Tegnap este elvittük a kölyköket a rendelőbe a szokásos éves oltásra és vizsgálatra. Mindig meghatódunk tőle milyen kis ügyesek. Meg is dicsérték őket, az doktornő se talált semmit, csak a fiúmacska 200 grammal kevesebb, mint tavaly, de szerintem nem tett jót neki az aranyhaj lezabálása a karácsonyfáról, hiába evakuáltam a felső felébe az összeset. 

Ezt megfigyeltem már nála, hogy időnként lefogy, aztán visszakerekedik, de közben eszik, nem tudom, mitől lehet. A másik aggasztó vele kapcsolatban, hogy időnként véresre cakkozza a nyakát, elég ijesztően néz ki, azt hiszem csak túl nagyok és erősek a körmei.

Kicsit idegesen pislogtak ki a kis ketrecből, mert egy másik cica hangosan elégedetlenkedett. Egy zokogó család, aki valószínűleg az állatát hozta elaltatni, annyira felzaklatott, hogy nem tudtam rájuk nézni, és vissza kellett fognom a saját könnyeimet is. 

Ezzel a gondolattal nem tudok mit kezdeni, hogy egyszer nekünk is meg kell ezt tenni. Jelen állás szerint szinte már gyerekeinkként szeretjük ezt a két kis rosszaságot, akik lehet neveletlenek, de rém aranyosak, és kedvesek, hihetetlenül sok szeretetet adnak.