Elmentem talizni a baráti pár lányrészével, ő hongkongi, és nem beszél túl jól németül, így egy kicsit mindig bizonytalan vagyok, átmegy-e minden üzenetem, de nagyon kedves, mindig jókedvű; érdekes látvány lehetünk egymás mellett az utcán. Olyan jó érzés volt valakivel lenni, bár a városrész sok nekem kicsit, nagyon keresett, mindenki ott akar lakni, főleg fiatalok, ezért iszonyat zsúfolt, koszos, szűk, és nagyon ügyelnem kell nehogy elgázoljon egy bicikli, autó, esetleg egy babakocsi(!) kb. bárhol.  

Van viszont egy sajátos kis bája is, ami főként a sokféle, hangulatos, kis üzletben rejlik. Ma egy francia cukrászdában/pékségben jártunk, és olyan íze volt a vaníliás, francia nevű valaminek, hogy szó szerint nyalogattam az ujjamat. Nyilván volt benne cukor, - mert cukormentes helyeket még nem sikerült felfedezni, örülök, ha nem tévedek el, - de mégse éreztem azt, hogy 5 percen belül az egekbe ugrik a vércukrom. (Éljen az inzulinrezisztencia! *)

A könyvemet is elolvastam a buszon, lehet hülyeség, de néha kedvem lenne felülni egy buszra egy könyvvel, és csak ide-oda utazgatni. De ha jól meggondolom céllal menni valahová mégis csak jobb.

* Azt is elmondanám különben, hogy két hete tök jó dolgokat főzök, ma pl. cukkinis-fenyőmagos bulgur egytál a menü. :)