Az Ausztriában töltött 10 nap alatt történtek azért jó dolgok is. 

Egyrészt végre láttam a a schönbrunni kastélyt. Már harmadik éve járkálok ebbe az országba, csak a fővárosba nem sikerült még eljutni eddig. Az egész egyszerűen gyönyörű, az árak meglepően kedvezőek, csak az a tömeg ne lett volna. 

A műélvezetemet teljesen elvették az egymás után birkanyájként hömpölygő és elfogyni nem akaró csoportok. Egy ázsiai massza egyszer nekinyomott az üvegnek is, pedig szinte mindenkitől nagyobb voltam (jobb napjaimon 165 cm vagyok). Az információátadás pedig alig működött. Kaptunk ugyan egy kis jegyzetet, azon volt egy-két érdekesség, de a termekben szinte semmi. Ha nem vagyok kislánykorom óta ennyire Habsburg/királyi család-őrült, akkor M sose tud meg annyit Mária Terézia össze gyerekéről. :D Nem  mintha akkora igénye lett volna rá. :)

Az időjárás egyáltalán nem állt a mi oldalunkon, ezért egy hirtelen jött vihar elől bemenekültünk a Mekibe. Biztos vagyok benne, hogy legalább 6-8 éve jártam ilyen helyen utoljára, de volt tető, meg vécé, és a gyomrom is teljesen üresen korgott, szóval egyszer ki lehetett bírni, de azt sosem fogom megérteni mit esznek rajta az emberek.

Még egy kis Stephansdomra volt időnk, és már mehettünk is a sokadik metróval a Sportcsarnokba, ahol igen az Eurovíziós Dalfesztivál zajlott. A szerdai koncertre volt jegyünk M kisebb húgával és annak barátjával. Őket kedvelem is, sokkal több közük van a realitásokhoz, mint Fülöpkének meg a Királylány feleségének, csak egy kicsit óvatosan kell dolgokat elmesélni, mert a húg elmondja a szülőknek. Ő állt a legjobb helyen náluk, de ha jól láttam Fülöpke teljesen megfosztotta trónjától, és ezzel cseppet sem elégedett. 

De vissza a témához. Mi a második elődöntő koncertjén voltunk, és a hangulat egyszerűen fantasztikus volt. Én szimpatizálok a melegekkel, de csak egyet ismerek, és hiába támogatom őket elméletben, ha a gyakorlatba ezt nincs alkalmam átültetni. Hát most volt részem mindenféle látványban, és nagyon jó érzés volt, hogy ilyet lehet, csak úgy nyilvánosan, öltözettel, csókkal, kézfogással, öleléssel kifejezni kik is ők. A dalok élőben meg frenetikusak voltak, tévében szinte semmi nem jön át az egészből. Conchita meg imádnivaló. :D

Jellemző, hogy akkor éreztem kicsit jól magam, mikor nem voltunk a családi házban. Hm.

*

M anyukája egyébként többször kifejezte, mennyire örül az esküvői terveinknek. Kérdezgetett mit, hogyan tervezünk stb, sőt Fülöpkéjék lagziján a leendő menyeként mutatott be. 

Meg is sajnáltam őt utolsó este kicsit. Éjszakára ment, az apja még nem ért haza a délutánból, mondta h apukának most jobb kedve van mint volt. Ez nem azt jelenti, hogy jó, hanem csak jobb az előzőekhez képest. Elmondta, úgy érzi jobb lett volna, ha még akkor régen elválnak, amikor még lehetett (gondolom, mikor még csak M volt meg a lányok nem, de már állandóan veszekedtek), de most már késő. Egyedül már nem tudna megélni, és semmi nyugdíjat nem kapna, ez most már így marad. Én meg csak pislogtam. Hozzátette még, milyen jó, hogy M nem hasonlít az apjára, és egyáltalán nem veszekedős típus, nekünk kettőnknek így nyugodtabb életünk lehet. M mesélte, hogy gyerekkorában a szülei folyton csak veszekedtek, és mindig azt hitte el fognak válni, és csodálkozott, hogy végül mégse tették.

Úgy képzelem el, hogy egyszer nagyon összeveszhettek, majd anyuka látott valamit a teleshopban, megrendelte, és mikor az akármi megérkezett, boldog volt. Valahogy így kezdődhetett nála ez a brutális vásárlásfüggés.

Az apával olyan a beszélgetés, mintha egy lámpával világítanának az arcomba, és olyan kérdéseket tennének fel, amire nem tudom a választ. Rosszabb mint egy vizsga. És közben minden második kib.. mondatban Fülöpke a példa. Természetesen a jó, ő mindent tud, mindent látott, mindenhez ért stb stb. Hallottam beszélni őket egymással, és olyan undorító, gusztustalan, behízelgő módon nyal be hihetetlen mélyen az apának, hogy kevés szavam van rá. M szíve meg darabokban, mert ő meg csak kritikát kap, és nem fogja magát vissza az apja, mintha M valami értéktelen, szégyellnivaló idióta lenne.  

Mondom: Esküvő talán egy év múlva, próbáltuk neki elmagyarázni, hogy veszünk matricát a magyar autópályára (megrendelem online bankon keresztül, előre megadva a kezdőnapot), hogy egyszerűen csak keresztül hajtunk, nem kell megállni stb. De az istennek se akarta felfogni. És akkor kinyomtatjuk, vagy mit csinálunk, és hogy, és ha elromlik a leolvasójuk, hogy igazoljuk, hogy vettünk stb stb, meg Fülöpke is kinyomtatja a repülőjegyet otthon (mint minden kib.. ember, ugye!! hogy jön ez a témához?), és mindig ez a vége, hogy a kis vejecskéje, meg az ő családja stb. Anyukám küldött nekik bodzaszörpöt, amit otthon csinált. Válasz: Fülöpke is hozott, ők előre összekeverték, ehhez még kell adni valamit? Nem, semmit se kell, már meg is ittuk helyettetek, komolyan már.

Közben meg segítőkész, de olyan hirtelen vált egyikből a másikba, hogy félelmetes. Az esküvőről hazafelé ő vezette a kocsinkat, minden szar volt. Miért van úgy előre húzva a kormány, M állítsa vissza, de neki úgy kényelmes mondta ő (mellesleg nekem is, de az kit érdekel ugye), de akkor is, vissza lehet állítani, és úgy hülyeség. Következő, minek van a kormányon az a védő izé, nem tudom mi a neve magyarul. Attól idétlen és vastag, rossz fogni a kormányt, persze ha ragad a kezed az izzadságtól az mennyivel jobb. Hegyről jöttünk szinte végig lefelé, a fék fura hangokat adott ki, mert furán kezelte. Mi ez a hang, miért ilyen, M szereltesse meg, így akarunk vele másnap Magyarországra utazni? Ez az egyéni biztonságra veszélyes stb. stb. stb. (Fülöpke autója hegyre fel egyszer csak elkezdett fekete füstöt okádni, de olyan sűrűt, hogy alig láttunk; M már előtte nap szólt neki, hogy nézzen rá a valamire, nem emlékszem már melyik rész romlott el, mert furcsa szag jön belőle, Fülöpke röhögött, nem érdekes, persze mert majd apa megcsináltatja.. Ez M apjának persze nem volt baj, az ilyen megesik, bezzeg mi nem foglalkozunk az autóval, és egyéni biztonság, különösen az a baj, hogy az autó Magyarországra akar utazni, az még veszélyesebb...)

Ez így ment 10 napig. Minden napra volt valami izgalom, nehogy megnyugodjon az ember fia/lánya. Az empátia és a megértés teljesen hiányzik belőle, a mi irányunkba legalábbis. Különben is minek akar M velem Magyarországra utazni, miért nem megyek át én egyedül (ez a halálomat akarja, vagy mi?!), egyszerűen nem érti, hogy a szüleim szeretik a fiát, és ő maga mondta, hogy ha hozzánk megérkezünk mindig megnyugszik, mert egyszerűen érzi, hogy szeretik, hogy elfogadják és ezért halálra akarják etetni. Apja nem fogja fel a beszűkült agyával, hogy minek megyünk mi oda egyáltalán. Bekaphatja. De ezt az egyedül utazzak tovább dolgot nem előttem mondta, és elhangozhattak még cifrábbak is, de csak ennyit tudtam kiszedni M-ből, aki elég feldúltan jött fel hozzám a szobájába. 

A sort még folytathatnám hosszan, hosszan. Ezt jelenti nekem Ausztria: szép tájat, hegyeket, amiket útközben megcsodálok, miközben már ugrál a gyomrom, mert ebben a közegben kell eltöltenem az elkövetkező időt. Tele van az ország szépségekkel, amit nem látok, mert ott kell maradni, minek mászkálunk el, mikor az apja autót akar szerelni. 

Nos igen, a leendő apósom egy brutális lelkiterrorista, percenként váltakozó hangulattal, akitől a 32 éves fia a mai napig fél, de én még örüljek, mert még egyik barátnővel se volt ennyire kedves, velem legalább beszél, khm.

Úgy kezdtem a bejegyzést, hogy most a jó dolgokról fogok írni, nem sikerült teljes mértékben. Vagy velem van a baj?