Eddig csak nagyon óvatosan adagoltam magamnak a Sherlockot. Megnéztem többször az első részt, és csak utána a másodikat, de tegnap mégis csak az évad végére értem, sajnos. De nekem rohadtul tetszett. Szégyen, nem szégyen, de az első két évadot szinkronosan láttam, meg most németül is, mert elkaptam a tévében. Biztos az eredeti nyelv is dobott az élményen, mert az a hang. Aaaaaah! :)

És! Aki Maryt alakítja, az életben is Martin Freeman társa, bár gondolom ezt már mindenki tudja, nekem csak most szúrt szemet az infó.

*

Nő (???) létemre nem köt le a vásárlás. Főleg nem a ruhák, és mindig igénytelennek érzem magam, akármit is próbálok hordani. Nem szeretek öltözködni, illetve úgy érzem, hiába erőlködöm, sehogy se nézek ki. Az eredmény mindig egy halom fos, vagy csak simán semmi. Az sem segít, hogy nem sminkelek; én nem láttam erre mintát otthon, nem is tudok igazából, meg nem is szeretem, inkább zavar. Alig van sminkcuccom. Mi vagyok én, se smink, se cipők?

*

A munkakeresés olyan, mint a társkereső. És én nem tudom eladni magam.

*

Ezek csak ilyen kis felgyűlt gyöngyszemek, értelem nélkül, vagy nem.

*

Nagyjából szarik a fejemre, persze, ha ezzel szembesíteném, egyből én lennék az igazságtalan. Dühös vagyok, továbbra is, ezért leírok mindent, ami eszembe jut, hátha jobb lesz. Még nem az. :( 

Szépen ki kellene kapcsolnom a laptopot, és olvasni, vagy megpróbálni aludni. De ugyanúgy nem keresne, mint eddig, én meg a telefont lesném, hogy keresett-e addig, amíg én nagy távolságtartóan nem a laptopot figyeltem, hogy keres-e, és csak még jobban kiakadnék, hogy addig se írt, amíg én próbáltam őt leszarni, hát ilyen ez, amikor tiszta idegbeteg vagyok. Gondolom értjük.

*

Pénteken az lett a  nagy nyugtató fürdőkádas-habfürdős-lazulós olvasásból, hogy a kiscsaj végig nyekergett, és fél oldal volt a maximum, anélkül, hogy valaki tudatta volna közben, "szerelemben élni volna jó". Megpróbáljam még egyszer? Nincs türelmem kivárni míg megnyugszom. A francba.