Vasárnap reggel visszaértünk, teljesen kiütve. Ezúttal a késő esti/éjszakai autózást választottuk, először (miattam) kényszerből, a hosszú visszaútra már tudatosan, mondván a kölykök egy mukkot se szóltak, és 11 óra alatt célba is értünk, jó lesz ez. A macskák  3 út alatt összesen pár nyávogást engedtek el, semmi hányás, tökéletes. Na ehhez képest a hazaúton a fiúmacs úgy döntött megmutatja nekünk milyen az ha nem működik együtt. Az első pár óra gond nélkül lement, de utána 3-4 órányi pokol következett. Ő kezdte, de a  lány is beszállt az ordításba, rohangálásba, a bökdösésbe; jól bepörgették magukat, a fiú telibe hányta a hátizsákomat és az ajtót, amit a telefonnal a számban, zseblámpázva takarítottam a sötétben. Legalább nem fenyegetett az elalvás veszélye úgy is mondhatjuk. Persze először megijedtem, hogy valami bajuk van, főleg a fiúnak, ő csapta a nagyobb ribilliót, de utána rájöttem, ha tudna a halál faszára a fenébe küldene el legszívesebben, mert ő nem akart jönni és kész. Itthon semmi bajuk se volt már. 

Ügyesek voltunk: mindent ki is pakoltunk a kocsiból, le a pincébe, be a nappaliba. Mozdulni alig lehetett, de ez már nem érdekelt. Ébredés után kirámoltam a bőröndökből, és szinte mindent a helyére is pakoltam, csak mérsékelten idegesített, hogy M mindezt a kanapén ülve nézte végig.

Este már úgy éreztem magam, mint aki szó szerint visszaült abba a hangulatba, állapotba ami itt mindig körülvesz, tegnap már nyomott az egész. Mamám halálával se tudok mit kezdeni, sírni már megint nem tudok; Tesóm tegnap kezdett egy helyen dolgozni, ez az első igazi munkahelye, egész nap neki drukkoltam, erre este a kérdésekre foghegyről válaszolt, és egy bunkó mondattal zárta le, alig fájt tényleg. Ráadásul anyuval is csak rajta keresztül tudok beszélni.  Hajnal 3-ig ébren voltam, 11-kor keltem. 

A mára előírt nagyobb feladataimat nem hajtottam végre, minek is. A jegyzeteimet rendezgettem, próbálom eltenni a szemem elől, hely nincs persze; hasonló érzés volt, mint nagyapám ruhái között válogatni, hogy melyikben temessék el.  

Az út alatt felírtam magamnak egy halom feladatot, hátha ezek kipipálásától majd jobban érzem magam, de nincs kedvem hozzájuk, csak még jobban nyomasztanak. Próbáltam olvasni, az se megy.