2014. február 25., kedd

Miután az elmúlt héten a tőlem elvárható 100%-ot nyújtottam, ígéretet kaptam egy vizsgaidőpontra, ha ezt hétfőn még egyszer megismétlem, és az előzőek nem csupán véletlenek (wtf?) voltak. Ehhez képest tegnap, mondhatni természetesen, már nem ment jól. Megint!!! 

De a hibáim felsorolása után az oktató azt mondta: ennek ellenére, ahogy megígértem, nézek neked egy időpontot. Hát köszi, tényleg. Tegnap fordult elő először, h közben megharagudtam rá, és úgy éreztem, ismét eléri, hogy elrontsam, és ne kelljen kiírnia. Most járok 32 pótóránál. 32!!!

Ki ne hinné már csak a szám alapján is, hogy teljesen dilettáns vagyok az egészhez, vagy jelen esetben ön-és közveszélyes. Azt mondta, elmegy a hatósághoz és kér időpontot, elvileg egy hét, és már kap is, ebben az időszakban nincs torlódás. Persze azóta se hívott. 

Holnap is megyek (igen, így már 34!!!), kíváncsi vagyok, mond-e erről egyáltalán valamit.

4 megjegyzés:

  1. Fúúú, engem mélységesen felháborít az oktatód viselkedés.
    Egyértelműen lehúzásszagúnak tűnik, mert ilyen nincs, hogy ő határozza meg, mikor jelent be.
    Az meg, hogy folyamatosan feltételekhez köt, hogy ha még egy kört futsz, ha még egy hibátlan vezetésed lesz, és társai, egyértelműen stresszel téged (kit ne stresszelne), még szép, hogy nem sikerül basszus.
    Én is sok pótórát vettem, de saját akaratomból, én mondtam, hogy szerenték még gyakorolni. És persze, nálam is mondta az oktató, hogy ha majd hibátlan kört futok, akkor bejelent, de egy ponton túl mondtam neki, hogy nemsokára utazom ki, előtte vizsgázni akarok, jelentsen be, aztán meg addig megyek hozzá amilyen sűrűn csak lehet.

    Ne hagyd, hogy stresszeljen (könnyű ezt mondani, tudom), tudsz te vezetni, és fogsz is, ügyesen, okosan. Sajnálom, hogy nem volt lehetőséged a váltásra, már rég ott kellett volna őt hagynod (gondolok itt arra is, hogy mi az, hogy nem elérhető, meg nem jelentkezik?).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolom azt, h naiv lennék, de valahogy nekem meg se fordult a fejemben, hogy jó lennék ebben, bár az is tény, hogy engem elbizonytalanítani a világ egyik legegyszerűbb feladata, és ezt biztos mindenki azonnal észre is veszi, és ha akarnak élnek a lehetőséggel..

      A másik felemmel már egy csomót veszekedtünk ezen, mert ő úgy gondolja, h kihasznál, a gyengepontomra épít az oktató, pedig ő látta is, ahogy vezetek (két ünnep közt velünk volt egyszer, és megnézett); de azt is hozzátenném, h náluk a rendszer is teljesen eltér a miénktől (13 kötelező óra, majd 1000 km vezetés egy családtaggal/baráttal, akivel az oktató konzultál, majd 1-2 óra, kijavítják ami még hiányzik esetleg, és vizsga...), nem is érdemes összehasonlítani.

      A tapasztalatok amiket másoktól hallottam, egyszerűen ijesztőek voltak, két oktatót is ismerek a környéken, az egyik ordít, a másik meg annyira odavan saját magától, h egész órán magát fényezi, közben meg, ja vezessél is...

      Nem tudok az oktatómra valaki gonoszként tekinteni, mert akkor megundorodnék tőle, akit meg nem bírok, különböző okokból, azzal nem tudok kommunikálni se (öreg hiba, tudom)...

      Őszintén szólva meg se fordult a fejemben a csere, még bonyolultabbá tenné ezt az egészet...

      Túlérzékeny vagyok, magamat is folyton paráztatom, egy szó elég és kész vagyok, eddig csak magamban láttam a hibát, a tegnapi volt az első gondolat, ami neki szólt..

      Az is baj, h csak egy esélyem (3 hét, és pár nap még itt..) van elmenni vizsgára, ha nem sikerül, utána megint nem tudnék elutazni...

      Egyszer csak túl leszek ezen is, de a vizsga az meg konkrét halálfélelemmel jár, bármilyen vizsga.. :O

      De köszönöm a bizalmat, h úgy gondolod, esetleg jól vezetek!!! :D

      Törlés
  2. Voltál már ezzel a vizsgáktól való irracionális félelemmek szakembernél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pár évvel ezelőtt. De több dolog miatt, ez csak egy szelete a hatalmas tortának.

      Az élet tele van olyan helyzetekkel, amit én vizsgaként látok, és mindig 1-est kapok/kaptam. Egyre csak rosszabb lesz...

      Törlés