Ma vezettem azon az úton, ahol hétfőn még sikoltoztam. Őszintén szólva nem mentem gyorsan, mert nem éreztem biztosan, hogy be tudok venni egy-két kanyart, és egyszer majdnem baj is lett, de végül megmaradtunk.

Szarrá fagytam egy hegy belsejében, de előtte még egy hatalmas gépen körbeutaztuk, kirázta belőlem a szuszt is.

Láttam katonai temetőt, ahol egy magyar fiú neve is fel volt írva az egyik sírköre. Legtöbbjük tizennyolc éves volt, harminc még egyikük se; a háború utolsó napjaiban estek el, sokan ismeretlenül nyugszanak ott. A háború utolsó napjaiban estek el. Ahogy azok a szintén magyar zsidók is, akiknek emlékművét is véletlenül fedeztük fel. 

De a legjobb az egészben, hogy holnap utazunk haza, hozzánk, és látom a családomat, meg a többi macskát, és a kutyánkat. :)