Hazaértem. Túléltem.
Az út kb. felében szenvedtem csak, de akkor nagyon, egyébként nagyjából rendben volt minden, semmi rendkívüli. Beszélgettem utastársakkal kicsit, kedves osztrák házaspár volt. Jellemző, hogy itt se németekkel akadok össze. :) Berlin és Prága között volt a legrosszabb: nem tudtam elaludni, tömve volt a kocsi (értsd mind a 6 hely foglalt volt), ölemben kellett tartanom a táskámat, ami tele volt, ezért elég nehéz is, nem tudtam kinyújtani a lábam, minden porcikám fájt stb. stb. Arra még emlékszem, h beérünk a prágai főpályaudvarra, és akkor bumm, egyszerűen elaludtam. 1 órát sikerült pihennem, bár a nyakam még jobban megmerevedett. Breclavban leszálltak a velem utazók, attól kezdve egyedül voltam végig.
Már kényelmesen:
Pesten váratlan öröm ért, őrült rohanás (baromi nehéz csomagokkal vonatról le, peronon végig, aluljáróba le, jegyet venni, aluljáróból fel, kimenetelni onnan 6 perc alatt az 1-es kocsiállásig, ami a legmesszebb van) után elértem a korábbi, 22.50-es vonatot. Majd kiköptem a tüdőmet, felléptem a lépcsőkre, és becsukódott az ajtó, el is indultunk. Még 20 percig lihegtem, hörögtem, köhögtem a kis asztmás tüdőmmel.
Már kényelmesen:
Pesten váratlan öröm ért, őrült rohanás (baromi nehéz csomagokkal vonatról le, peronon végig, aluljáróba le, jegyet venni, aluljáróból fel, kimenetelni onnan 6 perc alatt az 1-es kocsiállásig, ami a legmesszebb van) után elértem a korábbi, 22.50-es vonatot. Majd kiköptem a tüdőmet, felléptem a lépcsőkre, és becsukódott az ajtó, el is indultunk. Még 20 percig lihegtem, hörögtem, köhögtem a kis asztmás tüdőmmel.
De fenn voltam a vonaton, ez a lényeg. :)
Már háromnegyed 2-kor haza is értem. A cicám is megismert, fiatal még, és 65 napja látott utoljára, volt rá esély, h dolgoznom kell a kegyeiért, először csúnyán nézett rám, nyávogott egyet, odajött, megszagolt, és elkezdett berregni. Még szeret. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése