Azóta megsütöttem a kuglófot kétszer is, és átalakított recept létére tök finom és szaftos lett, semmi szárazság. Már majdnem büszke voltam magamra, kicsit talán tényleg, mert a második adagot a barátaink búcsúbulijára (:( ) vittem, és tök gyorsan eltűnt az egész nem kicsi doboznyi.

Nagyon halad az idő, elértem rémisztően gyorsan a már csak 30 nap van hátra részhez, és úgy érzem sehol se tartok, cseszem csak el a napot. Pénteken végre voltam az egyetemi könyvtárban is, biciklivel ráadásul, kár hogy 40 perc volt 40 fokban (na jó, csak 35) a teljesen sportolatlan, asztmás, ilyen meleget rettenetesen rosszul viselő testemmel. Most is oda indulok már egy órája, de szédelgek, nem kapok levegőt, és éjszaka bedugultak a füleim, ez új, az egyik még cseng is, nem tudom mihez kezdjek vele.

Kedden eljutottam  babázni is, ott is aludtam, éjszaka jegyzettel nyomultam, mikor anya és a bébi már aludtak. Meg kell zabálni a kölyköt, teljesen összekapcsolódtunk, kiadott egy az anyja szerint új hangot is, azzal kommunikáltunk. Szeretem a kisbabákat, általában ők is engem. A lánynak viszont annyi nehézsége van egy teljesen támogató férj mellett is, hogy újfent meggyőződtem róla, én ezt nem akarom, nem tudnám. A legijesztőbb része az út egy ilyenhez, és most már egy külön félelempolc jár a fejemben az utána résznek is. Állítólag ő egy többemberes baba, és extrém eset, de kérdem én, van olyan h egy kisbabát kényelmesen ellát egy ember? Kétlem. A testem öreg, a gondolataim meg egy 25 évesé, remélem nem az lesz a vége, hogy 46 évesen jutok el agyilag odáig, hogy elkezdek vágyni rá.

Letiltottam magam a könyvekről, 5-6 hever félig olvasva, vagy elkezdve. De majd szeptember 1. után eljön az idejük.

Kezdek kínlódni. Próbálok nekem jó dolgokat is csinálni, hogy ne csak a tanulás legyen, de attól félek nem teszek eleget, elszúrom ezt is. Tekereg a spirál, csak nehogy engem is behúzzon ahogy eddig mindig.