Ha meghallom a Rose gardent, most már mindig arra gondolok, ahogy a kis falunk szilveszteri báljában erre táncikáltunk (pedig ő annyira nem is tud, de lelkes), s egyszerre kezdek mosolyogni, szorul össze a szívem, és lábad könnybe a szemem.
Annyira szeretem, és nagyon hiányzik, úgy érzem, nélküle nem vagyok már egész.
Még 36 nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése