Szeretném lejegyezni, hogy a múlt hét minden napján elégedett voltam magammal. Voltak apró kis győzelmeim, magamhoz mérten nagyon aktív vagyok, szeretném azt hinni nem csak a helyrebillent hormon-háztartásom az oka (megjött ugyanis, és igazi), hanem valami más is, mondjuk én. Kitűztem feladatokat, megoldottam ezeket; olyan dolgokat is elintéztem amit korábban nem mertem: elmentem hormon-vérvételre. Kikérdeztem a lányt a vizsgálatom eredményéről, és képzeljétek: minden rendben van, a rákszűrés "nagyon szép", ahogy ő mondta. Halványan átfutott azért az agyamon, mi van ha nem ez az eredmény mutatja a valóságot, hanem az otthoni, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Kiderítettem, hogyan egyem a barátcserjét, el is kezdtem, kíváncsi vagyok lesz-e eredménye.

Vagy mindent vagy semmit alapon (nálam így működik) még ugyanezen a napon egy kis városban kóborlás után elmentem egy duolingos találkozóra is. Az angolhoz nem voltam elég bátor, inkább a németet választottam, és egy teljesen pozitív élménnyel gazdagodtam: hallgattam vagy 5-6  akcentust, beszéltem egy csomó emberrel, testközelből láttam miért olyan színes Hamburg (Az egyik itteni jelmondat: Hamburg ist bunt).

Elkezdtem módszeresen kitakarítani, haladok sorban, a lakás nem lesz szebb, vagy kevésbé lelakott, de talán megtalálok egy rendszert végre, amire nagy szükségem van minden téren. 

Lelkesen angolozok is, sajnos beszélni nem nagyon tudok, németül jönnek a mondatok, a kiejtésem borzalmas (M sose érti mit akarok :D),  de passzívan kifejezetten jó vagyok. :) Most érett meg bennem az elhatározás, vagy fogtam fel végre mennyire fontos is ez a nyelv, és már nem ellenkezem, nem idegesít; elkezdett érdekelni és próbálom aktívba fordítani azt a nem is olyan keveset ami már régóta a részem, de valahogy nem sikerült egy rendszert építeni belőle. (Valahogy mindig a/egy rendszer szükségességénél kötök ki.)

Egyébként meg olyan mintha minden érzékem egyszerre csak bekapcsolt volna: jobban látok, jobban hallok, jobban érzek illatokat, érzéseket. Kinyílt a világ, a város, a szemeim. Az élet mégis csak szép. Fent vagyok, de ki tudja meddig.