A furcsa fájdalom a könyökömben csak nem múlik, ezért felkerestük a kínainkat ( ez így kicsit raszi, de nem tudom leírni a nevét, pedig direkt kértem, írja le nekem és megtaníttattam magam kiejteni is), mert már komoly masszázs-hiányban is szenvedtünk az egyéb panaszaink mellett. Ő tradicionális kínai masszázst gyakorol/művel, és nagyon jót szokott tenni, de sajnos M cégénél befejezte a munkát különböző okokból, ahová én jártam hozzá már szintén nem tevékenykedik, így esett, hogy a lakására mentünk. Ez azért vicces, mert az ikrei egy hónapja születettek, és kis nyöszörgő babahangokra masszíroztak minket, nem volt zavaró egyáltalán, szívesen meg is néztem volna őket, szeretek babákat látni. 

Attól függetlenül is szeretem őket nézni, megsimogatni, esetleg kézbe is venni, hogy a saját gyerek gondolata a lehető legtávolabb áll tőlem az utóbbi időben. Emlegetem is M-nek, hogy szerintem nem kéne egyáltalán, ő meg nem mond ellent. Egy ideje a facebookom kész nemzeti reklámkampány, mindenhol babák, babák, és eléggé idegesít, tudom nem kell nézni, de ennek is az az oka, hogy anyukám minden egyes beszélgetés alkalmával bejelent egy újabb terhességet, mondja is, hogy mindig kérdezik, te még nem, te még nem, és ezen mindig felhúzom magam, tegnap is ráförmedtem, hogy van aki nem szaporodik ész nélkül, és végiggondolja, hogy talán nem jó ötlet az egész, és nincs is kedve hozzá, mert semmi előnyét nem látja és különben is miért nem mondja a kérdezőknek, hogy nem akarunk, és kész, akkor majd hápognak, és bekussolnak. Ez így elég agro, tudom én is, de ezen mindig bepörgök.  :(

Húsvétkor szívesen elmentünk volna erre-arra, de olyan ritka fos volt az idő, hogy megelégedtünk egy kiállítással, egy meccsel, és egy kis nézelődéssel az egyik használt cuccokkal foglalkozó üzletben. Vettünk pár útikönyvet, én meg kiszúrtam németül az Ilonka által dicsért Ove-t, és megvettem 1,50-ért.

Az az érzésem, már most is jóval több útikönyvünk van, mint amit valaha is használni tudunk, de annyi sok szép hely van, és én még alig jártam valahol. M volt már itt-ott családi nyaralások alkalmával, és azt mondja a fele, - amikor a szülei nem egymással ordítottak - egész jól is telt, de mégsem az a fajta városfelfedezés, amit együtt szoktunk művelni. 

Stockholm után vérszemet kaptunk, lehet még egyszer elmegyünk oda is nyáron, és foglaltunk pár helyet: októberre egy 5 napos Firenzét (aki járt már ott, ne tartsa magában a tapasztalatait :) ), a szülinapom környékére egy hosszú hétvégét Eckerfördere, nincs benne semmi különös, időről időre visszatérünk oda, egyszerűen csak jó ott, illetve június végére egy éjszakát Hannoverbe. Hannoverben Guns n'Roses koncert lesz, már nagyon várom. Nagyon, nagyon. :D Tegnap láttam egy műsort, amiben a Marienburg kastélyról volt szó, és kiderült, nagyjából 20 kilométerre van onnan, így ha kijelentkezünk a szállodából utazunk is tovább oda. :) De a legjobb mégis Firenze, a kis pótnászutunk, aww. :))

(Azt csak félve jegyzem meg, hogy tanulok, erről most elég is ennyi.)  

Szombaton először jártunk az itteni Múzeumok éjszakáján ( Lange Nacht der Museen) egy másik baráti párral, de csak két múzeumig jutottunk, öregek vagyunk már a hosszú éjszakai mászkáláshoz, jó volt beszélgetni, és másokkal lenni valahol. 

Sajnos akikkel barátkozni kezdtünk, elköltöznek; a srác elhagyja M-mel közös munkahelyét, és a családi cégre vált, na igen. Ilyen kis apróságok vannak, hogy apa építi nekik a házukat, 2-3 hónap és készen van, és erről nagyokat hallgattak előtte, a fiú egyszer csak felmondott,  az kicsit fura volt, hozzájuk még hivatalosak vagyunk a héten egy búcsúvacsorára, kár értük, olyan kevés embert ismerünk itt és nagyon nehezen megy a barátkozás.

M szülei továbbra is ignorálnak, vagyis csak az apja, az anyja egyébként se kereste soha, ez nem sokat változott. És az én anyukám aggódik emiatt is a távolból. :( A gyakorlatban ez úgy néz ki: M posztol valamit a családi csoportban, és az apja nem reagál rá semmit, korábban valamit mindig írt, több mint egy hónapja következetesen semmit. Egy hónap múlva mennénk feléjük, hm.