Már mentem egy kört, ami a takarítást illeti. Úgy kellett könyörögni nekik több formában is, hogy ugyan írják már meg melyik nap jönnek egyáltalán, vagy mikor érnek ide, hogy elkészülhessünk. Biztos én vagyok a hülye, de nálunk, ha vendég jön, annak kitakarítunk, összepakolunk meg minden. Tudom, hogy ez náluk nem így van, vagy legalábbis a vendégtől függ, és minden eddigi jel alapján én nem tartozom a kivételezettek közé, nekem nem takarítanak, de akkor is, legyen már annyi eszük, ez nem csak annyi, hogy szólnak, aztán jönnek, és kész.

Továbbra se értem, miért jönnek, nem is szeretnek minket, vagy lenéznek, mint alsóbbrendű egyedeket, akik túl egyszerűek, mindenféle igények nélkül; elég csak arra gondolnom a húga milyen hangnemben beszél M-hez. M szerint meghívót már nem hoznak az esküvőre, nekem ez volt az egyik ötletem. Azt fontos elmondanom, hogy más vendégeknek örülnék, sőt szoktam is. ;)

Tegnap csináltam hirtelen felindulásból túrós-almás pillesütit, kicsit úgy néz ki mint a tejespite, de finom lett. Mára ha végeztünk a pakolás-takarítás-mindent elrakással megpróbálkozom még egy másik sütivel, és a húsvéti kaláccsal is. Egyiket se csináltam még, mondjuk pont ez hiányzik, hogy még süteményeket is magamba tömjek, már így se jön rám semmi (és ez nem vicc).

Itt a mai nap is ünnep, így lehetett volna négy nyugodt napunk együtt, ami ránk is férne, hiszen mostanában elég őrült vagyok, M kapja tőlem az ütéseket szóban, érzem, hogy szó szerint bolond vagyok, és csak csapkodok magam körül.

De nem, mert ehelyett jópofizhatunk, kínosan feszengve, néha csöndben, vagy a semmiről beszélgetve; hallgathatjuk, hogy a srácnak minden remek, mert ő egy kis goldenboy, ő bizony nem fog hochdeutsch-ul beszélni a németországi munkahelyén, mert miért is, mindenki érti ugye a szörnyű osztrákot, hát persze; de már autót vett három hónap munka után stb stb.  

Nem ártott volna egy kis pihenés, mielőtt kikészítjük magunkat egy hét múlva az 1500 km-es vezetéssel, és oh jajj, megint meg kell tanulnom váltani, és beszélni fogunk otthon a pappal, hogy összeházasodhatunk-e nála, és rajta múlik, lesz-e igazi esküvőnk, látnak-e a nagymamáim, lesz-e egy szertartás, amit én is értek stb. Azután meg visszarepülünk, és jajj, repülés.

Nem bírom én ezt a sok szorongást, meg félelmet.