Gyakrabban kell(ene) blogolnom. Beválik arra, amire eredetileg kitaláltam. Terápiaként. Nem tudom jól leírni, ha bánt valami, se a mélyen belém vésődött rossz gondolataimat, érzéseimet., sőt szorongásaimat. Ha megpróbálom kiadni magamból, csak erősen sarkított pár sor lesz belőle, mint az előző poszt is. De mégis segít, kicsivel jobb, ha rendszeresen írogatok. Nem tudom, mi az igaz: írok, ha jó, vagy jobb, ha írok, ami kétségtelen, hogy használ.

Nem ez az egyetlen dolog, ami jót tesz nekem. Sokszor ismerem a megoldást, mégis az ellenkezőjét teszem, vagy leggyakrabban semmit. Súlyos gondok vannak a gondolkodásommal, a hozzáállásommal, sokszor érzem úgy, hogy abba kellene hagyni ezt az egészet, úgy ahogy van. Minden okom megvan rá, hogy boldog legyek, egy-két nap a maximum, amikor jól érzem magam, nem akarok eltűnni a föld színéről, vagy elfutni, haza -vagy visszautazni. Komolyan nem értem magamat. Nálam egyszerűen valami nagyon el van rontva odabent. Fejben is, a testem defektjeiről már ne is beszéljek. Évek óta nem tudok segíteni magamon. Erőlködök, próbálkozom..

Mielőtt kérdezitek már voltam orvosnál, csak még több baj lett belőle. Minden mindennel összefügg, gyógyszerek, végül újra ugyanoda érkezek meg. 

*