... fáradt vagyok már attól is, hogy minden nap fel kell kelnem, és utasítások sorát hajtom végre, miközben próbálok időt lopni a tanulásra. Nem, nincs munkám, csak itthon vagyok, egy faluban, ahol csak úgy röpködnek a "parancsok".. csináld ezt, csináld azt. Persze nem tudom jól csinálni, és ezek a dolgok(falusi feladatok!) rohadtul nem tudnak lekötni.
"Nem igaz, hogy nem tudod, mit kell csinálni!"
Hát nem, nem tudom.
Ma olyan iszonyatos hányingerrel ébredtem, hogy még kávét sem mertem inni, pedig folyamatosan álmos vagyok. A hányinger, meg a többi kis "inger-barátja" persze a gyógyszerem miatt van, próbálom felemelni az adagomat, hogy mire vérvételre megyek, egyáltalán mutasson valami változást, ahogy a doki előírta, hátha végre rámondja a áment a kis (többek között) inzulinrezisztens testemre.
Barátnőm este át akart jönni, mondtam h ne, mert mennem kell vissza.. konkrétan tyúkszart söpörtem, jeee...
Egyébként nem vagyok ilyen finnyás picsa, csak kurvára hiányzik a másik felem, és olyasmit kell csinálnom, amit nem szeretek, nem érdekel, ráadásul nem is tudok jól csinálni.
Még csak 2 hét telt el.. Augusztus első napjaiban jön.. ha jön... És elvisszük a cicákat, és együtt leszünk, és olyan lesz megint, amilyennek lennie kell, és mellette fogok aludni, és simogatom az arcát, h hagyja abba a horkolást, legalább míg elalszok, mert utána már úgysem hallom. :)
De most már ő is be van fordulva, ez pedig nem kicsit ijesztő, mert én vagyok az, aki mindig szomorú, és depis, ez az én "szerepem". Az övé meg, hogy kedves dolgokat mond, és optimista, és tartja bennem a lelket.
Most meg nem tudom már miben bízzak, ha már ő is az én sorsomra jut. Hogy fogjuk ezt kibírni? Külön-külön, és együtt is? Hogyan? Olyan sok idő van még hátra, úgyhogy most szenvedünk. Nagyon.
Azt hihetnénk, hogy mivel ezt már csináljuk egy ideje, és megszokhattunk volna, de nem. Egyre nehezebb és rosszabb lesz. És mióta találkoztunk is, még soha nem volt ennyire hosszú. Nem voltunk együtt az első évfordulónkon, és nem leszünk a születésnapomon sem, és utána még sokáig.
Érzem, ahogy gyűlik bennem a feszültség. Kéne egyet sírni, hátha utána jobb lesz. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése