A mai nap, amennyire jó volt, úgy elszaródott a végére. Meleg van, nyári meleg, holnapra is 32 fokot mondanak. Jól érzem magam, csak úgy, mert fény van és rövidnadrág.

Úgy volt a szülők vasárnap mennek tovább Hollandiába, de előtte még bejönnek hozzánk. Azt nem értettük, miért, de jól van, nem kell mindent értenünk.  A hétvégi program tervezésekor arra számítottunk, hogy jönnek, kérdezem M-től, szóltak-e valamit, nem semmi hír. Rákérdez, ja nem jönnek, maradnak szerdáig. Ok. 

Szombaton épp úton voltunk a meccsre (rövidnadrágban! érezzük mekkora öröm ez nekem :D), mikor kiszaladt a számon, hogy látogassuk meg őket, úgyis a tengerhez akartunk menni, ott még úgyse voltunk, lehet örülnek is nekünk. M-nek nagyon felcsillant a szeme, már nem szívhattam vissza.

A csapatunk nyert három vereség után végre, tök jó idő volt, estére mentünk barátokhoz vacsira, és korán keltünk, mostam, bevásároltam, kenyeret sütöttem estére, már majdnem elégedett voltam magammal. Hazafelé megint vezettem, lehet mégis lesz ebből még valami? Már csak váltani kéne megtanulni. 

Vasárnap is keltünk időben, nem túl korán, de nem is későn, megreggeliztünk, gondoltuk 3 órát ír a gps, nem olyan rossz, odaérünk egyre. A gond ott kezdődött, hogy M feltétlenül az oldtimerrel akart menni, ezzel van némi bajom, de ezt az aktát most nem nyitom meg. Kibontjuk a rucijából, nem indul. Jó, van mellette hely, álljunk be az egyik kocsival, és bikázzuk meg. Azzal szenvedtünk egy darabig, túl rövidek voltak a kábelek, nagyon ki kellett centizni a melléállást, itt kiderült, megy ez nekem magastalpú szandálban is. Nagy nehezen összejött, kiszerencsétlenkedek, ebben a garázsban én nem szoktam autókázni, elég új volt, de nem volt gond. Visszavezettem a másik garázshoz, leálltam a mélybe, ez is egész jól megy már, nem agyaltam, csak csináltam, és ment. Lehet ennyi az egész. 

Kocogok vissza, M jön szembe tajtékzó fejjel, mégse indul, azzal megyünk ami kint áll. (Ez is egy sportváltozat, persze, mi más. Nem beleülök, hanem beleesek, és végig vágja a nyakamat, nem tudom, kire tervezték. Sportkocsik, fúj. De nem menő, vagy ilyesmi, mert jó régi ez is, de mégis fele idős a másikhoz képest.) Úgy tele volt levéllel valamiért, hogy komoly munka volt elérni, hogy egyáltalán kilássunk a szélvédőn. 

M már itt azon agyalt, hogy az apja ezen hogy ki fog akadni, miért csak ekkor érünk le, mondom neki mesélje el, miért, azt biztos nem, mert akkor ez meg az. Ezen még vitatkoztunk kicsit, de elindultunk, erre azt mondja a gps, hogy majdnem 4 óra az út, na még ez is, de jó. Közben 3 napra le volt körülöttünk zárva az autópálya, három egymást követő kijárót se lehetett használni. Keresztül kellett menni a városon, mint mindenki másnak is, ehhez képest nem is volt akkora dugó, mint amekkora lehetett volna. 

Így utólag azt mondom, nem igazán érte meg a több mint 7 órás utazás, az odaúton végig émelyegtem, és akartam majdnem hányni, ez úgy váltakozott, valamiért ebben a kocsiban mindig így van. Éjfélre értünk haza, és 4 órát voltunk ott. Cserébe meleg volt, álltam térdig tengerben, szülők örültek, láttam, hogy M is, nem hánytam, teljesen pozitív. :D Az mondjuk nem volt vicces, ahogy sötétedett, és durva szúnyogtámadásban volt részünk a szúnyogírtó ellenére is.  Mikor hazaértünk, dőltünk ágyba és  aludtunk, mint a bunda.

Elterveztem még miket fogok csinálni a héten, nagy szerepe lett volna a biciklimnek. Pénteken hazarepülünk pár napra, addig még el kell intéznem ezt-azt, meg egyébként is, annyira jó idő van, holnap még rekord meleg is lesz, hülye lennék nem kihasználni.

Ugrás.

Már nagyon nézelődtem este, hol lehet M, amikor hív, álljak ki azonnal a garázsból, majd elmondja, rohanok, már mindent vízionáltam. Az történt, hogy megint ment az oldtimerhez, gondolta újraindítja, azzal se ment, kiszerelte, és a másik kocsinak meg szépen lent maradt az ablaka, egyik le-és felmegy, a másik nem. Na ezért kellett helyet cserélni, ne az utcán álljon,  le is takartuk autópizsamával (nem hittem, hogy ilyen van, mikor először hallottam) a garázsban is,  mert szépen ott virít az első parkolóhelyen a nyitott ablakával, és rajtunk kívül vannak még ott jó páran, nem lehet tudni. Másik kocsi akkuját felvittük tölteni, elkérte a szomszéd sráctól az árammal rendelkező pince kulcsát, az is nagy autós, dumcsiztak, neki is volt pár ötlete az ablakhoz, lementek, nem sikerült, M visszajött. 

Közben sikeresen megint belerúgtam az asztal lábába, két nappal ezelőtt, pont ott, pont úgy. Azóta zsibbad.

Szomszéd srác küld még egy üzit, valamit próbáljanak meg. Eltelt negyed óra M küld egy képet a garázsból ahogy a biciklije első kereke 88-ast mutat, vagy inkább 98-ast. Ügyeskedtek, a kocsi sebességben volt, és be is ugratott volna a falba, ha az előtte álló két biciklink, és egy autógumi fel nem fogja. Az enyém volt hátul, így annak a kosara váltott formát, és tönkre ment a fékem. Sírok, komolyan, a biciklim, az én kis drágám. :(((

Most van két biciklink, egyik se gurul, autóval kell őket elvinni szerelőhöz. Majd valamikor. Egy akksi, ami vagy jó lesz, vagy nem, meg egy autó, aminek lent maradt az ablaka, és mivel sportváltozat, háromajtós, jó széles, simán be tud mászni valaki, ha akar, kényelmesen befér. 

Most akkor mára ennyi, inkább alszom.