Nemrég lemondta a holnapi órát. Hál' istennek.. 

A városba mondjuk így is be kell mennem, mert rendeltem magamnak könyveket az Alexandrától, gondolván, ha már úgy majd minden nap a városba megyek, szépen átveszem az áruházban, a postaköltséget meg elköltöm buszjegyre. 

Melyik nap mondja le? Hát persze ezen. Mindenképp mennem kell, mert a vasárnapi utazáshoz csak a Budapest-Bécs jegyem van meg, a másik kettő még hiányzik. 

Próbáltam karácsonyi hangulatot magamra erőltetni, még zenét is hallgattam hozzá, nem sikerült.

Menni egyáltalán nincs kedvem, és ő sem hiányzik. Hová vezet ez?

A hét legjobb pillanata az volt, mikor barátnőm felhívott, egyedül vannak otthon a babával, menjek át, nem érdekes, h nem vettem még ajándékot, az nem fontos, csak menjek. Egy csokit azért gyorsan felkaptam, ne menjek üres kézzel. Szerelembe estem, mikor először megpillantottam a kiságyban. Foghattam mindenféle pozícióban, annyira cuki volt, ahogy bebékázott a kulcscsontomhoz, felhúzta a kis lábait és pózba állt. Egy hónapos egyébként, és kisfiú, már tartja a fejét, amin nagyon meglepődtem, mert nagyon erős ahhoz képest, h csak ilyen rövid ideje van a világon. Imádnivaló. Nem mondom, h nekem kell egy ilyen, de nagyon jó érzés volt a kezemben tartani, egyáltalán nem éreztem görcsösnek magam, persze vigyáztam, h jól tartsam, stabilan stb. De anyukája szerint mindent jól csináltam, még el is sikerült altatni kicsit, de aki éhes, az éhes, abban nem tudtam segíteni. Terápiának is jó lenne, pár órára úgy éreztem, mindennek van értelme. Sajnos nem mehetek minden nap.