Szombat este volt egy srác, aki felkeltette az érdeklődésemet. Csendben figyeltem. Mondjuk sok választásom nem is volt, mert a beszélgetésből elég keveset értettem. Figyeltem őt, elkezdett érdekelni, rögtön fel is ruháztam mindenféle jó/izgalmas/érdekes tulajdonsággal, épp ahogy régen is, ha megláttam valakit és 2-3-4 hétre szerelembe estem, csak úgy ismeretlenül.
Azt hittem, ez csak akkor működik, ha nem vagyok a valóságban is szerelmes, nos úgy tűnik mégsem. Mondhatni rákattantam a srácra, és újra akartam látni. Neki minden szavát értettem, amit kiejtett a száján. A többieket szinte nem, vagy fele-fele arányban.
Hmmm... Tegnap kapok egy emailt a barátomtól (ez az egyetlen szó a "kapcsolódásra", amitől nem ráz ki a hideg, mint pl. párom, kedvesem stb; storymagazinstyle.. bláááá), amiben a kedves kocka fiú levelét küldte tovább. Meghívott minket péntek estére hozzájuk. Dupla randi. Barátnőjével nem találkoztam még. Huppsz! Hát újra látom.. és ennek örülök. Jó érzés, és várom. De ugyanakkor azt is várom, hogy hazaérjen a munkából hozzám az, akit szeretek. Teljes (időnként nem miatta megfagyó) szívemből.
Hogy fér össze ez a két dolog?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése