2018. október 5., péntek

Nem válaszolok hozzászólásokra, emailre. Bunkó vagyok, de köszönöm, ha írtok. Azt hiszem most szakad rám minden, most érzem ahogy fáj, egyszerre az egész. Tudom tennem kell valamit, nem megy. 

Annyira féltem a nőgyógyász hívása után, ezért addig kutakodtam míg találtam egy helyet egy itteni orvosnál. Nem mondtam miért jöttem. Kellemes volt, női doki. Egyek fogamzásgátlót, akkor majd megjön rendesen mint egy igazi nőnek. Azt hittem ez már elavult gondolat, kicsit meglepődtem. Először kiegyeztünk a gyógynövényes megoldásban, itthon jöttem rá, az a barátcserje. Nagyon régen ettem már de nem is rémlik hogyan kell szedni. A dokinő meg szerintem nem mondta, az útmutatóban csak a napi egy van. 

Ajánlotta a hormonális vérvételt is, ha lenne végre valami igazi, aminek van 3-5.napja el is megyek. Közben össze-vissza szórakozik. Tegnap éjszaka halálra rémített amikor egyszer csak kisebb vérdarabok távoztak belőlem. Ma azt hiszem megjött/meg fog jönni/csak zavargás. Ki tudja? Nehéz nem a legrosszabbra gondolni, közben meg valahogy mindegy is. 

A rákszűrés miatt nem hívtak, lehet itt nem is találnak semmit.  A doki mondta a pcos lehetséges mellékhatásaként az artritiszt.  A masszőr az első alkalommal ennek a jeleit vélte felfedezni a térdfájdalmaimban. Tegnap a màsodik találkozásnál a hormonzavaraimat fedezte fel, és hormonális vérvételt ajánlott.  Szerintem ezek ketten ismerik egymást.

Folyamatosan szorongok és nyugtalan vagyok, a hajam csomókban hullik, és egy csoffadt szar, hiába eszem most már rendesen a nem lejárt pajzsmirigy gyógyszeremet is egy bő hónapja.

Közben egy hétig megint olyan beteg lettem, hogy több napot ágyban töltöttem, pedig csak hőemelkedésem volt, viszont harmatgyenge voltam. Azt hiszem az immunrendszerem is elhagyott.  Elkezdtem c-vitamint szedni, talán segít kicsit összeszedni magam.

1 megjegyzés:

  1. Nem biztos h rossz ötlet a hormontérkép hha még a hajad is ennyire hullik!
    Jobbulást!

    VálaszTörlés