Mindig függő leszek, ha darálok egy
sorozatot. Egymás után akarom a részeket, akarom, magamnak. Habzsolni,
elfogyasztani, mert úgy érzem, minél többet látok, annál több lesz nekem. De nem.
Elfogy. Elfogy, és nincs tovább. Kissé megártott a „terápia”.
Ez az a sorozat, amit egyszerűen nem lehet
darálni. Nem bírom el. Nehéz, megvisel. Öt rész után le kell álljak.
Mikor kifizetik Mácsait, ahogy
kifizetik, ahogy ezek után a kamera lassan ráközelít a pénzre az asztal szélén,
vagy a terapeuta arcára, amit a bankjegyeket nézi. Eladta magát egy órára
ismét, akár egy kurva.
Senkivel sem azonosulok, egyszerűen csak
nézem és hallgatom, ahogy a szereplők a lelkük tartalmát öntik az asztalra, és
a kupac egyre magasabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése