Kedden felkísértem M-t a repülőtérre. Szakadt az eső egész nap, ahová mentem. Itthon állítólag kisütött a nap, miután elmentem, mit jelenthet ez. 

Elhatároztam, ha már Budapesten vagyok, felmegyek a Várba és megnézem a Frida Kahlo kiállítást, gondoltam utána meglátogatom a pszichológusomat is, és összehozok magamnak egy jó értelemben vett magányos napot, az eső nem volt tervben. Anyukám szeretett volna eljönni velem, ezért lemondtam a pszít, majd pár nappal előtte kiderült vissza az egész, mégis maradt az eredeti terv. 

A fővárost szinte alig ismerem, de van jó telefonom működő internettel, és mindig megmondta, hová menjek, mire szálljak, olvasni is tudok, kis szerencsétlenkedésekkel  mindenhová oda is találtam. Frida meg hát oh, mit is mondjak, akit kicsit is érdekel, azonnal menjen és nézze meg, csodálatos. Még úgy is, hogy márciusban láttam Milánóban már, és itt szerintem csak pár újdonság volt, nagyrészt ugyanazok a darabok voltak kiállítva. Az a nő valami csoda. Én meg itt nyüszögök a nem sikerült egyetemen, ő meg milyen fizikai fájdalomsorozatot élt át.

Ede ha még olvasol, gondolkoztam rajta, hogy rád szólok, de nem lett volna 1,5-2 óránál több időm, így nem ott alvással. Így is tök sokat késett a vonat, majdnem lekéstem a buszomat, azt is csak azért nem, mert az is késett, de annyira h majdnem félórával később indultunk. Úgy zuhantam ágyba mint egy darab fa. 

Csodálatos ez a Budapest, mindig csak egy kis szeglet jut belőle, és mindig rákívánok egy kis turistáskodásra, remélem összejön. Több európai nagy- és fővárost bejártam már, csak a sajátom marad ki mindig. De majd legközelebb együtt M-mel.