A második óra második felében olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. 

Oktató: - És akkor most index balra!
Én: - De az a kapu.
O: - Tudom :)
Én: - De akkor kimegyünk... 
O: - Tudom :)

Vezettem forgalomban. Hihetetlen, hogy ezt az egészet én irányítom. Félelmetes... 

Egész nap ettől pörögtem, de most már elkezdtem félni, mert holnap megint megyek, és 100 teljes percet nem tudom, hogy élek túl. Miután kiszálltam, kész voltam teljesen: agyilag, testileg. 

Ez tényleg ennyire durva? Pedig csak megtörtént, mint mikor valami nagy dolog zajlik épp az ember életében, csak utána fogja fel, h az volt, ami.

A módszere azért mindenképp hatásos, mert ha előre tudom, mi fog történni, biztos sík ideg lettem volna, és fele ennyire se ment volna, de nem szólt, csak szó szerint előtte 1 perccel.

Teljes mértékben elégedett vagyok vele. Érthetően beszél, határozott, nyugodt, nem kiabál, elmondja mi volt jó és rossz. 

Remélem továbbra is nyugodt tudok maradni, és semmi kiborulás, mert tudjuk mi lesz abból, ha egyszer elkezdődik..