Nem tudom az agyam melyik része találta ki, hogy nekem ma feltétlenül lasagne-t kell csinálni, először életemben. Csak egy laza 2,5 órát szórakoztam el mire sütőbe került. Iszonyú lassú vagyok, ha elsőre főzök/sütök valamit. Annyi mindent akartam ma még csinálni, de ez már nem fog összejönni. 

Ma este is szülinapra megyünk, ebben az évben hirtelen lett társasági életünk. Keresnek, elhívnak, barátkozunk. Mi van itt?! Nem akarom elkiabálni, mert nagyon gyorsan minden visszaállhat a régi kerékvágásba, de azért reménykedjünk. 

Ez az egy hónap megmutatta, hogy a berögzült, rettenetesen rossz napi szokásaimat is felül tudom írni, erőlködnöm kell, és szigorúnak lenni, de jobb lesz. Már most is jó, de a sarkamra kell állnom, és felkelni, menni és tenni. Sajna a kurzusnak vége, valószínűleg megyek majd még, csak ki kell találnom az időt, amikor ott is tudok lenni. Hihetetlen mennyi mindent nem tudok még, és közben mégis jó vagyok már (ezt azért én is tudom, más kérdés, hogy a tudásommal a legkevésbé sem vagyok elégedett); a tanárnővel hatalmas szerencsénk volt, látszott, hogy át akarja adni nekünk a tudását, és élvezi az egészet.

Ti hogy éritek el saját magatoknál, hogy mindenre sor kerüljön, amit el kell intézni? Én egyáltalán nem tudom beosztani az időmet, pedig elvileg annyi van mint a tenger. És mégis. Annyi ötletem van, és most olyan sok jó érzés van bennem, nem akarom, hogy elmúljon.