Szeretném lejegyezni, hogy a múlt hét minden napján elégedett voltam magammal. Voltak apró kis győzelmeim, magamhoz mérten nagyon aktív vagyok, szeretném azt hinni nem csak a helyrebillent hormon-háztartásom az oka (megjött ugyanis, és igazi), hanem valami más is, mondjuk én. Kitűztem feladatokat, megoldottam ezeket; olyan dolgokat is elintéztem amit korábban nem mertem: elmentem hormon-vérvételre. Kikérdeztem a lányt a vizsgálatom eredményéről, és képzeljétek: minden rendben van, a rákszűrés "nagyon szép", ahogy ő mondta. Halványan átfutott azért az agyamon, mi van ha nem ez az eredmény mutatja a valóságot, hanem az otthoni, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Kiderítettem, hogyan egyem a barátcserjét, el is kezdtem, kíváncsi vagyok lesz-e eredménye.

Vagy mindent vagy semmit alapon (nálam így működik) még ugyanezen a napon egy kis városban kóborlás után elmentem egy duolingos találkozóra is. Az angolhoz nem voltam elég bátor, inkább a németet választottam, és egy teljesen pozitív élménnyel gazdagodtam: hallgattam vagy 5-6  akcentust, beszéltem egy csomó emberrel, testközelből láttam miért olyan színes Hamburg (Az egyik itteni jelmondat: Hamburg ist bunt).

Elkezdtem módszeresen kitakarítani, haladok sorban, a lakás nem lesz szebb, vagy kevésbé lelakott, de talán megtalálok egy rendszert végre, amire nagy szükségem van minden téren. 

Lelkesen angolozok is, sajnos beszélni nem nagyon tudok, németül jönnek a mondatok, a kiejtésem borzalmas (M sose érti mit akarok :D),  de passzívan kifejezetten jó vagyok. :) Most érett meg bennem az elhatározás, vagy fogtam fel végre mennyire fontos is ez a nyelv, és már nem ellenkezem, nem idegesít; elkezdett érdekelni és próbálom aktívba fordítani azt a nem is olyan keveset ami már régóta a részem, de valahogy nem sikerült egy rendszert építeni belőle. (Valahogy mindig a/egy rendszer szükségességénél kötök ki.)

Egyébként meg olyan mintha minden érzékem egyszerre csak bekapcsolt volna: jobban látok, jobban hallok, jobban érzek illatokat, érzéseket. Kinyílt a világ, a város, a szemeim. Az élet mégis csak szép. Fent vagyok, de ki tudja meddig. 

Nem válaszolok hozzászólásokra, emailre. Bunkó vagyok, de köszönöm, ha írtok. Azt hiszem most szakad rám minden, most érzem ahogy fáj, egyszerre az egész. Tudom tennem kell valamit, nem megy. 

Annyira féltem a nőgyógyász hívása után, ezért addig kutakodtam míg találtam egy helyet egy itteni orvosnál. Nem mondtam miért jöttem. Kellemes volt, női doki. Egyek fogamzásgátlót, akkor majd megjön rendesen mint egy igazi nőnek. Azt hittem ez már elavult gondolat, kicsit meglepődtem. Először kiegyeztünk a gyógynövényes megoldásban, itthon jöttem rá, az a barátcserje. Nagyon régen ettem már de nem is rémlik hogyan kell szedni. A dokinő meg szerintem nem mondta, az útmutatóban csak a napi egy van. 

Ajánlotta a hormonális vérvételt is, ha lenne végre valami igazi, aminek van 3-5.napja el is megyek. Közben össze-vissza szórakozik. Tegnap éjszaka halálra rémített amikor egyszer csak kisebb vérdarabok távoztak belőlem. Ma azt hiszem megjött/meg fog jönni/csak zavargás. Ki tudja? Nehéz nem a legrosszabbra gondolni, közben meg valahogy mindegy is. 

A rákszűrés miatt nem hívtak, lehet itt nem is találnak semmit.  A doki mondta a pcos lehetséges mellékhatásaként az artritiszt.  A masszőr az első alkalommal ennek a jeleit vélte felfedezni a térdfájdalmaimban. Tegnap a màsodik találkozásnál a hormonzavaraimat fedezte fel, és hormonális vérvételt ajánlott.  Szerintem ezek ketten ismerik egymást.

Folyamatosan szorongok és nyugtalan vagyok, a hajam csomókban hullik, és egy csoffadt szar, hiába eszem most már rendesen a nem lejárt pajzsmirigy gyógyszeremet is egy bő hónapja.

Közben egy hétig megint olyan beteg lettem, hogy több napot ágyban töltöttem, pedig csak hőemelkedésem volt, viszont harmatgyenge voltam. Azt hiszem az immunrendszerem is elhagyott.  Elkezdtem c-vitamint szedni, talán segít kicsit összeszedni magam.