Az, hogy nem érzem itt (M szüleinél vagyunk már Ausztriában csütörtök óta, és már nagyon szenvedek) jól magam az egyáltalán nem újdonság. Mennek a szokásos körök: pénz, Fülöpke istenítése, stb.

Az esküvőnkre nem húzták a szájukat, de egy minimális segítséget se ajánlottak fel, sőt semmit se. Ilyen kis óvatos dologra gondoltam maximum, hogy az ebédet kifizetik itt a polgári után 10 főre, amiből 1.anyukám 2. apukám 3. tesóm, az összes többi M családja. De erről szó sem esett; az anyjának az sem jutott eszébe, hogy "jajj, fiam, összeházasodtok, akkor megadom már a pénzt, amivel tartozom nekem, mert biztos szükségetek lenne egy havi fizetésedre, amit 1 évvel ezelőtt kisírtam tőled, de azóta szóba se hoztam". 

Bezzeg Fülöpkének még a fingja (már bocsánat, de baromira felhúztak ezzel mind a kettőnket) is csodálatos, meg is kellene szagolni, és megpróbálni ugyanolyat produkálni, mert az a tökéletes. Csak a példa nem igazi, de higgyétek el, nem sarkítok. 

Ami különösen felháborító, hogy az apja nyugdíjba megy januártól, és az ebből az alkalomból kapott nem kevés búcsúpénzből az anyja új (!!!!!) autót akar venni, nem egy jobb állapotú használtat (már egyébként is van nekik kettő, meg ami még csak úgy itt áll), amiből hemzseg az osztrák, de főleg a német piac, hanem újat, ahelyett, hogy kifizetnék a még hátralévő hiteltartozást a házra mondjuk, esetleg ne adj isten a kölcsönt M-nak.

Komolyan nem értem őket, hogy lehet így gondolkodni, és így bánni a pénzzel; bár azt hozzá kell tennem, hogy az apja nem tud a pénzkölcsönzésről. 

Az anyja most különösen fel van pörögve, mert a szokásos minijob (meghatározott óraszám fix összegért egy hónapban) helyett, amiben dolgozik, most lehetőséget kapott egy három hónapos szerződésre; dicsekedett M-nak, mennyit keresett a múlt hónapban is. Fogyott is egy csomót (alapból eléggé nagy, de ezen nem kell csodálkozni, amit összeesznek, hihetetlen mennyiségben és időpontokban, édességeket főleg), és neki most új korszaka (saját szavai) van, színes ruhákat fog hordani, és számlálatlanul hozta elő a szobából a még sosem hordott drága felsőket, blézereket, ez 100 euró volt, az 150 felkiáltással, jajj ebből meg kettőt rendeltem. M azt hittem lassan agyvérzést kap mellettem, a cetli mindegyiken rajta van, mondanom se kell. Hát így megy ez. Ezeket most mind el kell vinnem anyukámnak, neki nem-e tetszik valami. (Persze, mert az én családom tök csóró, és le kell adniuk a szemetet. Ez még a legjobb rész, van más is, ha már habzik a szám, majd részletezem.)

Annyi kis finomság van még. Elhatároztam, hogy túl fogok lépni ezen, nem érdekel, hát két napig bírtam, meg a koszt is; a kupin az alagsorban, ahol a másik fürdő van, ezért gyakran járok oda, szó szerint nem lehet átlépni.

Még egy hét, és addig még lesz minden, egyszerre mindenki ebben a házban, fel-alá mászkálnak, örülsz, ha bejutsz a vécére, tudom, én bajom, miért vagyok ilyen görcsös. Ráadásul 58 eurós dirndl-ben fogok menni a húga esküvőjére, ami nekem tökéletesen megfelel, de itt röpködtek a százasok, és az anyja már húzta a száját, mikor mondtam, hol vettem.

Most azt gondolhatjátok nem fogadom el, ha valaki különbözik, vagy másként él, pedig nagyon is. Nem az a bajom, hanem az a felelőtlenség többek között, ahogy a pénzzel bánnak, meg az a következetlenség, amivel a gyerekeikkel, pontosabban ezzel az eggyel, aki nekem jutott. 

Félek is, mert nyomokban azért M is tartalmaz furcsaságokat, hiába különbözik legalább 80%-ban a családjától.