Egyébként a szombatot szokásom szerint túlparáztam. Egész kellemesen sikerült, leszámítva, hogy túl korán (!!!) jöttek, és én melegítőben szárítottam a hajamat. Elterveztem, hogy szépen kisminkelem magam, keresek valami ruhát, ami látszólag eltakarja, hogy dagadt disznó lettem megint, és milyen jó lesz. Konkrétan a macskaszaralom se lett kitakarítva, nemhogy még sminkeljek.

A lányt Jennifernek hívják, szegényt azóta következetesen Jessica-ként emlegetjük, és tényleg nem tud jól németül. Próbáltam vele nagyon szépen, lassan, artikuláltan beszélni, mert tudom, milyen ez, sokszor nekem is nagy segítség lenne, de nem tudom, tényleg értette-e, vagy csak bólogatott, igen, igen. Ez egyébként állítólag jellemző az ázsiaiakra. Sokszor vettem észre, hogy ért valamit, de mégsem jól. 

Jó lenne vele találkozni, mert itt nem tudok beszélni senkivel, és azt vettem észre, hogy egész este be nem áll a szám, olyan jó érzés végre több emberrel egyszerre kommunikálni. Én beszélek ("") németül, ő angolul, de itt meg is áll a tudomány.. Ez a barátkozás sosem ment nekem. Kifejezetten magamnak való vagyok, félek is az emberektől, vannak nehézségek bőven.

Ellenben a srác visszahívott minket a hétvégére, amit jó lenne pénteken megejteni, mert vasárnap hazarepülök, nem szeretnék előző este még sokáig fennmaradni. Eszünk valami ázsiait, azt írta. Ez így azért elég tág fogalom. :)