Van ez az öregedés dolog is.

Soha nem voltam szép, vagy csinos, mindig fel-le ugrált 20 kiló (bizony, nem 3-4), és néha voltak jó időszakaim, de az a jellemző, hogy engem nem néznek meg az utcán. Hozzájárulhat az is, hogy van egy tekintetem. Csúnyán nézek, na. Van egy durva szemöldökráncom, ami a szemüvegem miatt alakult ki, meg talán genetika is, mert több családtagomon is látom, és már sose simul ki, úgy marad, bejátszik a sok hunyorgás is, vagy nem láttam jól, vagy a nap miatt, de úgy maradt. Az egyébként is komoly tekintetemet kifejezetten mérgessé teszi. Emiatt gondolkodom egy kis simíttatáson is esetleg. M-et még nem tudtam meggyőzni róla, meg ki is nevetett, de engem zavar. Úgy gondoltam, ha öregedni kezdek, ez nem lesz olyan nagy probléma, nem fog hiányozni, ami sose volt, mármint ez az utánam fordulás az utcán, elismerő pillantások stb.

Soha nem voltam nőies, nem vásárolok lelkesen ruhákat, cipőket (a táskákat szeretem azért), nem érdekel az out fit-em (bárcsak ne így lenne). Irigykedve nézem a képeiteket, mindenki olyan igényes, választékos és csinos. Mindig is elég minimalista volt az öltözködési stílusom. Semmi szoknya, mert összeér a combom, vagy szétsúrolom nyáron, vagy tüzet csiholok kevésbé melegben a harisnyával a lábam között. Rövidnadrág szintén az összeérő combok miatt csak térd körüli lehet. Kövérebb nyári időszakaimban még azt se vettem fel, ma már nagyon belazultam, nem vagyok én bolond, hogy megsüljek a forróságban. A felsők nem tapadhatnak, vékonyabban is nagyon zavart, most meg ezerrel takargatok. Valahogy mindig a sportcipő, farmer, laza póló, pulcsi kombinációnál kötök ki. Bármi másban kifejezetten kényelmetlenül érzem magam. Előnye: ha nem ilyenek vannak rajtam, aki ismer, azonnal észre is veszi. Hátránya: néznek, a rám irányuló figyelmet soha nem kellett megszoknom (okok lásd. fent), ezért ettől csak még kényelmetlenebbül érzem magam, ha a szokatlan ruha már nem lenne amúgy is elég.

Ez az öregszem gondolat meg nagyon idegesítő és egyre jobban zavar. Sok az ősz hajam, festem, de amikor nő le, mindig több szürke bukkan elő, és mindegyiknél rosszul érzem magam. Ráadásul azt vettem észre, hogy a festékem vagy nem fed eléggé, vagy nem tart túl sokáig, mert mindig elég hamar újra előbukkannak.

Minél több az ősz hajam, annál inkább úgy érzem, hogy gyereket kell akarnom. Szeretnék én, nem azzal van a baj, ez legalább már egyértelmű, de még mindig itt van, hogy de nem most, később, most még utazni akarok*. Igen ám, de mindegyik orvos több szakterületről is azt mondta, ezzel baj lesz, én is tudok bizonyos dolgokból következtetni, hogy ez nem lesz egyszerű, több mint valószínű segítségre lesz szükségünk, sok fájdalommal, bizonytalansággal, szenvedéssel, és ezekre én nem vagyok készen. Eltarthat akár évekig is.

Minden mondatomból süt a pesszimista személyiségem, tudjátok, milyen vagyok, vagy lehetek, és azt is tudom, hogy 33 évesen már nem nagyon kéne halogatnom, de nem megy. Nem vagyok elég erős ehhez az egész nagy elhatározáshoz, nincs lelkierőm belekezdeni. Félek a kudarctól, hogy újra elbukom, megint lesz valami, amiről nem tudok másoknak beszélni, nem tudom feldolgozni, nem tudom megoldani. A sikertelenségeimet én így élem meg, nem megy másként. Elfojtok, agresszív leszek, dühöngök. Ha egy családlátogatás ekkora stresszt és már lelki gondokat okoz, hogyan birkóznék meg egy ilyen horderejű, mindent megváltoztató döntéssel, és annak esetleges eredménytelenségével.

Jönnek a szürke szálak, én nem haladok előre se az életemben, se a döntéssel. Most úgy érzem, jobb lesz, ha ezt elteszem magamban egy évre. Addigra, ha minden igaz megköttetik ez a házasság is, lezajlanak az esküvőink az összes kis lehetséges finomsággal együtt. Végignézem az egyik legjobb barátnőm férjhez menetelét is nagyjából 2 héttel utánunk. Meglesz a kettős nászutunk is júliusban és szeptemberben. M-nél is észreveszem, ahogy nő a lelkesedése a kollégák kisgyerekes történetei hallatán, addigra már valószínűleg nála is nagyon beüt az elhatározás. Ha ennyi jó dolog után egy év múlva még mindig ugyanitt tartok, akkor elmondhatom magamról, hogy velem valami tényleg nem stimmel.

* Úgy érzem nem éltem még egyáltalán. Életem egy jó részében nem mentem szó szerint sehová, depressziós voltam(vagyok), és kövér. Ezek külön-külön és együtt is előfordultak. Harmincéves koromig nem jártam külföldön, a saját országomat se ismerem igazán, alig voltam pár helyen. Nem tudtam mit jelent új helyeket felfedezni, megismerni, egyszerűen nem volt rá lehetőségem.