Sikerült megbeszélni a szomszéd nénivel, felügyel a kölykökre, míg hazarepülünk a hétvégi esküvőre; pénteken oda, vasárnap vissza. Persze rohanás és idegeskedés lesz az egész, várakozás a soron következő járműre, késik-e, odaérünk-e. 

Már egyszer sztrájkoltak a hónapban a légitársaság emberei, remélem már kibírják a következőig, mert ha nem, gondban leszünk.

Úgy döntöttem lánynak öltözök, ruhával, magassarkúval, amit elöl-hátul zselés izével ragasztok tele, így nem fogok csúszkálás vagy vérző sarok miatt sántikálni, mint aki mindig csak sportcipőben jár, aztán egyszer mégis felöltözik rendesen, de nem tud benne járni, mert valóban így van. :D Az igény legalább megvan rá, de az egyik legundorítóbb dolog mégis csak a harisnya. Azért a biztonság kedvéért viszek egy kis, barna bokacsizmát is, ha minden kötél (és boka/bőr) szakadna, na meg két plusz harisnyát.

Az outfit:

Ehhez jön még a kedvenc piros körömlakkom, és a vele harmonizáló függőim:

Kerestem egy piros brosst, esetleg virágot, amit a blézerre tűzhetek, de nem találtam, ami tetszett volna. 

Néha egész komolyan kitör belőlem a Shopping Queen (ez egy elég vicces tévéműsor itt, Frencsör már írt róla egyszer, igen, nők vásárolnak időre, aztán fikázzák vagy dicsérik egymást, közben a német Lakatos Márk csinálja ugyanezt), hogy aztán gyorsan újra saját hamvába hulljon. 

Elszakad a harisnya, folyton felcsúszik a ruha, véresre töri a cipő a lábam, nem tudok benne járni minden óvintézkedés ellenére sem, az első fogás után akkorára dagadok, hogy nem bírom már behúzni a hasamat,  mindenki bámul, és ezért baromi kényelmetlenül érzem magam (jut eszembe ez mindig így van, teljesen mindegy épp mennyire vagyok meghízva..). Ezek közül egy is elég szokott lenni, hogy a következő fél évben eszembe se jusson akárcsak hasonló ruhát is magamra ölteni.