2013. július 19., péntek

Tesóm azt mondta...

.. ahányszor jégkrémet veszünk a Family Frosttól, mindig úgy érzi, megcsaljuk a fagyis bácsit.

Velem ugyanez a helyzet. Most épp facebookon írogatunk egy német sráccal, akit még a másik felem előtt ismertem meg, bár a körülmények eléggé hasonlóak voltak, és nagyon sokáig, napi szinten beszélgettünk órákig, de csak írásban. Mintha félrelépnék azzal, hogy valaki mással beszélek azon a nyelven, ahogy csak vele szoktam. 

Tudom, hülyeség 

2013. július 18., csütörtök

Ez egy nagyon fontos kérdés

Mikor születik már meg végre William és Kate babája?

Ha az írás megindul...

Tegnap óta nagyon pörgök, és nem múlt el attól sem, hogy este teljesen bekészültem a lapátolástól. Mikor reggel felkeltem sajgott mindenem..

De a vásárlás, a ruhák, meg a többi új szerzeményem nagyon feldobott. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen egyszerűen találjak magamra ruhát. (Épp ma néztem a Tesóm két évvel ezelőtti szülinapos képeit, 90 kilósan folyok rá épp az asztalra, mondhatom csodálatos. Na ezért furcsa, hogy jó rám, amit beviszek a próbafülkébe.) 

A lényeg, hogy nagyon ügyelnem kell magamra, mert ha elszalad velem a ló, nem tudok koncentrálni, és lásd. előző bejegyzés. Vizsga van. Mindent túlpörgök, és akkor nem érdekel semmi, csak a listáim, hogy mit kell még elintéznem/megvennem, magammal vinnem, ha majd értem jön, hány nap van még stb stb.

Az is benne van ebben a felfokozott állapotban, hogy vasárnapig bírtam, és akkor egyszerűen rám szakadt, hogy mennyire hiányzik, mert eddig le kellett jegelnem (igen, 35 fokban is!) ezt magamban, mert végem lett volna, ha már hagyom, hogy ennyire hiányozzon másfél hónappal ezelőtt is. Egyszerűen felemésztett volna. És most egy pillanat alatt lettem nagyon izgatott, és türelmetlen, ez sem segít a koncentrálásban.

Achtung! Achtung!

Még 17 nap..

Vásárlós

Szülinapos pénzköltés volt a héten. Kétszer is. :)

Imádom a használt ruhás boltokat. De a klasszikus turkálás nem megy, csak a vállfás.  Ilyeneket sikerült összehozni például: kétezer-háromszázért két hosszú farmer, meg egy térdig érő farmer rövidnadrág, ezernégyszázért két póló, meg egy fekete ing. 

Szóval most van egy fekete ingem ... ( http://www.youtube.com/watch?v=kRt2sRyup6A ) :D

Tegnap kalandoztam a nőgyógyász után is (lol), és ez ugyan egy kicsit több volt, mint  a hétfőiek, de nagyon tetszenek, és a legmeglepőbb, hogy vettem egy SZOKNYÁT!!! Soha nem hordok, Tesómnak tátva maradt a szája: Te??? Szoknyát??? :O őő, ja. És le volt árazva a Dove is a DM-ben, külön jó, és vettem még egy pánt nélkül is használható melltartót, ezúttal feketét. Még a végén 'nyakbaakasztós' felsőt is fogok tudni hordani.

Hétfői szerzemény egy magastalpú papucs is a Deichmannból, amit féláron vettem, és ha már papucs, kerestem egy otthonra még megfelelő, de az utcára már ki nem mennék benne típust is. Sikerült, de át kellett vágnom magam egy hatalmas kupac gumi szörnypapucson, nincs rá jobb szó, az igénytelenség olyan magas fokát sikerült elérni ezekkel a termékekkel. :D

A következő két és fél hétben elég sok helyre kell mennem, ezek nem túl izgalmasak, mert vizsga, vérvétel, orvos, kórház, orvos, és csak zárójelben jegyzem meg, csendben és halkan, hogy remélem vezetni is, de akkor is öltözhetek kedvemre. 

Talán nem kellene a széles vállaimat mutogatni, meg a vastag csontjaimat, de emberek (nők!!) képesek úgy közlekedni odakint, nem 6-7 kg súlyfelesleggel, olyan ruhákban, amit én a legvékonyabb testemre sem mernék felvenni, hogy talán még belefér ennyi, ha topban mászkálok. 

Össze is foglalnám: örülök az új ruháimnak, és most úgy érzem ki is merészkedek bennük az utcára. 


Életjel

Sok minden történt, amit elképzeltem, milyen szép hosszan fogom kifejteni itt, de ez mint látjuk nem történt meg. Címszavakban akkor:

- Hétfőn 9-kor lesz a vizsgám. 

Aggódom több okból is: 1.) Nekem semmi nem szokott sikerülni, legyen az bármilyen vizsga. (Én mindent vizsgának tekintek..) 2.) Múlt hét elején, mielőtt még megtudtam volna, hogy 22-én mehetek vizsgára az áhított 8-a helyett, eléggé befordultam. Csak a szokásos, bekövetkezik bármitől, elég, ha úgy érzem semmi értelme nincs annak, amit elhatározok, vagy megteszek, semmi nem úgy alakul, ahogy tervezem stb. Napokig nem vigyázok magamra, és nem teszem amit kell. Folyománya: 5 napig egyáltalán nem csináltam tesztet. Ebből következik a 3.) pont. Nem mennek a tesztek. Korábban mindig sikerült, voltak 70 felett is rendesen, most meg örülök, ha eléri a 65-öt. Minél jobban akarom, annál rosszabb eredmények lesznek. :(

- Valahogy most összejöttek itthon a legutáltabb melók. Tegnap terményt szedtünk. Ez aratás utáni zsákokba szedését jelenti búzának, árpának, kukoricának stb. Nagyon porol, iszonyat koszos, és tetőtől talpig le kell fürödni utána, mert viszketsz ezerrel, és tele van az orrod mindenféle porral. És nem, nem tudom senkinek se elég gyorsan csinálni. Hibakeresés... Találat!!!
Ma meg krumplit kell szedni. Nem is tudom melyiket utálom jobban, szerintem megosztott első helyet adok. A legnagyobb félelem: kaparom kézzel kifelé a krumplit, már jó vizes a föld, a körmöm teljesen tele van vele, és akkor előugrik egy BÉKA. Rettegek a békáktól. Nevetséges, tudom, de más meg a pókoktól fél, én meg tőlük nem. :D

- Egy hete nem láttam a babákat. Minden este volt valami munka amit csinálnom kell és nem jutottam el hozzájuk. Ami azért érdekes, mert a szomszédban vannak. Pénteken lesznek 7 hetesek. Szeretném kihúzni jövő péntekig, 8 hetes korukig, és csak akkor elhozni őket. ide tartozó félelmem, mi van ha nem fognak szeretni engem úgy, mint a mostani cicám? Vagy egyáltalán nem kedvesek? És ha az itthoni cicámat akarom majd, és én nem szeretem őket?

2013. július 12., péntek

De szép is lenne..

... ha egyszer végre megtanulnátok helyesen írni, ti, ott a facebookon, akiket visszajelöltem, mert már láttuk egymást valaha, amikor kitettem a lábamat a házból. Nem, semmi közünk egymáshoz, csak azért, mert ugyanaz a falu szerepel a lakcímkártyánkon.

A mai fődíj nyertese pedig: 

"Kit érdekel hogy unatkozol, wc-n vagy,mennyi szivecskét tudsz kurakni,hol vagy és kivel. Legyen már magán életed." 

Neked meg helyesírásod... ***

Még annyit tennék hozzá, hogy a lánnyal szakíthattak valószínűleg, mert minden más posztja ezt adja vissza: mindenki hibás, rossz, hülye, két, esetleg háromszínű, pletykás, nem lehet megbízni benne stb stb. Bezzeg ő... 

Van 160 ismerősöm, szerintem ez nem sok, most felezzem meg?

2013. július 11., csütörtök

Szülinap

Ma negyed 7-kor ezzel a tortával ébresztettek a szüleim:



Pedig ilyet korábban sosem csináltak,  a torta inkább csak a kerek szülinapokhoz kötődik nálunk, az ébresztés meg teljesen új. A poén, hogy épp tegnap kerestem az alatta lévő tányért, és nem találtam, de még csak eszembe se jutott hogy miért, és hova tűnhetett el. De aranyosak na, és k. jól esett. 

Mellesleg 31 vagyok ma, és mint minden évben, ma sem sikerült 12.50-kor az órára néznem. :)

U.i.: Baromi finom, gyümölcsös.. :D

(A kép nem a legjobb, de nem is vagyok fényképész... :D )

2013. július 10., szerda

Gusztustalan folyt.köv.

Tegnap este/éjszaka megismétlődött a vasárnapi móka. Leszámítva az intenzív sárgát hányást, mert azt lecseréltem intenzív vécé előtt ülésre, és hosszas eredménytelen(?) öklendezésre. 

Annyit módosítottam még, hogy a kis kirohanásaimat(ágyból a fürdőbe..) alvással szakítottam meg, többször is, majd felriadtam arra, hogy fázok vagy remegek vagy folyik rólam a víz, és még mindig bloááááá.

Most már hivatalosan is aggódom, hogy mi bajom lehet. Avagy nem hivatalosan: 'miafaszvanmááááár?'

2013. július 9., kedd

#145

Anyukám beteg változatlanul.. lassan eljutok odáig, hogy nem megyek én sehová..

Még soha életemben...

... nem jártam a Balatonnál. :( 

30 éves koromig nem tettem ki a lábam az országból.

Alig van pár hely, ahol jártam Magyarországon, nem tudom megmutatni neki a fővárost sem.

Hát ilyenek vannak, na. :(

2013. július 8., hétfő

#143

Mikor épp felszabadul egy kis hely a laptopon, találok egy újabb tölthető sorozatot...

Apropó utazások

Ez a terv most:

- augusztus 4-én jön hozzánk; itt nem lesz túl sok program, max. elutazunk a barátaimhoz, és benézünk a falu melletti városba beszerezni  ezt-azt - neki 5 óra, ha sokat kell pisilnie mint decemberben, akkor 5,5 óra, nekem ugyanennyi idegeskedés, mert hiába próbálok ilyenkor sokat aludni, hogy a lehető legkevesebbet ébren várni rá, eddig még nem sikerült

- 8-án délután indulunk a családjához Ausztriába, megpakolva 3 kiscicával; még soha nem utaztam autóban kiscicával, pláne nem hárommal, nem tudom mire számítsak, főleg ha megint rosszulléteim is vannak - ez megint 5-5,5 óra, nem tudom a babák dobnak e rajta még

- 10-én tőlük utazunk Németországba (*), már "csak" két cicával. De 12 órás utazás, ismétlem kiscicákkal, esetleges, de eddig mindig befigyelő rosszulléttel.. :( 

Remélem nem sírják végig az utakat, mert 3 illetve 2 macskával az ölemben mégse lehetek végig, nem beszélve arról, hogy kiugrálnak a kezembe, és megzavarják a másik felemet a vezetésben  és így tovább..

Feltételezzük a legjobbat: mikor megy a kocsi alszanak, ha megállunk, evés-ivás, pisi-kaki, egyébként csend. Így képzelem én. Ja, és persze nem leszek rosszul, nem fogok a hányinger miatt elaludni a biztonsági övön oldalra dőlve.

Tudom, és igaz: nem kisgyerekkel sem utaztam még soha.. :D

* Nincsenek rá szavak mennyire utálom, ha valaki  így használja az országok neveit: 'németbe', 'olaszba', 'horvátba', 'spanyolba' stb stb... fúúúúj

Gusztustalan poszt

Éjszaka durván hánytam. Azt hittem először, hogy a szokásos rosszullét lesz, egy gyógyszerem mellékhatása, ami mostanában nagyon jól bírta se hányás, se hasmenés. 

De tegnap..! Rázott a hideg, és szó szerint csorgott rólam a víz.  Mikor először rohantam a fürdőbe, még nem tudtam mi lesz belőle. Úgy éreztem, mintha a gyomromtól, az orromig vezetne egy út, amit most szépen felmarattak valamivel. Valami sárga cucc jött ki belőlem mindhárom alkalommal. Egy-egy alkalom 4-5 felvonásos volt, utána lehet számolni hányszor marta végig magát a kis izé...

Fogalmam sincs mi volt ez, és egyáltalán mitől lehetett, de még mindig nem érzem túl jól magam. Fáj a torkom, és a gyomrom is ég.

Már majdnem örülni mertem, hogy most a szervezetem egész jól bírja a bogyót és nem kell félve kimennem a házból, hogy épp ma mikor tör rám valamelyik inger.

Elkiabáltam. Az is lehet, hogy azért kezdi újra, nehogy már nyugodt legyek, mikor majd utazunk. Hamarosan következnek a hosszú autóutak, amik így is veszélyesek számomra, mindig aggódok is előre, nem alaptalanul, volt már 1 nagyon durva horrorsztorim egy német-osztrák határ melletti pihenőben. 

2013. július 4., csütörtök

És akkor a nevek...

A babák tegnap éjszaka óta ezeken a munkaneveken futnak:

Nina    +     Max

Szigorúan csak Max, mert én Maxit akartam, de az úgy nem tetszett neki. Mondtam, hogy arra azért felkészülhet, hogy becézgetni fogom őket, és eléggé kézenfekvő, hogy az a lelopott 'i' is vissza fog oda térni.

Tegye fel a kezét, aki nem becézni minden elképzelhető  módon a állatait: kutyát, macskát, halat , hörcsögöt vagy bármi egyebet.

2013. július 3., szerda

#139

Ez több mint szomorú...

Mondom ezt én, aki ebben az évben még csak 3 könyvet olvasott. De legalább a hagyományos értelemben véve nem nézek tévét.

Ami a könyveket illeti, végre belekezdhetek egybe, már nagyon csápol az agyam két kapálás és egyéb falusi tevékenység közt. 

Rájöttem, hogy már nem lesz időm minden könyvre, amit szeretnék, ezért ettől az évtől csak olyat választok, amire büszke lehetek, hogy elolvastam (és nem KI...). Meg persze Agatha Christie, de ez már régi nagy kedvenc, 12 éves korom óta olvasom és gyűjtögetem.

#138

A babáknak sincs még mindig nevük, mert már egy hete nem beszéltünk, és szerinte ezt csak szóban lehet eredményesen megtárgyalni. Este, talán..

Azon ritka alkalmak...

... egyike, amikor valamit véghez is viszek.



Azt persze nem mondhatom, hogy ez eredmény is, mert ahhoz a vizsgának kellene meglennie, hogy 1 év után ismét fel tudjak mutatni valamit (bármit!). De ettől most megint messzebb kerültem. 

Olyan boldog voltam tegnap éjjel 2 órakor, amikor a végére értem, és a próbavizsga is sikerült. Ma reggel úgy ébredtem, hogy egyből hívtam is az oktatót, hogy készen vagyok, bejelenthet. 

Itt jött a pofon. Semmi esély rá, hogy én hétfőn vizsgázni mehessek, több idő kell hozzá, átfutási idő, bejegyzések stb. Valahogy úgy érzem, már annak is örülnöm kell, ha majd július 15-én megejthetem. 

És nem is én lennék, ha nem érezném most teljesen feleslegesnek a megfeszített 2 napos tanulós vágtámat. Hosszú távon persze majd megéri(?), de most akkor is csalódott vagyok.

2013. június 30., vasárnap

#136

Ki hitte volna, hogy ennyire bonyolult két kiscicának nevet találni, ha két ember keresi!

2013. június 28., péntek

#135

Most jöttem rá, hogy csak hétfőnként lehet elméleti vizsgára menni. Nem leszek készen úgy hétfőig, hogy az oktatóm be is tudjon jelenteni. Marad a július 8.-a. 

Késő, nem végzek augusztusig. 

Fuuuck. :/

2013. június 27., csütörtök

#134

A második részteszten következetesen 77 vagy 78 %-ot érek el. 87 kell, hogy továbbléphessek.

Csöppet vagyok csak dühös. :/

Nem tartozik ide, de a macsek nagyon selymes és jó illatú lett. A harc nagyon kimeríthette velünk a víz felett, mert még csak félig volt száraz, de már visszaköltözött az ölünkbe, és azóta alszik.

A többesszám itt Tesómat és engem jelent. Őrá még nagyon sokáig kell várnom...