondta félre is lehetne érteni akár, bár engem csak az őszinteség vezérelt, meg a pillanat egy tört része alatt elfelejtettem ügyelni rá, mi hagyja el a számat. Elegem van belőle, hogy minden szavamat meg kell fontolnom, mielőtt kimondom ott. 

Emiatt most fotóst keresek, kértem pár ajánlatot, de olyan árak vannak (és nem Budapest), hogy eláll a szavam,  az egyik legnagyobb gondom mégis, hogy nem tudom felmérni, mennyi rendelkezésre állási időre lesz szükségünk. 

Ráadásul drukkolhatok is, nehogy a fotósunk ugyanolyan, esetleg rosszabb géppel dolgozzon, mint amivel Fülöpke rendelkezik. Az egész Fülöpke-család: ő, apa, testvér egy-egy géppel szaladgált az esküvőn, olyan felszereléssel, hogy csak néztem. Nem értek hozzá, de elég drágának tűntek, és biztos vagyok benne, hogy alaposan meg fogja kritizálni, bárkit is kérünk fel az esküvői képeink elkészítésére. Elég pár megjegyzés a szülőknek, hogy ilyet ő is tudna, akik hisznek neki, és M máris a plafonon van, hogy hülyének nézik őt, vagy minket. Ah, mindig ezek a tök felesleges gondok, de tényleg. Nekem mindig úgy tűnik M családja a semmiről képes beszélni órákig, illetve teljesen jelentéktelen témákon pörögni, a gond ezzel az, hogy minket is ezekre kényszerítenek.

Esküvős példa:

1.) Háromszor megkérdezték már mi lesz a menü, elmondtam, M elmondta. De akkor mi ez a pörkölt, és miért bográcsban? Bográcsban? De miért? És aki nem azt akarja enni, az mit eszik? Csak az lesz?! És bográcsban? 

(Igen, nem, senki se akar mást enni, nem 5 körös a menüsor, szerintem mindenki megoldja, és aki odajön, és nem ti vagytok, tudja mi a vacsora, ott ez van, mindenki tudja ezt, és elfogadja, ellentétben veletek.) 

Persze nektek lesz külön menüsor, húsmentes, mindenmentes. Már most tudom, mi lesz a gondjuk, Fülöpke, és Hercegnőhúg esküvője után is hallottam, hogy az anyja panaszkodott: nem volt választék a vegetáriánus ételekből. Persze 4 emberért, majd még 3-4 különböző főételt rendelek, a többit meg kidobjuk, nem étterem ez, jajj nekem. 

2.) Honnan tudunk kedvezményesen virágot rendelni? Rendeljünk a bécsi virágpiacról? Vagy van ilyen Budapesten? Van nálunk virágpiac? És milyen virág lesz?

Természetesen a 3000 fő alatti falvakban szokott lenni virágpiac, ez a kérdés különben se érdekel, viszonylag hidegen hagy 7 hónappal előtte.

Hasonló fontos kérdéseket kellett megvitatnom, nagyjából mind wtf kategória. Egyre jobban tartok az egésztől, hogy milyen hiszticirkuszt fognak ezek ott nálunk levágni.

3.) Jajj, mielőtt el nem felejtem, a kutya. Apja már ötször kérdezte, hogy olyan szállást tudok-e ahova őt is vihetik. A kérdés azért tartozik a felesleges kategóriába, mert a szegény állat nem hajlandó beszállni az autóba se. Ráadásul, ha nagy a jövés-menés a házban, sokan (8 emberről beszélünk) mennek el egyszerre, akkor hasmenése van másfél napig. De minden alkalommal elmondta, egy hét/3-4x, míg ott voltunk. Hihetetlen. És nincs nálunk valami vendéglő, meg ilyenek? Komolyan mondom, hol élnek. Szerintem ha meglátják a falumat, segélyakciókat fognak szervezni, először az állatoknak, majd az embereknek.

Az ilyen és ehhez hasonló témák, és a miattuk való aggodalmak érzem, ahogy lassan eszegetik az idegsejtjeimet. Kicsit azért várom, és most ahogy a dátumra nézek, rájöttem, hogy pontosan 7 hónap múlva jogilag már házasok leszünk pár órája. :) Sikerült lefoglalni az időpontot, egészen váratlanul, azt hittük erre decemberig nem kerülhet sor, de mégis. 

Amit igazából írni akartam, hogy fotóst castingolok, és hajlik is egy felé a szívem, aki időben, pénzben, képminőségben is jónak tűnik, de várok még egy kis megerősítést, csak nem tudom, kitől. M a maga kis ártatlan módján részt vesz benne, mondja, ha valami nem tetszik neki, rám is hagyja, meg nem is, de a legtöbb dologhoz nem igazán tud hozzászólni, mert még nálam is kevesebb fogalma van az egészről.

El se tudom képzelni, hogy tényleg jól sikerüljön az egész, de közösen találtunk egy tök jó helyszínt a kreatív fotózásra, erre mindketten nagyon lelkesek vagyunk, ha más nem is, az biztosan csodás lesz.  :)

A kenyérkémről továbbra is csak jókat tudok mondani. Csak egy kis vekni volt, mégis kitartott tegnapig, nem száradt össze, nem változott meg az íze, és a legjobb, egészséges. :)

A tegnapi örömöm: cukkinipörkölt bulgurral. Az normális, hogy ennyire örülök a főztömnek? :D

Szombat este mentünk egy bevásárlós kört, és találtam pár jó dolgot: kölest, kuszkuszt, és bulgurt; sajnos a lenmag lelőhelyét még nem fedeztem fel, de valahol csak lehet kapni. Számomra az ilyen ételek teljesen ismeretlenek, tudjátok egy hagyományos faluban nőttem fel, hagyományos családban, soha nem is ettem ilyet. Lelkesen olvasom a receptjeiteket, de egy-egy összetevőről sokszor azt se tudom mi az, vagy még nem is hallottam róla. :D

Egy egészen kellemes kis raktárt halmoztunk fel itthon, amit anyukám alapozott meg egy nagy halom cuccal: zöldségek, gyümölcsök, tojás, hús, meg amit még csak el lehet képzelni. 

Ezekből elélhetünk jó ideig (egészségesen!) anélkül, hogy el kellene mennem itthonról. Ami azért is fontos, mert ha elmászkálok, nem tanulok, és az ehhez szükséges nyugalmat még egyáltalán nem találtam meg.

Tegnapi örömök:

1. Rájöttem, hogy hosszában is tudom reszelni a sárgarépát, és akkor baromi hosszú szálak sikerednek, ami tök jól néz ki, és még finomabb, nyamm.

2. Sütöttem kenyeret kicsi kalácsformában, és egész ehető lett; M azt mondta már rég evett ennyire finom kenyeret. Hozzá kell tenni, hogy tegnap este elég későn, és éhesen jött haza. - A szódabikarbóna adagon csökkenteni kell, és ki akarok próbálni más recepteket is, meg szükségem lesz egy nagyobb formára is, de jó lesz ez. 

Ember legyen a talpán aki PCOS és/vagy IR beteg és az előírtak szerint napi ötször képes enni (7:00, 10:00, 13:00,16:00,19:00), közben tornázik is, mert azt is kell, esetleg (!) dolgozik napi 8 órában, elviszi a gyerekét óvodába vagy ahová kell, el is hozza onnan, főz, mindenkinek másfélét természetesen. Ha valaki ismer ilyet ossza meg velem, mert én gyerek és munka nélkül se tudom ezt megvalósítani.

Kétség nem fér hozzá, nem én vagyok a rendszeresség és terv szerint élés mintaképe, de ezt hogy mégis? Majdnem 3 órára van szükségem, míg kitalálom és elkészítem mi legyen a következő "fogás". Ráadásul méricskélni kell, ne érje el a napi 160 grammot. Most megnéztem a papíromat, és nekem 120-140 gramm javasolt. Oh, kreativitás, merre vagy?

Hétfőn cukkini ragut csináltam rizzsel, a tegnapi menü párolt hús és krumpli volt répával, salátával és paradicsommal fűszeres öntettel leöntve, a mai épp készül: zöldborsós csirke durum tésztával. Szerintem jók, kár hogy olyan lassan sikerednek az étkek, hogy ennél lassabban már nem is mehetne. Ötletem sincs mit eszek, ha hosszabb időre kimegyek a házból.

Amire rájöttem még: kenyeret kell sütnöm. De ezt gép nélkül képzelem el, a legegyszerűbb módon, mondjuk kalácsformában (vagy mi ennek a sütőformának a neve), mert csak olyanom van. Megoldható szerintetek? Még soha nem sütöttem kenyeret, szóval.. 

A hvg kötelező olvasmányos tesztjén 100%-ot értem el. Erre most olyan kis büszke voltam pár pillanatig, de ha belegondolok, ez semmi sem jelent, attól még teljesen életképtelen vagyok. 

Olvastam valahol nemrég, hogy a világ jelenlegi állása szerint a lexikális tudás mit sem ér.  Ha jól belegondolok, sokat nem is tudok vele kezdeni, de attól még jó érzés.

Megvolt a nagy utazás, két hét, négy nagy autótúra és két macskahányás.

A képzeletbeli levelek úgy tűnik hatásosak, mert leendő apósom teljesen normális volt. A legjobb arcát mutatta, amit csak tud, hihetetlen, mennyit jelent, ha jó a kedve. Dr. Jekyll és Herr Após. Ordít a különbség a két állapota között, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, de ami a legrosszabb, minden átmenet nélkül át tud váltani. Most már-már jól éreztem magam náluk. Persze a fura érzés a gyomrunkban nem oldódott, mikor elmentünk valahová végig attól tartottunk eltűnik a jókedve, mire visszaérünk, de szerencsénk volt, most megúsztuk. :)

Azt meséltem már, hogy M anyja mennyire meg van győződve a saját igazáról, lett légyen is az bármilyen orbitális baromság? Mondtam neki, hogy vissza kell térnem a diétámhoz, mert inzulinrezisztencia meg minden, semmi szénhidrát, édességek kilőve. Erre ő, hogy de a húsban is van cukor, és az okozza ezt nekem, hogy mi húst eszünk. Először azt hittem viccel, még ellent is mondtam neki, de miután nyomta tovább, feladtam, láttam, ez is egy újabb faszság, amiről nem lehet lebeszélni. Ők ugyanis vegetáriánusok, M-et terrorista módszerekkel próbálta leszoktatni a húsról 14 éves kora körül, a 8 és 7 éves húgaival megnézetett valami dokumentum-filmet, ahogy a szegény állatokat a vágóhídra szállítják, hogy ők húst ehessenek.  Bárhonnan képes odaterelni a témát, a lényeg: a hús, maga az ördög. M egyszerűen csak veganácinak titulálta az anyját, ami azért sokat elmond. Azt mondta, ő már mindent hallott a hús ártalmairól, amit csak el lehet képzelni, de szénhidrát még nem volt. :D

Szervezkedtünk esküvőügyben is, voltunk jegyesoktatáson, jártunk múzeumokban és kiállításokon mindkét országban, ha minden jól megy, az egyik helyen lesz a majdani esküvői fotózkodásunk is. Megnéztük Passaut, közben M dolgozott is, de helyette most én betegedtem meg.

A sok ide-oda mászkálás eléggé felpörgetett, a kedvem is kifejezetten jó, vezettem is, mondhatni már-már megcsapott az optimizmus szele. Holnap több mint két hét után újra egyedül maradok, és tanulnom kell, mert képtelen vagyok elengedni a sulit, ezért bejelentkeztem vizsgára, sőt kettőre. Ahogy magamat ismerem, két hét normális alvás és korai kelés után kedden már csak 11-kor szakadok ki az ágyból, majd egész nap zombiként ülök, rosszul eszek, és nem tanulok semmit, és nem értem, mit is képzeltem magamról, mitől változnék meg. De mindig reménykedek, most nem így lesz, és nem kell újra csalódnom magamban.

(Ez a bejegyzés pozitívnak indult ám, de a végére mégis annunciatásra kanyarítottam.)

Már nem találtam más módját a saját magam kijózanítására, és bejelentkeztem újra az endokrinológushoz, aki a maga finom módján (tényleg!) jól összeszidott. Tudtam én ezt mind magamtól, de kellett egy pofonszerűség, hogy valaki a szemembe mondja a nyilvánvalót. 

Az utóbb 2-3 hónapban a gyógyszereimet se ettem már, most újra elkezdem. Csak az IR bogyók ne lennének ennyire kegyetlenek. Szerencsére nem kezdünk túl nagy adaggal, így a túlélésre is van esélyem. 

Ami viszont kiakasztott kicsit: azt mondta a tengeri só éppúgy jódtartalmú, mint a többi, amitől a pm. gyógyszer beszedése után tartózkodnom kell. Most én vagy a hülye, vagy a tükör görbe vagy korábban tényleg azt ajánlotta? Esetleg az én fejemben mosódott össze valamit? Lelkesen használom a tengeri sót, azt hittem azzal jót teszek, erre az se jó? Mivel sózzak most már tényleg? Nem mintha akkora fogyasztásunk lenne, de mégis mit vegyek, és főleg honnan?

Semmi szénhidrát, a szokásos étkezési korlátozások. De mit egyek akkor? Korábban mikor tényleg betartottam, alig maradt valami. Ha elmegyünk valahová, vagy M szüleinél vagyunk, szinte semmit se ehetek meg. Újrakezdődik, ez a nekem ezt nem lehet, azt nem szabad stb stb. De gyűlölök különbözni, ebből a szempontból legalábbis. 

Mit egyek, és főleg honnan kerítsem elő ezeket a dolgokat? Ha néztem ilyen recepteket, a legtöbbnél azt sem tudtam, mi micsoda. 

*Lufiárus előkerestem amiket ajánlottál, hátha abból erőt, és recepteket meríthetek. :)*

Nőgyógyásznál is jártam, sok újat nem mondott, leszámítva a kis cisztácskákat a petefészkeimben, csak összefoglalta amit nagyjából eddig is tudtam, egy újabb kijózanító beszélgetés. Kóros elváltozást legalább nem talált, de attól még együtt az egész elég rosszul esett, főleg a másfél órás várakozás a foglalt időpontom után. (Volt már valaki este 9-kor vizsgálaton? Nekem tegnap sikerült.) Ki is mondta, ha tervezünk utódot, jó, ha tudom, ez nem fog gyorsan sikerülni, illetve tegyem rendben az endós dolgokat is, és egy ciklus is sokat segítene. Mondom én, hogy semmi újat nem tudtam meg.

Tegnap úgy tűnik csak pofonokért mentem. Reméljük ezek nem fordítanak be két nap múlva megint újabb hónapokra, mert úgy tényleg nem lesz már belőlem semmi.