Tegnap este sikeresen megérkeztünk Ausztriába a szülőkhöz, de nagyjából ez volt az egyetlen, amire a siker szó ráillik. Valahogy minden rosszul sikerül, tiszta ideg és para volt az egész, fáradtság meg . Ő beteg lett még pénteken, megfázás, de 12 órát vezetni úgy, hogy közben beteg vagy nem az igazi. Szerintem 12 órát vezetni semmiképp sem az igazi.

A gyerekek sírtak, nyugtalanok voltak, nem ettek, nem használták az almot. Erre később rájöttem miért: nem tetszik nekik a fehér. Otthon még vegyesen volt a korábbi szürkével, de az útra már a fehérből kaptak, amit nem is használtak. :( Úgy éreztem kínozzuk őket, mert már nagyon boldogok voltak a lakásban, most meg miattunk utazniuk kell.

Az előző éjszakát, és azt a 3 és fél órát (talán?) amit alvással töltöttem a kanapén sikerült lerendezni. Nem vesztünk össze, csak mivel szegény eléggé beteg volt, és már egyébként is horkol, képtelen voltam elaludni mellette, akkora zajt csapott. 1 óra körül otthagytam mindenestől, mert már baromi mérges voltam. A kanapé az én 165 centimnek is kicsi, és olyan nyakfájást pakoltam a már meglévőre, hogy csak na.

Úgy kezdtük az utat, hogy 3 óra alatt 3-szor álltunk meg, mert a reggeli kávé hatalmas pisiléseket generált, de ebből nem lett összeveszés szerencsére, mert nem csak nekem kellett. Tankoltunk is, minden bajunk volt, de tényleg. Augusztusban megoldottuk 3 megállással, tankolást is beleértve, most meg már elfelejtettem számolni, olyan sokszor kellett.

Amikor megérkeztünk örültek nekünk, meg a babáknak is, és még húst is kaptunk vacsorára (itt mindenki vegetáriánus), de a kölykök itt lakó testvére egy kis hárpia lett, és hozzá van szokva, h minden körülötte forog, olyan veszekedés, illetve verekedés volt, hogy teljesen kiakadtunk tőle. A végén már a mi kis békés babáink egymásra is fújtak. Teljesen készen voltunk az úttól, a gyerekek meg be voltak sokkolva, ide-oda rohangáltak, féltek stb. Végül a szobánkba evakuáltuk őket egy vécével, és már az sem zavart minket, hogy gyorsan fel is avatták az ágyunktól nem messze. Egy idő után megnyugodtak végre, és mi is alhattunk egy-egy gyerekkel az arcunkon/nyakunkon és ahol épp leheveredtek.

Legalább 4 órát sikerült is pihenni, amikor újra felkeltettek, kaptak kaját, és a kis szörnyecske kint várta őket, hogy "játszanak". Résnyire nyitva hagytuk az ajtót, és aludtunk 11.45-ig mind a ketten, ami nem hiszem, hogy eddig valaha is előfordult volna.

Ma már kicsit jobb a helyzet, inkább elkerülik egymást a cicák, de a veszekedés még megvan, csak már szünetet is tartanak. 

Itt teljesen váratlanul meleg van, ma egész nap fájt a fejem, bár az a tegnapi idegeskedéstől is lehet.

A 3 kicsin kívül van még 2 hatalmas, öreg macska is. Az egyikük kiköpött Garfield, csak nem rajzolt, de jól vannak tartva, az biztos. 

Anyukája felajánlotta, hogy itt hagyhatjuk a kölyköket, ha akarjuk, de én még nem vagyok felkészülve az elválásra.