El se tudom mondani mennyire izgatott vagyok: a pszichológus akinek írtam kb. három héttel ezelőtt tegnap visszaírt, és lefixáltunk jövő szerdára egy időpontot. Nagyon sokat remélek ettől. Úgy érzem nem élhetek tovább így, és nem tudom a megoldást. Pontosan nem tudom mit várok, de változást magamban mindenképp. 

Ma egész nap képzeletbeli beszélgetéseket folytattam vele takarítás közben, szegény, még nem tudja, mi vár rá. :)

*

Apropó takarítás: szombat óta takarítok nagyot. Tudjátok az a mindent felemelek, eltolok, letörlök, súrolok, szortírozok típusú. Már egészen alakul, de még mindig egy nagy kupi az egész, de a berendezést nem dobhatom ki.

Tegnap meg volt egy olyan, hogy lehúztam az ágyneműt, átforgattam a matracokat, alatta is kiporszívóztam, megfordítottam a rácsokat, és széthúzva otthagytam mindent jól kiszellőzni. Épp a nappaliban tevékenykedek, amikor csöngetnek. Van egy sajátos szisztémám a takarításra, még nagyobb káoszt csinálni, mint amekkora már egyébként is volt, szó szerint minden szanaszét, hogy a végén majd összeálljon, és ebbe az állapotba jön be egy gázszerelő, hogy ők most elődolgoznának csütörtökre. Kissé elállt a szavam, mondtam, mi a helyzet, persze nem gond. Nekem az, de mindegy. Annyi időt hagyott azért, hogy átszaladjak a boltba mert szó szerint nem volt semmi otthon amiből vacsorát főzhetnék, elrohantam, gyorsan vissza. Már hetekkel ezelőtt ki volt írva a házban, csütörtökön jönnek, akkorra terveztem készen lenni. 

Ezek után még egy teljes órát köröztem, és jobb híján nekiálltam a vacsorának, mert mást nem nagyon tudtam csinálni, ugyanis nem jöttek. Aztán persze mégis, M már hazafelé tartott bicajjal, mert nyilván most kell musicalre menni is, mondjuk én oda nem is akartam, de ő akkor is vett jegyet, mert leszarja mit akarok, meg mit nem, de mindegy. Épp elmentek, mire hazaért, addigra legalább az ágyat helyre rángattam, volt 45 percünk mindenre, az ilyenek miatt nem sminkelek soha.

Ma egész nap azt vártam csengessenek, mert azt mondták ma vagy holnap folytatják, nyilván semmi. Gondolom holnap csak el kell kezdenem ablakot pucolni és már itt is vannak. Annyira de nagyon finom cukkinipörköltet csináltam, hogy még ma is azt ettük, és még mindig totál finom volt. :D

*

Most lesz a G20 csúcs itt a városban, és totális káosz van, én mondjuk nem nagyon járok arra, csak sok rendőrt és kerítést láttam, de M kénytelen szabit kivenni péntekre, mert a munkahelyére vezető utat egyszerűen lezárják, és a komp se jár, vagy nem lehet tudni mikor, így meg se oda, se vissza. Ez azt jelenti, hogy késő délután/este helyett már dél körül el tudunk indulni a tengerpartra, hosszúhétvégézünk, mert szülinapom lesz, meg az különben is a mi helyünk. De! Minden amit még péntekre terveztem, csinálhatom holnap az összes többi dologgal együtt, amit holnapra terveztem. Grrr!

*

Miután felkeltem halottaimból, avagy a depressziós katatón állapotomat magam mögött hagytam valamikor szombat környékén (ez egyszer csak jön, nem igazán tudom befolyásolni), úgy tűnik a testem működni kezdett, érzem hogy bedurrantak a melleim és fáj a hasam is. Valami érik odabent, szóval nagyjából két hét múlva megjön. Ez már azért is rettenetesen jó hír, mert április óta nem volt semmi, de még csak hírhozó se, és mikor máskor kapcsoljon be nyilván, ha nem a hetekig tartó utazásra. Most ugye tengerpart(keleti), utána Ausztria, Magyarország, a hónap utolsó napjára esünk vissza; M szüleihez saccolom, mert ott szokott. Adjuk össze a kettőt, egyik ritkább mint a másik, mármint a havim (haha!) és a családlátogatás, mégis sokszor egyszerre sikeredik. Életemben először esélyem lett volna egyedül csobbanni egy medencében, gondoltam rá, hogy a szülőknél kipróbálom, ha már az is van, és senki se látna, mert M úgyis otthagy velük (:O), de erre sanszos, hogy már nem kerül sor. Tudom, ez teljesen természetes, de nekem olyan ritkán van, minden alkalommal kisebb fajta sokkot kapok, pont mint először anno kislánykoromban, tökre félek és szorongok előtte hetekig, ha az első jeleit észlelem. Drukkolnom kéne pedig, legyen minél gyakrabban, mert az az egészséges, de miért ebben lennék normális.

*

Ami még nem tetszik: valahogy abbahagytam az olvasást, egy hónapja cikkeknél nem jutok tovább. Elkezdtem több könyvet is, de nem ment, lehet levadászok a polcról egy teljesen újat, és azt viszem magammal, hátha visszajön a lendület. Ebben az évben májusig tizenvalahányig jutottam, már-már azt hittem visszatér a régi folyton olvasó énem, nos nem úgy tűnik. Az sem segít túl sokat, hogy a kis nyomi tabletem nem tud már leválni az áramról, finoman szólva nem vagyok így mobil.