Mivel én nem tudok ilyen szép dolgokat gyártani oldalra, mint a visszaszámláló, ezért csak elmondom, hogy március 21-én, pénteken utazok. (Nincs jegyem vagy ilyesmi, de akkor fogok, pont!) 

El.. végre! 

Ez kereken 4 hét. Négy hét múlva ilyenkor már rettenetesen fogok szenvedni a vonaton, minden porcikám fáj majd, nem tudok megmozdulni, péntek lévén tele lesz minden emberekkel és csomagokkal, többször is a sírás határára kerülök a fáradtságtól, a derék-és hátfájdalmaktól (öreg vagyok és sportolatlan..). Mikor újra meg tudok mozdulni, már csak negyed óra, és leszállok, magam után rángatom (se húzni, se vinni nem bírom) a két előre láthatóan teljesen teletömött bőröndömet, már szemüveggel se látok, amikor feltűnik Ő, és végre a nyakába borulhatok, megcsókolom, szorítjuk egymást, és végre megkapom az érzést, ami két hónapja a legjobban hiányzik.