Olvasni akarok, meg filmeket nézni, kimenni a szabadba, biciklizni, tornázni, hozzá rendesen enni, és rendszeresen németül tanulni nagyon haladó szinten.

De piszkálja a fantáziámat az olasz, meg a francia is, mindkettő a nulláról, egyszerűen csak tetszenek, ennyi.

Közben meg itt van ez a megalázó érzés, hogy rajtam kívül mindenki tud angolul, csak én nem, és az én koromban ez több mint kínos, ráadásul valamikor tanultam is, nem mintha a suliban boldogultam volna vele. Egyszerűen nem jött át, mit és miért úgy. A német után számomra nem volt értelme, és akkor még nem nyomták ennyire (persze akkoriban az internet is csak valami távoli, különleges és drága valami volt), különben is ki és mikor döntötte el, hogy mindenhol ezt kell használni?! Nemszeretem, kényszer nyelv, de annyit csak el kellene érnem magamnál, hogy meg tudjak szólalni, legalább.

De mi a legrosszabb, közzé tették a vizsgaidőpontokat, meg a jelentkezési határidőt, én meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy újra megtegyem. Tudom mi lesz a vége, mindig ugyanaz, de nem tudom elengedni. Már agyalgatok, melyiket válasszam, hogy lenne a legjobb időben, mikor utazzak oda, mikor vissza, nézegetem az anyagot, parázok, hogy az a megfelelő-e, szóval a rendszer működésbe lépett.

Normális ember mit csinál? Kitalálja először is mit akar, beosztja az idejét, csinál egy tervet, majd ahhoz tartja magát következetesen, és szép lassan, kitartóan koncentrálva eléri a célt.

Ehhez képest én: a fejemben cikáznak a gondolatok, szorongok, zabálok, mint egy disznó, elképzelem, milyen jó lenne ezt tanulni, meg azt csinálni, képekben látom magam előtt, ahogy megteszem, amit és ahogy kell; de közben meg egy blogbejegyzést sem tudok elolvasni anélkül, hogy közben egyszer el ne kattintsak máshová. A koncentráció számomra egy misztérium. Egyszerűbb csak üldögélni, elképzelni mi lenne ha, és nem mozdulni, hiszen minden mozdulat olyan végtelenül nehéz, és örökké ott lapul az elbukás veszélye. Nem akarok többé elbukni, vagy megbukni. Számomra egy és ugyanaz.

Mikor tanultak meg mások élni? És nekem miért nem szólt senki, hogy mindent rosszul csináltam?