Tudom, hogy ez nem normális, de egyfolytában aggódom érte, hogy történik Vele valami. Olyan messze vagyunk egymástól, és ha nem jelentkezik, már félek. Reggel még írt egy rövid, kedves-szerelmes üzenetet fb-on, én viszonylag - önmagamhoz képest - korán keltem, és már 9-kor írtam neki emailt, a munkahelyi címére, amire azóta sem válaszolt. Mindig válaszol. Ott ül az íróasztalánál és válaszol nekem. De most nem. Ő maga mondta, hogy a nagy hó miatt, a város tiszta káosz, és mára még hidegebbet jósoltak, a hó eddig sem olvadt el, és most még jobban le is fagy minden. Ő pedig kocsival megy dolgozni. Mi van, ha nem ért be a munkahelyére, mert baleset érte. Olyan sokat kell vezetnie, még ha nem is ő hibája, akkor is történhetett vele valami az úton.
Ezt most nem bebeszélem magamnak. Nálam ez úgy működik, hogy az történik meg, ami eszembe se jut, amire gondolok, az már nem fog. Ez a félelem, hogy elveszítem, nagyon rossz, és sokszor igen felkavaró. Olyan mélyen szeretem, nem tudtam, hogy még képes vagyok ilyenre, és most úgy érzem, csak valami olyan választhat el minket, ami visszavonhatatlan és kivédhetetlen. Mint a... nem fogom leírni azt a szót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése