Tegnap este elmentünk megnézni a Rocky című musicalt. Igen, Rocky, és valóban a filmből készült. Nem mondom, hogy sok kedvem volt hozzá, mert szerintem a film egyszerűen nem jó musical alapanyag. Félig igazam is lett, két igazából jó jelenet volt, a 37(!) éves zenék is sokat segítettek, de csak az edzős-sok lépcsőn felmászós és a meccs részei értek el kellő hatást. 

A mérkőzéshez a szemünk láttára alakították ki a ringet, a nézőtér első nyolc sorát felállították, és a színpadra terelték őket, így adva vissza egy igazi boxmeccs hangulatát, külsőségeit. A ring a nézők közé került, a végső jelenetbe mindent beleadtak; kár, hogy a többi egyszerűen nem való egy zenés darabba, szerintem. De jókedvem lett tőle, jól szórakoztam, semmiképp se mondanám, hogy a jegy kidobott pénz volt.

Eszembe jutott most, ahogy két évvel ezelőtt döbbenten néztük a tévében az egyik Klicsko (sose tudom, melyik-melyik) meccsének előjátékaként, amint Sylvester Stallone csodálatos plasztikmosollyal promózza a Rockyt, mint musicalt. :D Nyáron be is fejezik, vagy átteszik egy másik városba, ezt nem tudni, de innen elviszik, az biztos; tegnap az okát is látni lehetett: háromnegyedes nézőtér.

Azon kívül, hogy ismét szépen felöltöztünk, sminkeltem(!), és kultúrálódtunk(?), furcsa mód megérkezett az elhatározásom is. Már kitettem a tornázós ruhámat, a futócipőmet is előkerestem, és igen, ha ezt elküldtem, felmászok a futópadra. :D 

(Eléggé elkéstem már, mert a jövő heti esküvőn nem fogom megúszni, a "meghíztál" megjegyzéseket, meg nagyanyám durván pásztázó tekintetét, de legalább jobb kedvem lesz, remélhetőleg.)