2013. március 17., vasárnap

#43

Nem tudom mi irányítja azt, hogy ki érzékeny az időjárásra, és ki nem az, de a fejem második napja akar szétrepedni. :( Most még az Algoflex sem segít. Hormonok, vagy mitől van ez? Azzal van már így is elég gondom, és a problémák java része ráfogható erre.

Biztos az sem segít, hogy mióta hazajöttem, elalszok éjfél körül, és legkésőbb 9-kor felkelek. Egészen büszke is voltam magamra, nálam ez nagy szó, mert éjjeli bagoly vagyok, be tudok állni 4 órai elalvásra, és deles ébredésre. Na ez a jó széria tegnapig tartott. Tesómmal Grimm-et néztünk, mármint a sorozatot, daráltuk, amit szépen összegyűjtögettem, amíg elvoltam. Az utolsó letöltött rész felénél bealudtam, olyan fél 3 körül lehetett, de ez is elég volt, h ma már csak fél 11-kor, és ezzel a brutális fejfájással ébredjek. 

És jut eszembe, tanulnom kell. 

2013. március 16., szombat

#42

Még 43 nap, míg újra együtt lehetünk. Április 28.-ára tervezem a horrortúrát vissza... Hozzá.


2013. március 15., péntek

#41

A kőszívű ember fiai. 

Megnézném és elolvasnám, újra és újra. Csodálatos magyar színészekkel. Mindig ugyanazzal a jó érzéssel nézem, ez legalább nem változik. 

#40

Hihetetlen és szomorú, ami odakint van. Emberek rekedtek az utakon már nem 1-2 órája. A hírek vagy igazak, vagy nem, de csak online csordogálnak, a tévében semmit sem találtam. 

A kocsiban szülni kényszerült kismamától a hideg futkos a hátamon, hogy ott, úgy, ahogy, mindenféle segítség és ellátás nélkül kellett ezt megélnie. Őrület!

#39

Most meg riadót rendeltek el. Hogy néz ki egy riadó a gyakorlatban?

#38

Ez hihetetlen. Mennyi hó, és csak esik, esik rendületlenül. Kíváncsi vagyok, meddig lesz még internet és főleg áram. Nagyvárostól (magyar viszonylatban) 20 km-re lévő faluban lakunk, de  Tesóm nem jutott be vonattal, mert az egyszerűen nem jött. Most olvasom ezt  a hírt, érzek némi ellentmondást az egészben, avagy az önreklámozás nem az erős oldaluk. 

Egyébként semmi különös, amit hazaértem, és a durva fáradtság is elmúlt, ismét minden a szokásos mederben folyik tovább, ahogy az már itthon megszokott. Kevés a hely, semmi tér, sem fizikailag, sem más értelemben, mert mindig mindenki egyszerűen ott van, az arcomban, a magánszférámban. 

Tegnap este beszéltem Vele spype-on. Összeszorult a szívem, hogy megint csak így láthatom, nagyon hiányzik. :( Még 44 nap. Lehet neki  még rosszabb, mert még csak nem is lát, csak a hangomat hallja. Tudom, én vagyok az egyetlen, akinek nincs beépített kamera a laptopján, de már nem egy mai darab. Telepítenem kellene Tesóm webkameráját, hogy meglepjem ... ö.. magammal? Ő valami különös oknál fogva szeretne látni engem, nem is értem. :)


2013. március 13., szerda

Habemus papam

Na, ez is megvolt. Megvan az új pápa, I.Ferenc, és argentin, de ezt már úgyis mindenki tudja. Számomra az a vicces, ahogy a ZDF német csatorna reklám és mindenféle átmenet nélkül a pápaválasztást követően azonnal belekezdett a Bayern München - Arsenal meccs közvetítésébe. :D 

#36

Az nem a jó irány, ha Candy Crush Saga-t játszom, és Tesómmal sorozatot kezdek el nézni.

Rossz vagyok. :(

#35

Március 20.-a, szerda, 10 óra.

Most már a bizottságot is ismerem, a kérdezőm sokkal rosszabb is lehetne, de szúrtam én már el vizsgát jó kérdezőnél is. Már csak tanulni kell. Ja, egyébként államvizsga. Megint. :(

Az mondtam már, hogy tanulnom kell? 

KELL!!! Hátha értek a szóból.

#34

Visszaírt. Ilyenkor persze hülyének érzem magam. Megint,  a változatosság kedvéért.

Félelem

Tudom, hogy ez nem normális, de egyfolytában aggódom érte, hogy történik Vele valami. Olyan messze vagyunk egymástól, és ha nem jelentkezik, már félek. Reggel még írt egy rövid, kedves-szerelmes üzenetet fb-on, én viszonylag - önmagamhoz képest - korán keltem, és már 9-kor írtam neki emailt, a munkahelyi címére, amire azóta sem válaszolt. Mindig válaszol. Ott ül az íróasztalánál és válaszol nekem. De most nem. Ő maga mondta, hogy a nagy hó miatt, a város tiszta káosz, és mára még hidegebbet jósoltak, a hó eddig sem olvadt el, és most még jobban le is fagy minden. Ő pedig kocsival megy dolgozni. Mi van, ha nem ért be a munkahelyére, mert baleset érte. Olyan sokat kell vezetnie, még ha nem is ő hibája, akkor is történhetett vele valami  az úton.

Ezt most nem bebeszélem magamnak. Nálam ez úgy működik, hogy az történik meg, ami eszembe se jut, amire gondolok, az már nem fog. Ez a félelem, hogy elveszítem, nagyon rossz, és sokszor igen felkavaró. Olyan mélyen szeretem, nem tudtam, hogy még képes vagyok ilyenre, és most úgy érzem, csak valami olyan választhat el minket, ami visszavonhatatlan és kivédhetetlen. Mint a... nem fogom leírni azt a szót.

2013. március 12., kedd

A babám

Az én tündéri cicám egy kisfiú, és a Manu névre hallgat. 

2 hónapos múlt itt:



Élénken érdeklődik a számítógépek iránt:




A fürdést már kevésbé szereti:



Mint minden macska, ő is képes bárhol, bármikor, bármilyen pózban elaludni:







Vannak vele bizonyos terveim, bár mi még soha nem tettünk ilyet egy cicánkkal sem, de őt nagyon-nagyon sokáig akarom, hogy velünk legyen, kénytelen leszek ööö... khm .. egy intézkedésre:



És a legfrissebb, mai kép, ahogy beköltözött a plüssállatok közé. Már ilyen nagy, 7 hónapos múlt, szóval a fent említett dolgot minél előbb el kell rendeznem.





Otthon, most már

Hazaértem. Túléltem. 

Az út kb. felében szenvedtem csak, de akkor nagyon, egyébként nagyjából rendben volt minden, semmi rendkívüli. Beszélgettem utastársakkal kicsit, kedves osztrák házaspár volt. Jellemző, hogy itt se németekkel akadok össze. :) Berlin és Prága között volt  a legrosszabb: nem tudtam elaludni, tömve volt a kocsi (értsd mind a 6 hely foglalt volt), ölemben kellett tartanom a táskámat, ami tele volt, ezért elég nehéz is, nem tudtam kinyújtani a lábam, minden porcikám fájt stb. stb. Arra még emlékszem, h beérünk a prágai főpályaudvarra, és akkor bumm, egyszerűen elaludtam. 1 órát sikerült pihennem, bár a nyakam még jobban megmerevedett. Breclavban leszálltak a velem utazók, attól kezdve egyedül voltam végig. 

Már kényelmesen:



Pesten váratlan öröm ért, őrült rohanás (baromi nehéz csomagokkal vonatról le, peronon végig, aluljáróba le, jegyet venni, aluljáróból fel, kimenetelni onnan 6 perc alatt az 1-es kocsiállásig, ami a legmesszebb van) után elértem a korábbi, 22.50-es vonatot. Majd kiköptem a tüdőmet, felléptem a lépcsőkre, és becsukódott az ajtó, el is indultunk. Még 20 percig lihegtem, hörögtem, köhögtem a kis asztmás tüdőmmel. 

De fenn voltam a vonaton, ez a lényeg. :)

Már háromnegyed 2-kor haza is értem. A cicám is megismert, fiatal még, és 65 napja látott utoljára, volt rá esély, h dolgoznom kell a kegyeiért, először csúnyán nézett rám, nyávogott egyet, odajött, megszagolt, és elkezdett berregni. Még szeret. :) 

2013. március 10., vasárnap

# 30

Tegnap egész nap hatalmas szemekben szakadt a hó, és egyelőre úgy tűnik, mind meg is marad. Csak reménykedhetek, hogy ez semmilyen hatással nem lesz a holnapi vonat közlekedésre. Tudom, hogy otthon még kifejezetten jó idő van, hó a közelben sincs, de ki tudja, mi lesz még kedd hajnalig.

A hó apropóján sétáltunk egy nagyot, mert mindenki bent maradhat, kivéve az akinek gyereke van, vagy egy osztrák szerelme. Őrült módon szeretik a havat, akiket eddig megismertem, közülük mindenki. 

Be kell valljam, egészen szép odakint, kár, hogy holnap itt kell hagyjam ezt a gyönyörű várost, meg ezt a csodás fehérséget:





Vagy ezt:



#29

A bepakolás sokkal rosszabbul megy, mint hittem. Sírok, odateszek valamit, leülök, sírok. Ölelkezek. Előveszek, visszateszek, sírok.

Ha így folytatom sosem leszek készen.

:(

Holnap utazok haza. Ma pakolok és sírok. (Gondolom a sírásból marad későbbre is..) Két hónapig leszek Nélküle. 

Reggel kezdődik a horrortúra. 6.00-kor kelés (nálam ez inkább felriadás!).

1. A vonat 8.14-kor indul, ha elindul egyáltalán, legutóbb már az is 20 percet késett.

2. Érkezés Budapestre hivatalosan 22.35-kor, ez rendszeresen csak 22.50-re sikerül, ami azért a lehető legkellemetlenebb, mert van egy vonatom, ami akkor indul(na), de ehelyett mehetek a 23.55-tel 

Bp. Keleti pályaudvar: 1 óra várakozás, nekem elég durva arcokkal. Jegyet kell vegyek, ami azt jelenti, h a hatalmas bőröndömmel, és a kitömött sporttáskámmal, valamint az önmagában sem könnyű vagy kicsi kézitáskámmal le kell evickéljek az aluljáróba. Legutóbb szó szerint úgy vonszoltam le ezeket magammal. Fura arcok ott is, akik lehet csak ennyi utazás után tűnnek durvának, és ugyanolyan fáradtak, mint én. Vissza ugyanez, majd várakozás a vonatra, h talán beszállhassak, és ott várhassak tovább. 

3. Már csak 2 óra vonatozás, ahol nem alhatok el, és magamra is ügyelni kell, mert a fura arcok fel is szállnak... 

4. Az állomáson az apukám vár, akivel szépen 1 óra alatt hazaautózunk.

Ha minden jól megy, és egyik vonat sem késik, siklik ki, vagy egyéb finomságok, akkor hajnal 3-ra már kicsiny falumban lehetek, és talán épp az ágyam felé közelítek.

2013. március 6., szerda

#27

Tudja esetleg valaki, mire jók ezek a nyakláncok a kisbabák nyakában?

2013. március 5., kedd

#26

A péntek egyébként egészen jól sikerült, leszámítva h a cuki kocka fiú, meg a szégyenlős barátnője (ami nekem egyáltalán nem jött át) kurva messze laknak, és már a buszon rosszul lettem, szédültem, hányingerem volt, és nagyon erősen kellett koncentrálnom, h semmi ne történjen.

Raclette sütőben(?) - nem tudom ez-e  a helyes szóhasználat - csináltunk mindenféle finomságot, összesütöttük, nyamm. Én idegen helyen mindig nagyon keveset eszem, mert összeugrik a gyomrom, és nem megy több, de az a kevés is egészen jól esett.

A ház egy mini állatkert, van kaméleon, kígyó, nyulak, kutya, meg még egy valami, aminek nem kellett akvárium, de zöldes barna, és hasonlóan rusnya mint a kaméleon, a nevét viszont nem hallottam, vagy nem értettem, az állatot magát pedig ránézésre nem ismertem fel.

De! Megsimogattam, sőt, megfogtam a kígyót. Nem kell túl nagyot elképzelni, a legvastagabb része kb. olyan vastag mint az én csuklóm, de akkor is. Még soha nem volt kígyó  kezemben. Meglepően erős a szorítása, simogatni pedig olyan, mintha le lenne lakkozva, ehhez tudnám a leginkább hasonlítani. 

A kutyus meg a kedvencem volt egész este, játszottunk, hozta nekem a labdáját, a plüssnyulát, meg a kispárnáját, hogy játsszunk. Imádni való volt. 

A srác kedves volt, még mindig cuki, de már nem éreztem azt a múltkori izgalmat, amikor láttam. Ez jó. 

Ez most annyira fontos, de tényleg

Megvettem szombaton életem első Essence color and go körömlakkját. Hogy maradhatott ki eddig ez az életemből, nem is értem. A színe pedig: 122 chic reloaded. 

És változik a színe, ahogy forgatom, tetszetős. :)

2013. március 1., péntek

#24

Rohadtul nem csináltam ma se semmit. Már ébredezett reggel, mikor végre sikerült elaludnom. Háromnegyed tizenkettőig nyomtam, mintha egy nagyon mély gödörből másztam volna ki. A hajmosásig jutottam csak el, de még turbánban figyel  fejemben. Se zuhany, se hajszárítás. 

Kidobáltam pár cuccot a szekrényből, nem érdekel, mi lesz ma  rajtam, szerintem semmi jelentősége nincs. Nem akarom, hogy a kockafiú barátnője csúnyán nézzen, ha esetleg túlságosan "jól" öltöznék fel. Ismeretlen lányoknál sose tudni.. 

Szempillaspirál, apró fülbevalók, két gyűrű. Nem kell más. Kissé izgatott vagyok, vicces. Barna leggins, hosszú, fekete, bő pulcsi.  Elég visszafogott?